Az első eset tavaly, a második nemrég, 2020 elején történt. Az első Flix-baba édesanyja hozzájárult a részletek megosztásához.
Tavaly május 8-án kislány született a hazánk útjait is sűrűn járó FlixBus cég egyik távolsági buszán Franciaországban. Az európai mobilitási szolgáltató már több mint 100 millió utast szállított alapítása óta, ám ez volt az első alkalom, hogy valaki a zöld buszok egyikén hozta világra gyermekét.
Az eset a Barcelona és Brüsszel között közlekedő járaton történt, Ressons környékén. A sofőrök hajnalban, fél négy körül húzódtak félre egy autópálya-pihenőnél, hogy a mentőket hívva segítséget kérjenek a vajúdó kismamának.
A szülés végül rendben lezajlott, a családot később Compiègne kórházába szállították. A nem mindennapi esetre emlékeztetőül a kislány 18. születésnapjáig ingyen utazhat a FlixBus valamennyi járatán.
Az idén született második baba esetében a család úgy döntött, hogy nem osztja meg a részleteket nyilvánossággal. Ám ettől függetlenül az ő számára is felajánlotta a német gyökerű, immár nemzetközi autóbusz-közlekedési vállalat, hogy
18 éves koráig ingyen használhassa a FlixBus szolgáltatásait – közölte lapunkkal a társaság magyarországi sajtófőnöke, Miklósy Boglárka.