A szlovén sajtó arról tudósított, hogy a szögesdrót egy részét már eltávolították. Mindenesetre a vita rávilágított a magyar intézkedéseket kísérő ellentétekre, és arra, hogy az EU nem hangolja össze lépéseit a válság kezelésére. Ugyanakkor nem valószínű, hogy Magyarország kockáztatná schengeni tagságát.
A szabályok egyébként lehetővé teszik, hogy a tagállamok kivételes esetekben és átmenetileg visszaállítsák a határellenőrzést, de ennek az adott veszéllyel arányosnak kell lennie, és a szándékról értesíteni kell Brüsszelt. A magyarok persze nem szóltak a Bizottságnak.
A migránsválság tovább mélyíti a törésvonalakat az uniós tagállamok között, amelyek a jelek szerint nem tudnak közös politikai akaratot felmutatni, hogy komolyan kezeljék a helyzetet – olvasható a The Economist-ban. Csakhogy várhatóan még jó sokáig egyre több menekült jön, a következő három évben előreláthatólag összesen akár 5 millió, ezért a kivárás taktikája nem sokáig fog beválni.
A krízis aláásta a szabad munkaerővándorlás elvét, egyben feltárta, milyen káros hatással van, hogy a politikai kultúra erősen eltér bizonyos nyugati és keleti tagországok között. Úgy tűnik föl, az unió lassan, de biztosan afelé halad, hogy sok tagja közt a viszony az eddignél lazább, kevésbé uniformizált lesz. Vagyis egyre több ország vonja ki magát a közös határozatok hatálya alól, viszont a hasonlóképpen gondolkodó államok még jobban összefognak olyan területeken, ahol nincs szükséges kérdéses kompromisszumokra.
Másképpen szólva: az EU elfelé sodródik az alapszerződésben lefektetett szorosabb szövetségtől.
Kísértet járja be az Európai Uniót, a nacionalizmus kísértete. Van előfutára, mintapéldánya, úttörője, úgy hívják: Orbán Viktor – írja Libération. Politikája brutális módon megtestesíti, hogy mivel járna sok országban ez az irányvonal: a határok lezárásával, a nemzeti szuverenitás kinyilvánításával, a bevándorlókkal szembeni kemény fellépéssel, a muzulmánok elítélésével, a hagyományos értékek kihangsúlyozásával, az európai szolidaritás elutasításával.
Guy Verhofstadt szerint az EU a jelek szerint végre kezd nyugtalankodni, mert észrevette, hogy Orbán tökéletesen szembemegy azokkal a humanista értékekkel, amikre a mai Európa épül. Épp ezért itt az ideje, hogy működésbe léptessék az unió alapszerződéseibe beépített demokratikus biztosítékokat. Nem kétséges, hogy a következő évek fő harcának az lesz a tétje, hogy nyitni vagy zárni, tehát hogy együttműködés vagy szembenállás legyen-e a kontinensen.
A gyűlölet politikájaként mutatja be azt, ami ma Magyarországon zajlik a Nyitott Társadalom Archívumának vezetője a The New York Times-ban. A lap véleményrovatában megjelent írásában Rév István kifejti: amit napjainkban nálunk látunk, az már a következő választási kampány kezdete, itt nem csupán a menekültválságról van szó.
De azt is feltárja, hogy mi történhet Európában, sőt azon kívül is, ha radikális, nacionalista populisták kaparintják meg az államot. Az év elején drámaian hanyatlott a Fidesz népszerűsége a nagy korrupciós botrányok miatt. A hívek kezdtek átállni a neonáci Jobbikhoz, amely a vesztegetésellenes politikáról, és az „igazi magyarok” jogairól és érdekeiről moralizál.
A bevándorló-kérdés felvetésével a bajban lévő Orbán-kormány kivételes lehetőséghez jutott, hogy megindítsa a maga nacionalista, rasszista és idegengyűlölő kampányát. Ám gondosan ügyelt közben arra, hogy megkülönböztesse magát az újnáciktól, mivel nem volt hajlandó uszítani a zsidók vagy a romák ellen.
Orbán radikalizmusához képest a Jobbik gyengeszívűnek és határozatlannak látszik. A miniszterelnök Európa keresztény megmentőjeként állítja be magát. E narratíva értelmében az ország kénytelen megmenteni az európai értékeket, mivel a Nyugat morális relativizmusba, multikulturalizmusba és az egyneműek házasságába süpped.
