Kis híján már két éve állt a berlini fal, amikor John F. Kennedy amerikai elnök a német főváros nyugati övezetébe látogatott, és Willy Brandt kormányzó polgármesterrel az oldalán a schönebergi városháza előtti emelvényről elmondta beszédét, amibe néhányszor beleszőtte az azóta szállóigévé vált rokonszenv-kifejezést: „Ich bin ein Berliner”, azaz „Berlini vagyok”. (Nyelvészek máig vitatkoznak, helyes volt-e a fordítás amerikai angolról németre, tekintettel arra, hogy Kennedy valójában ezt szerette volna mondani: „Ich bin Berliner”. Tehát nem egy a berliniek közül, hanem határozottan és egyértelműen: berlini.)

Kennedy e szavakkal mélységes szolidaritását, együttérzését igyekezett kifejezni a berliniekkel – ország-világ előtt. Megválasztása évében (1961-ben) emelték a berlini falat, amit (a világ csodálkozására) tudomásul vett, minden bizonnyal nem akart semminemű konfliktust Európa szívében, számítván arra, hogy rövidesen elérkezik az idő, amikor békésen megtárgyalhatja az ügyet – a szovjetekkel. Kennedy egyébként a berlini blokád 15. évfordulójára érkezett Nyugat-Berlinbe. Az amerikaiak, angolok és franciák, tehát a nyugati szövetségesek 1948. június 26-án létesítettek légihidat második világháború után négy részre fölosztott Németország és az ugyancsak négy részre szabdalt valamikori birodalmi fővárosnak az általuk ellenőrzött megszállási övezete, a Trizónia között, miután a szovjet Vörös Hadsereg blokád alá vette a Berlint. Látogatásával és az akkor, éppen ma 60 esztendővel ezelőtt elmondott, a blokád 15. évfordulójára emlékező beszédével az Egyesült Államok Nyugat-Berlin iránti töretlen szolidaritását kívánta szemléltetni, és világossá tette, hogy az Egyesült Államok nem hagyja magára Nyugat-Berlint, nem szolgáltatja ki a szovjet kommunizmusnak.

Kennedy amerikai elnök, Willy Brandt, Nyugat-Berlin kormányzó polgármestere és Konrad Adenauer, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke. (Foto: Freie Universität Berlin)

Miként a történelemkönyvek, lexikonok határozottan írják: Kennedy elnök látogatása páratlan érzelmi töltésű tömegeseménnyé terebélyesedett, beszédét élőben közvetítették a rádiók, valamint a nyugatnémet közszolgálati ARD és az amerikai tévécsatornák.

Kétezer évvel ezelőtt a legbüszkébb dicsekvés volt, hogy ‘Civis romanus sum’, azaz Róma polgára vagyok. Hatvan esztendeje ez így hangzott a szabadság világában: „Ich bin (ein) Berliner”, azaz: berlini vagyok. A későbbiekben Kennedy nem egyszer fölemlítette: „Minden szabad ember, bárhol éljen is, Berlin polgára, és ezért – szabad emberként – büszke vagyok az Ich bin ein Berliner! kijelentésemre.”