Rábaközből elszármazott tanítónő édesanyja Misikémnek, apja Mihajlónak szólította, és egyaránt anyanyelvi szinten beszélte a magyart, a ruszint, csehszlovák iskolába járt, németül kiválóan megtanították, zsidó gyerekekkel az ő anyanyelvükön haverkodott, a szovjetekért viszont korántsem rajongott – végül mégis a szolgálatukba szegődött.
Röviden erről, és még sok egyébről, mindenekelőtt az 1940-es évek első felének megbolydult, háborúba zuhant Európájának, a szovjet–magyar, aztán szovjet–német ellenségeskedésről, a vészkorszak véres és bénító döbbenetéről. Miközben a király nélküli magyar királyság a haláltáncát ropja, a német Harmadik Birodalomban gyorstalpaló fotográfus-iskolát végzett Kamjanicát/Kamjanyicint a szovjet katonai hírszerzés (GRU RKKA —>Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg Felderítő Főcsoportfőnöksége) kiképezi a titkosszolgálati feladatra – ám különösebb politikai-ideológiai rajongást nem mutat. Legalább is az önélet-írásának számító „Darabont – Hírszerző voltam Budapesten” című könyve szerint.
A GRU-iskolában kiképzői, oktatói, parancsnokai a lelkére csomózták: gyakorlatilag mindent megtehet, csak szerelmes ne legyen sosem. Csakhogy a virágnak megtiltani nem lehet… A huszonéves Misi/Mihajlo/Mihail, azaz akkor már (tökéletes papírjai szerint) szentmiklósi Miklóssy Ivor jóformán budapesti utolsó pillanataiig csak férfiként (és nem szerelmesként) imádta a nőket és ők is a jóvágású fiatalembert, annál is inkább, mert a háború miatt alig volt hozzá hasonló korú, „bevethető” fickó a magyar fővárosban.
Hírszerzőként mégis a férfiak révén boldogult, mert a véletlennek, szerencséjének köszönhető és jó szimattal tudatosan kiszemelt urak töltöttek be a szovjet kém számára nélkülözhetetlen hírforrásul szolgáló tisztségeket. A legmagasabb körökig (hadiüzem, Horthy-kabinet) sikerült eljutnia, jelentéseivel („svájci” rádiós morzézta Moszkvába a táviratokat) annyira elnyerte az „Inspektor” (a szovjet hírszerző-központ) tetszését, hogy páratlanul rövid idő alatt őrnaggyá léptették elő. A jól menő pesti fényképész-műterem főnökéről senki sem sejtette persze, hogy szovjet hírszerző, erre csak a megszálló németek jöttek rá, mert megvolt hozzá – pontosabban Mihajlo/Mihály/Mihail/Ivor rádiósának a lefüleléséhez – a korszerű technikájuk. Bemérték az adójukat, miáltal Darabont már csak igen nagy technikai nehézségek árán tudott jelenteni Inspektornak…
Aki csak egy kicsit is ismeri a jó hét évtizeddel ezelőtti európai, még inkább magyar történelmet, az bizonyíthatja: Kamjanyicin (feltéve, ha ő írta ezt a kötetet, a szovjet titkos ügynök emlékiratait) hiteles krónikása az 1940-es évek Budapestjének, amelynek helyszíneire évtizedek után is kiválóan emlékezett, amikor végre megengedték neki, az alezredessé előléptetett – ám közben hazaárulóként perbe fogott, gulágra száműzött, később kiengedett – fél majd teljes szívvel rehabilitált, a „céghez” visszavett, önálló cselekvésre képesnek tartott hírszerzőnek az újabb külföldi utat.
Ez a budapesti utazás már nem küldetés volt, sokkal inkább jutalom, lehetőség és alkalom a nosztalgiázásra. És mit hoz a sors?! Összefut első és utolsó igazi szerelmével, Violával, akit a háború alatt nem vehetett el feleségül, mert a hírszerzőnek tiltotta a szabályzat. A fiatal nő biztonságot keresvén férjhez ment, a háború után karriert csinált, és bár még évtizedekkel később is szerette élete első és legnagyobb szerelmét, Ivort, már későnek tartotta a kapcsolat fölmelegítését.
A fordulatos és ami a lényeg: hiteles emlékirat eleget tesz a keretes szerkezet szabályainak. Az olvasó megtudja, hogy legalább egy (?) szovjet hírszerző működött Budapesten a II. világháború idején, és a gorbacsovi peresztrojkának meg glasznosztynak köszönhetően még az emlékiratait is megírhatta, bár a „cég” nem engedélyezte a megjelenését.
Ennek ellenére az egykori moszkvai MTI-tudósító által alapított és remekül prosperáló Atlantic Press Kiadó most mégis csak az olvasó kezébe adhatta Kulcsár István – a Magyar Rádió valamikori moszkvai tudósítója – alapos közreműködésével.
Jó szívvel ajánlom az egyestés kötetet, amelyből akár tévéfilmet is lehetne forgatni. Fordulatos, izgalmas, szerelmes, hiteles – látványos, nézővonzó lenne, akárcsak évtizedekkel ezelőtt a legendás és jóvágású Kloss kapitány, a remek lengyel tévéfilm-sorozat, a Kockázat főhőse.