Időnként Erdő Péter is kiveszi részét a gyűlölködésből, és itt kell megemlíteni azt is, amit Kiss-Rigó László mondott a menekültekkel kapcsolatos pápai állásfoglalásról.
Orbán a félelem és gyűlölet terjesztésével támogatja meg saját népszerűségét, ám ez egyben az ellen a sok ezer önkéntes ellen is irányul, aki segített a migránsoknak. A magyar demokraták azt látják, hogy jelenleg nemkívánatos menekültek a saját országukban, amelynek kormánya szívesen az osztrák határra szállítaná őket.
Orbán Viktor nem tudta teljesen leplezni Bécsben, hogy a menekültválság megterheli a magyar–-osztrák viszonyt – szögezi le a Neue Zürcher Zeitung. Faymannal folytatott tárgyalásán nemigen mutatkozott közeledés. A házigazda korrektnek nevezte a kapcsolatokat, de hozzátette, hogy egyben a feszültség jellemzi őket. Jogosnak nevezte az unió külső határainak védelmére tett intézkedéseket, viszont mint kiemelte, az nem lehet, hogy ne lehessen visszaküldeni a menedékkérőket más országokba, mert ott nincsenek meg a megkívánt normák. Közben Mogherini, az EU külpolitikai főbiztosa elavultnak minősítette a Dublini szabályozást. Jelezte azt is, hogy a válsággal egyetlen állam sem képes egyedül megbirkózni, Európát nem lehet helyettesíteni, ezt éppen most tanulja meg a földrész.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint reklámkörúton van a magyar miniszterelnök: azt igyekszik népszerűsíteni, hogy szerinte miként kell eljárni a menekültválságban. Faymanntól azonban nem sok egyetértést várhat, a hangnem eléggé durvára fordult az utóbbi időben, mindketten barátságtalan dolgokat vágtak egymás fejéhez.
A megbeszélés után Orbán könyörületesnek mutatkozott, mondván, hogy hajlandó fátylat borítani a történtekre, a vendéglátó azonban csupán egy semmitmondó közleményt jelentetett meg. Hogy a magyar politikus megoszt, az fontos jellemző a belpolitikai szerepléseiben is. Amikor pl. erkölcsi imperializmust vet Merkel szemére, akkor a hazai közönséget is célozza.
Szónoklataiban az egyik legkedveltebb vonulat a nyílt harc az imperialisták ellen, akik igába próbálják hajtani a kis magyar népet. Idáig azt mondogatta, hogy vigyázni kell Béccsel, Moszkvával és Brüsszellel, újabban Berlin is bekerült a sorba.
A hazai kampányt Németországban leginkább populistának tartják, de ez téves érzékelés. A lépései a régóta hangoztatott meggyőződéséből következnek, és az nem igazolja a súlyos kifogásokat Orbánnal szemben. Ugyanígy hibás, amikor a náci időkhöz hasonlítják a rendszert.
A határkerítés nem példa nélküli, csak a magyarok nyilvánvalóan nem gondolták át a következményeket. Vagyis nem számoltak azzal, hogy a horvátok az egyoldalú magyar eljárást a maguk egyoldalú lépésével viszonozzák. Szlovénia esetében ez az út nem járható, hiszen egy schengeni tagállamról van szó, ezért ott csupán „mobil” zárat alkalmaznak. Ezért Budapest egyeztetni kíván Ljubljanával, ami egyúttal jelzi, hogy Európa miért dühös a kerítés miatt: azt ugyanis a magyarok a saját szakállukra, minden egyeztetés nélkül létesítették. A célról egy alkalommal Trócsányi László teljesen nyíltan azt mondta, hogy megpróbálják elterelni az áradatot. Orbán pedig most kijelentette, hogy amíg nincs megfelelő EU-s határozat a külső határok biztosításáról, addig Magyarországnak a saját nemzeti érdekeit kell követnie…
A Süddeutsche Zeitung megállapítja: Orbán felsült Bécsben: a frontok továbbra is megmerevedtek. Ausztria azt hányja a magyarok szemére, hogy továbbengedik a menekülteket, a magyar kormányfő viszont „hazugságokat” emleget. Persze az osztrák fővárosban nem is az volt a feladat, mint a CSU frakcióülésén, hogy a híveket üdvözölje. Ezúttal egy ellenfelet kellett megbékíteni, miután a kétoldalú viszony tele van feszültséggel. A közeledésből nem lett semmi, sőt inkább az ellenkezője következett be. A két politikus külön-külön lépett a sajtó elé, és csak nehezen tudta eltitkolni a két álláspont közti különbséget. Faymann azt fejtegette, hogy a tárgyalás bizonyította: beszélni kell egymással – azaz semmit sem sikerült tisztázni. Orbán, aki egyébként sem a visszafogottságáról híres, sima hazugságokat emlegetett. A magyarázat az, hogy Ausztria dühöng, mivel a magyar vezető szívesen kérkedik azzal, hogy az uniós külső határokat védelmezi, valójában azonban minden további nélkül átereszti a migránsokat. Orbán ugyanakkor a Faymann-féle holokauszt-oldalvágás miatt mérges. Meg azért, mert a kancellár emberhez méltó menedékpolitikát sürgetett.
