Postások. Mint az antik dráma hírnökei: nevenincs mellékszereplők, jó és rossz hírek hozói, akik nélkül nem lendülne
előre a történet. – A titkos Pamlényi Társaságot olyan emberek alkotják, akik naponta közvetítenek sorsok között és
hatással vannak rájuk, akár akaratukon kívül is. Életüket egy titkos csomag felkutatására tették fel. Nem maguk
keresték a küldetést, hanem a misszió találta meg őket.
Ez a kiindulópontja a Pamlényi Pál Postás Panoptikum című interaktív színházi játéknak, amelyet március 11–12–13-án összesen nyolcszor mutat be a Dinamó Művház társulata Budapesten, a Fogasház kulturális befogadótérben. A produkcióban nem színészek és nézők, hanem játszók vannak. A résztvevők úgy juthatnak egyre közelebb a titok nyitjához, ha cselekvő módon bekapcsolódnak az eseményekbe, megélik az élményeiket. Az eredmény színház, amelyben a nézőnek is „dolgoznia” kell, ám a közös játék egy mélyebb befogadói szinthez vezet.
A Dinamó Művház fiatalokból álló formáció, amelynek tagjai javarészt a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói.
Az interaktív produkció mögött olyan másfél éves kísérleti munkafolyamat áll, amelynek egyes fázisaihoz filmmel és
képzőművészettel foglalkozó közreműködők is csatlakoztak.
Alkotók, koncepció: Boross Martin, Cserne Klára, Schnábel Zita, Thury Gábor, Zsigó Anna.
Közreműködők: Bárány Márton, Bognár Péter, Boross Gábor, Nyárai Gerzson, Kliment János, Rácz Dóra, Szabó-
Székely Ármin, Szakál Andrea, Szőke Szabolcs, Vörös Csaba.
Rendező: Boross Martin.
Előadások:
Március 11. (péntek): 15, 17 órától
Március 12. (szombat): 14, 16, 18 órától
Március 13. (vasárnap): 14, 16, 18 órától
Helyszín: Fogasház (Budapest, VII., Akácfa utca 51.)
Az előadás jellege miatt korlátozott a nézőszám, ezért kérik az érdeklődőket, hogy idejében jelezzék részvételi
szándékukat.