Harangozó Gábor, az MSZP elnökségi tagja mai sajtótájékoztatóján azt mondta, Lázár János a Csányi Sándorra, az OTP elnök-vezérigazgatójára tett megjegyzésével próbálta elfedni ezt a tényt. Ráadásul – folytatta – az államtitkár 500–600 milliárd forintos forrásvesztés veszélyéről beszélt, valójában azonban 1200–1500 milliárd forintot kellene még lekötni.
A szocialista politikus hozzátette, lényegében minden uniós fejlesztési támogatás szünetel, a fennmaradó két program közül ugyanis az egyikből a fizetéseket osztják a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen, a másik pedig a Gazdaságfejlesztési Operatív Program, amelyből már minden pénz elfogyott.
Felidézte, hogyOrbán Viktorkét éve disznóólhoz hasonlította, átláthatatlannak és korruptnak nevezte a pályázati rendszert. Ugyanakkor az Orbán-kormány volt az, amely előbb másfél évre leállította az operatív programokat, eltávolítatta az NFÜ-ből a szakembereket, és Petykó Zoltánt, a Közgép Zrt. felügyelőbizottsági elnökét állította a fejlesztési ügynökség élére – jelentette ki.
Harangozó Gábor hozzátette: a kormány ezután fejlesztési kormánybizottságot hozott létre a miniszterelnök vezetésével, így a legfontosabb döntéseket a pénzosztásrólOrbán Viktorirányításával hozzák meg.
Az MSZP-s politikus erre hivatkozva több kérdést tett fel a kormányfőnek. Köztük azt, mióta ismeri az Európai Bizottság kifogásait, pontosan mik a kifogások, melyik operatív program mikor állt le, és miért nem tájékoztatták előbb a közvéleményt.
Rákérdezett, van-e összefüggés a Közgép „közbeszerzési sikersorozata” és az útfejlesztési támogatások felfüggesztése között. Megkérdezte, ki felelős a mulasztásokért, és hogy történt-e már felelősségre vonás.
A szocialista politikus szerint Csepreghy Nándor, fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkár egy interjúban voltaképpen azt állította, hogy pályázatírók megvehetik a döntéshozókat, és tisztességtelen előnyhöz juttathatnak pályázókat. Erre hivatkozva Harangozó Gábor azt kérdezte, született-e feljelentés emiatt.
Az ellenzéki politikus közölte, az uniós aggályok megismeréséért kérdéseket intéztek az Európai Bizottság illetékes főigazgatójához is.
Az MTI kérdésére, hogy van-e információja a lehetséges uniós kifogásokról, Harangozó Gábor azt mondta, fejlesztéspolitikai szakemberek tájékoztatása szerint előfordult például, hogy egy pályázat esetében sorsolással akartak dönteni a nyertesről, de a brüsszeli ellenőrzés kiderítette, hogy végül sorsolás sem történt. Piaci pletykák szólnak arról is, hogy előzetes letartóztatásban, illetve házi őrizetben vannak olyanok, akik pályázóknak azt ígérték, tíz százalékért elintézik, hogy nyerjenek – mondta, hozzátéve, hogy épp azért fordult a miniszterelnökhöz, hogy ezeknek az információknak utánajárjon.
A sajtótájékoztató videófelvétele itt, tessék kattintani!