Június végén jelenik meg a hazai boltokban a felkavaró és megindító díjnyertes történelmi regény – Ina Pukelytė: Kisasszonyok a Szabadság sétányról – két, váratlanul összefonódó női sorsról és egy városról, amely egyszerre élte meg az aranykort és a remény összeomlását. Az utóbbi évek legnagyobb litván könyvsikerének cselekménye valós személyek történetén alapul. Ina Pukelytė író, színháztörténész és egyetemi oktató művének magyar fordítását a német nyelvű kiadással egyidőben vehetik kézbe az olvasók.

Kaunas, 1932. Litvánia ideiglenes fővárosa a Kelet Párizsa. A lengyel Zofia a könyvesboltban álmodozik a szerelemről, Rachel, a gyönyörű zsidó színésznő a helyi jiddis színházban világraszóló karriert dédelget. Még nem sejtik, milyen rövid életű lesz a boldogságuk, hogy alig néhány év, és a háború
sötét árnyéka mindent megváltoztat.

Ina Pukelytė litván író és színháztörténész Kisasszonyok a Szabadság sétányról című regénye az utóbbi évek egyik legnagyobb litván irodalmi szenzációja. Rövid időn belül háromszor is kiadták, elkészült a német és a lengyel fordítása. Hazájában elnyerte a Grigorij Kanovicsról elnevezett irodalmi díjat.

A szerző a gyönyörű zsidó színésznő, Ráhel és a lengyelül beszélő Zofia élettörténetét meséli el benne, aki a két világháború között Kaunasban, Litvánia akkori, ideiglenes fővárosában élt. Regényével az emlékezetből kitörölt etnikai kisebbségekre szeretné emlékeztetni az embereket, és azt a Kaunast
bemutatni az olvasónak, amit a két világháború közötti litvániai zsidó színháznak szentelt monográfiája megírása közben föllelt dokumentumok és fényképek révén ismert meg: a lengyel Zofia és a zsidó Ráhel karakterein keresztül egy változatos, multikulturális, nyugati várost tárul fel az olvasó előtt.
Zofia prototípusa a szerző nagymamájának nővére, aki a mindennapi életben inkább beszélt lengyelül, mint litvánul. A nagymamája sem beszélt litvánul, csak értette, amit mások mondanak. A nagyapja családjában mindenki a litvánt használta, de tudtak lengyelül is. Gyerekkorában a nagymamájával csak lengyelül beszélt, a városban az idősebbek még a hatvanas-hetvenes években is inkább a lengyelt választották. A litván inkább az értelmiség nyelve volt. Természetesen a helyi lengyel nyelv szegényesebben csengett, mint a Lengyelországban beszélt, és a nagyszülei generációjával együtt el is tűnt. A szülei már nem beszéltek lengyelül.
Ina Pukelytė a tudományos kutatásaihoz kapcsolódó gyűjtőmunkája közben fedezte fel Rachel Bergert, akiről regénye egyik főszereplőjét mintázta. Töredékekből, mozaikos információkból kellett felépítenie a zsidó színház intézményét és összeraknia a benne alkotók történeteit. Sok időt töltött a levéltárakban, járt a New York-i YIVO Intézetben, Izraelben, jiddisül is tanult.

Rachel Berger a két világháború közötti időszakban érkezett Kaunasba, ebbe a növekvő, egyre nyugatiasodó városba. Kaunasban francia színházi sztárként mutatták be a romániai Jászvásáron született művésznőt. Ő volt az egyik első nő Litvániában, aki vezető pozíciót töltött be a kultúra területén. Rachel 1936-ban lett a Kaunasi Zsidó Színház igazgatója. 1940-ben még mindig jelentek meg róla cikkek, mivel a Szovjet Zsidó Színházban dolgozott, aztán hirtelen eltűnt, mint minden zsidó színházi színész. Amennyire nyomon követhető, Rachel története a dachaui koncentrációs táborban ért véget. Volt egy lánya, akinek a sorsa ismeretlen. A jiddis színház megszűnt a háború után. A túlélő litvánok többsége Nyugatra vagy Izraelbe költözött.

Más valós személy is feltűnik még ebben az izgalmasan szép történetben.

Ina Pukelytė kutatásai során feltárta, hogy nemcsak Kaunasban, hanem Litvánia kisvárosaiban és a zsidó közösségek lakta stetleiben is pezsgő színházi élet zajlott. Zsidó értelmiségiek és kultúraemberek egy csoportja mindent megtett azért, hogy a zsidó színház felvirágozzék.
Tíz évvel ezelőtt, amikor Pukelytė a litvániai zsidó színházról írt monográfiája készült, Litvániában nem sokat tudtak a litvánok, a litván zsidók örökségéről, és addig részletesebb kutatásokat sem végeztek ebben a témában. A vilniusi és kaunasi zsidó közösségek azonban újra ápolni kezdték a zsidó kultúrát, megnyíltak a digitális archívumok és egyéb források
 ez ösztönözte a színházkutatót a két világháború közötti litván zsidó színház történetének feltárására.
Ina Pukelytė monográfiájában bemutatja, milyen éles szakadék tátong a két zsidó kultúra között; a mindennapi életben használt jiddis inkább az alsó- és a középosztály nyelve volt. A jiddis tömegeknek szánt népszínház ezért népszerű, míg a héberhez művészi kihívások társultak, avantgárd, kísérletező műhelynek számított. A múlt évben Kaunas volt Európa egyik kulturális fővárosa. Egyik nagy tette a két világháború közötti multikulturális Kaunas újra felfedezése. Ez a program ráirányította az emberek figyelmét arra, hogy Kaunas soknemzetiségű város volt, akárcsak Litvánia többi városa, de ezt több mint fél évszázadon keresztül elhallgatták. A kép, hogy ez látszólag egy nagyon litván város, megfelelt a posztszovjet történelmi emlékezet táplálta elképzelésnek.
A Litván Kulturális Fórumon elhangzott, hogy a litván zsidók a litván identitás szerves részei. A litván szókincs, a konyha és más területek elválaszthatatlanul kapcsolódnak a zsidó kultúrához. A holokauszt tragédiája nemcsak a litvániai zsidók kilencven százalékát pusztította el, hanem traumatizálta az ott élőket és hatással volt kollektív tudatukra, amit még mindig nem dolgoztak fel teljesen. Hiszen az identitásuk, történelmük egy része megsemmisült. Ezért a litvánok hagyományainak felidézése elsősorban a litvánoknak fontos, azoknak, akik jobban meg akarják ismerni történelmüket és benne önmagunkat.
A kaunasi lakosok csaknem harmada zsidó volt. A városban a második világháború előtt kórházak, borbélyok, szabók, nyomdák, színházak, sportklubok, gyárak, mozik, könyvtárak és könyvesboltok működtek, amelyeket zsidók alapítottak. Kaunasban az élet minden területén, a többi közt a város zenei életében is maradandó értékeket teremtettek a két világháború között. A zenészek többsége zsidó származású, köztük Európa szerte ismert művészek: Hofmekler és Stupeliai.

Ez a könyv tisztelgés azok előtt, akik itt éltek, létrehozták ezt a várost és építették jövőjüket, ami olyan drasztikusan megszakadt. Litvánia háború előtti több mint 200 000 fős zsidó lakosságának mintegy 90 százalékát ölték meg a nácik, többségüket litván kollaboránsok segítségével. Több mint 800 litván ember található a Világ Igazai között. Jelenleg mintegy 5000 zsidó él Litvániában.