Már-már közhely az ismert mondás: „A Földet nem nagyapáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”
A csernobili és fukusimai atomerőmű-balesetek súlyos következményei mindenki számra nyilvánvalóvá tették a nukleáris erőművek veszélyeit. A génmódosított (GMO) élelmiszerek hosszú távú fogyasztásának döbbenetes hatásai azonban még nem igazán tudatosultak bennünk. A film egyebek mellett egy olyan tudományos kísérletet mutat be, amelyből ezekre fény derül. Seralini professzor és munkatársai két évig vizsgálták a nálunk is kapható, Roundup nevű totális gyomirtó szer és az arra rezisztens génmódosított kukorica hatását fehér patkányokon. Ez volt az első, hosszú távú referált, táplálkozási kísérlet, amely a gyomirtószer-tűrő génmódosított kukorica, illetve a világon a legnagyobb mennyiségben eladott gyomirtó hatásait vizsgálta, ugyanis azt mindössze három hónapi kísérletek után minősítették emberi fogyasztásra alkalmasnak. Seralini professzorék a kísérletek során arra jutottak, hogy az NK 603-as kukorica, valamint a Roundup jelenleg biztonságosnak minősített mennyiségben is daganatos megbetegedéseket és korai elhalálozást okozott a kísérleti állatoknál. A kísérlet egyértelműen bizonyította, hogy a génmódosított élelmiszerek hosszú távú fogyasztása veszélyes, valamint rávilágított az engedélyezési eljárás hiányosságaira és hibáira.
GMO és nukleáris energia: az ember úgy kezdett el használni bizonyos technológiákat, hogy nem végzett előtte sem mélyre ható egészségügyi, sem környezeti tanulmányokat. Mára tudjuk, hogy mindkettő alkalmazása élőlények visszafordíthatatlan megbetegedését okozhatják. Jogos tehát a kérdés: vajon mindannyian kísérleti egerek vagyunk?
A 67 éves Jean-Paul Jaud rendező, forgatókönyvíró, producer részt vett a Canal+ tévécsatorna megalapításában, majd sikeressé vált a Négy évszak sorozattal, amelyben Franciaország tájait mutatta be. Filmesként akkor fordult a környezetvédelem és az egészséges táplálkozás témája felé, amikor rákos beteg lett. Az orvosai felfedezték, hogy a betegsége a táplálkozásával állt összefüggésben. „Elgondolkoztam rajta, hogy ha én rákos lettem attól az élelmiszertől, amit fogyasztottam, milyen hatással lehetnek ezek a kemikáliák egy kisgyermek szervezetére?”
A „Vigyázat, ehető! – a francia bioforradalom” című filmben azt a problémát veti fel, hogy egy édesanya, kimutatható mértékben, 300 szintetikus anyagot ad át újszülött gyermekének a köldökzsinóron keresztül. A film tapasztalata szerint: a mi gyermekeink már egy olyan generáció, amelyik betegebb lesz, mint a szülei voltak. A film lehetséges megoldásként a Cévennes-hegység lábánál található kis falut mutat be, melynek polgármestere úgy döntött, hogy az iskolai étkezdét biokantinná alakítja.
Jean-Paul Jaud következő filmjének főszereplője, Severn Suzuki, aki az 1992-ben, mindössze 12 évesen, a Rio de Janeiróban összehívott világ-csúcsértekezleten szólalt fel. Saját és egész generációjának jövőjéért könyörgött. Olyan jövőt szeretett volna, amelyben nem kell félniük levegőt venni, ahol nem kell félniük napozáskor, ahol nem kell félniük attól, amit megesznek, egyszerűen jövőt szeretett volna kérni a gyermekeknek. Severn most várja elsőszülött gyermekét és most újra beszél, már nem a világ vezetőihez, hanem a szülőkhöz szól. Csak a címzettek változtak, a kérés nem – jövőt szeretne saját és minden más szülő gyermekének.
Jean-Paul Jaud filmjei mára már meghatározóak a környezetvédelmi dokumentumfilmek műfajában. (A többi között a Göteborgi Filmfesztivál dokumentumfilm-szekciójában, a Berlinale Culinary Cinema szekciójában, a Tokiói Francia Filmfesztiválon és a riói filmfesztiválon is díjazták). A Vigyázat ehető! – a francia bioforradalom és a Severn, gyermekeink hangja a környezetszennyezés, a környezettudatosság és az egészséges táplálkozás égető problémájával szembesítette a nézőket. A filmek egyik fő erénye, hogy a gyerekekben is tudatosítja az ökológiai érzékenység, a környezettudatossá válás fontosságát.