A Die Presse szerint Orbán Viktor a vasárnapi bécsi választások előtt ajándékot adott a sikerre jó eséllyel pályázó FPÖ-nek, amikor elárulta, hogy eredetileg találkozni akart a párt vezetőjével is, ám a Kancellária kérésére elállt a tervétől. Ráadásul is a keskeny nyomtávú despota viccesen azt kérte az osztrák újságírótól, hogy ne figyeljenek oda rá ebben a kérdésben, ami meglehetően kínos. De még további sebeket is ejtett az osztrák kormányon, pl. amikor elárulta, hogy számára nem világos, mit akar Ausztria a menekült-ügyben.
A kommentár úgy véli, hogy nem lehet sokáig tartani a bécsi álláspontot, azaz egyfelől adni az irgalmas szamaritánust és tízezreket átirányítani Németországba, másfelől viszont épp úgy átlyuggatni az EU-jogot, mint ahogyan azt a magyarok csinálják, csak ők kevésbé elegánsan. Vagyis előbb-utóbb dönteni kell, ideértve, hogy rögzítsék: összesen hány menekültet képes/akar az ország befogadni.
Orbán Viktor a menekültkérdést a saját, autoriter-nacionalista uralmának megszilárdításán túl arra akarja felhasználni, hogy az egész unióban aláássa a liberális demokrácia elvét – vélekedik a Der Standard szerzője. Nagyon jól kiderül ez a beszédeiből és a tetteiből. Sajnos, a német és az osztrák konzervatívok viszont nem akarják észrevenni a szándékot, lásd Seehofert és Mittellehnert. Utóbbi a héten azt fejtegette, hogy Orbánnak voltaképpen igaza van, amikor azt sürgeti, hogy az EU mondja meg neki, mit akar tőle a migránsok kapcsán.
Ám a magyar politikus csupán úgy csinál, mintha nem lenne világos számára a brüsszeli irányvonal. A felelősséget igyekszik elhárítani, miután már 3 hónapja egyoldalúan felfüggesztette az uniós menedékjog alkalmazását. Csak éppen nem készült fel a kialakuló rohamra.
Először fel akarta tartóztatni a menedékkérőket, majd nyomorúságos bánásmódot rendelt el velük szemben, végül pedig tömegesen továbbpaterolta őket Ausztriába. A regisztrációval nem próbálkozott. Most pedig kerítéseket épít, vagyis azt lehet mondani, hogy tudatosan káoszt kelt.
Magyarország nehéz helyzetben van a migránsok miatt, de Orbánnak nem ez számít, hanem – amint azt Kötcsén kifejtette – az európai liberalizmussal van baja, mert az a konzervatívokat is megfertőzte. A válság alkalmat kínál neki, hogy véget vessen a liberalizmusnak és az ahhoz kötődő emberi jogoknak. Helyébe pedig a nacionalista, antiliberális Európát igyekszik állítani. Hogy keleti despotákat tekint példaképnek Magyarország és a földrész számára, azzal Orbán úr messzire szaladt. Ez talán mégis ébresztő a kereszténydemokratáknak, akik maguk közé tartozónak tekintik a politikust. És közben nem veszik észre, hogy egy olyan tekintélyuralmi figurával paroláznak, aki mintha a 30-as évekből lépett volna elő.