Újabb filmje a Mindannyian kísérleti nyulak vagyunk? globálisan ragadja meg a problémát. A film kiindulópontja, hogy napjainkban több milliárd ember éhezik, és nem jut elektromos áramhoz. Az intézményes válasz erre ma a génmódosított organizmusok és a nukleáris energia. Azonban e technológiák hosszú távú alkalmazásának veszélyei egyre nyilvánvalóbbak. Elfogadjuk és használjuk ezeket a technológiákat, egészségügyi és környezeti független tesztek, elfogulatlan kutatások nélkül.
A filmben megszólalók egy részének az a rokonszenves vonása, hogy nem prejudikálnak, egyszerűen kérdeznek, és válaszokat szeretnének kapni. Főleg azok a földművesek, akik közvetlen közelről érintkeznek a génmanipulált növényekkel akár kaszáláskor is, viszont az a tapasztalatuk, hogy hogy megbetegszenek és idő előtt halnak meg. A fukusimai katasztrófát túlélő japán asszony úgy nyilatkozik, hogy a földrengést és a cunamit elfogadható rossznak élik meg, de a nukleáris balesetet viszont már nem! Nem kérnek az atomenergiából!
Bármilyen jó szándékkal készült film a „Kísérleti nyulak vagyunk?” – a látottak alapján több okból is szinte előre borítékolható, hogy Magyarországon nem lesz sikere. Először is: ki ül be a moziba, hogy egy ilyen témáról közel két órás dokumentumfilmet megnézzen? Másodszor: a film bőbeszédű, ugyanazt többször ismétli, tehát egy idő után érdektelenné, unalmassá válik a nem szakember számára. Az, ami benne lényeges, 30–60 percben ütősebb volna. Amit a kiváló képek és a szuggesztív dobos jelenetek kifejeznek, fölösleges értekezletek dokumentálásával, emberek megszólaltatásával újra meg újra végigmondani.
Érzésem szerint a film Franciaországban sokkal nagyobb hatású, mint itt, ahol a magyar változat készítői nem remekeltek. Miközben a szöveg elvben magyarul olvasható, aközben az eredeti kópián is megjelennek francia feliratok, ezek a rossz elhelyezés miatt egymásra csúsznak, és kioltják egymás információs értékét. A szövegben kismillió név és szervezet jelenik meg, amely a magyar nézőnek semmit sem mond, folyamatos az utalás olyan személyekre, városokra, produktumokra, amelyek nekünk szinte érdektelenek, mert nincs hozzájuk elég ismeretanyagunk és érzelmi kötődésünk. A szövegfordító csak a franciául és japánul elhangzó szövegrészeket ülteti át magyarra, de amikor valaki angolul szólal meg, akkor csak hallgatjuk a felszólalását, de nem értjük. Tehát egy idegen nyelvű, szinte folyamatos szövegelés közben próbáljuk értelmezni a képeket és az egymásra csúszó magyar és francia feliratokat, ami rettenetesen fárasztó ennyi időn keresztül. A sok szakszöveg annak, aki nincs benne a témában, sokszor semmit sem mond, legföljebb érzi, hogy itt most valami nagyon rosszról beszélnek. Nem véletlen, hogy az egyszerű emberek csöndes megfogalmazásai sokkal nagyobb hatásúak, mint az aktivisták és szakemberek bölcsességei. Tehát a „Kísérleti nyulak vagyunk?” miközben nagyon fontos film kéne legyen, nagyon nehezen nézhető, unalmas film lesz a moziban.
Ezen az sem segít, hogy különféle fesztiválokon szerepelt, (Festival Du Film Vert De Lausanne, 2012, Festival du nouveau cinéma, Montreal, 2012 ; Cinéma Ciné Festival – Ambérieu-en-Bugey, 2013), és hogy premier előtti bemutatóként a Francia Filmtavasz, 2013 programján is megtalálható április 18–21. között. Talán, ha valamelyik ismeretterjesztő tévécsatornán, szinkronizált változatban láthattuk volna, jobban átjön mindaz, amit a tudtunkra kíván hozni.