“A Ryanair már hónapokkal ezelőtt felhívta a Budapest Airport vezetésének figyelmét arra, hogy fordítsa vissza az irracionális költségemelését vagy elveszíti a Ryanair-járatokat és a légitársaság által gerjesztett utasforgalmat október végétől – közölte szerkesztőségünkkel Tamás László, a Ryanair vezető munkatársa. – A Ryanair alacsony jegyárai több, mint 160 000 utast hoztak a Budapest Airportra, és több millió eurót garantáltak a hazai turizmusnak a külföldi turisták költései által, illetve további 160 munkahelyet teremtettek. Az állások a Ryanair kivonulásával elvesznek. A Budapest Airportnak érdemes lenne folytatni a belga, spanyol és olasz repterek, valamint Riga, Kaunas, Krakkó, Pozsony költségcsökkentő példáit. Mindahányan együttdolgoznak a Ryanairrel, hogy fejlesszék a turizmust”.
Közismert: a turisták olyan úti célokat keresnek nyaraláshoz, hétvégi városnézõ túrákhoz, amelyek közvetlen légi összeköttetéssel elérhetôk és mindemellett megfizethetôk. Az olcsó jegyárak egyik alapfeltétele, hogy a repülôtéri költségek a légitársaságok számára megfizethetők legyenek és a hazai turizmus fejlesztést támogassák és ezáltal lehetôséget nyújtsanak új, a turizmushoz kapcsolódó munkahelyek teremtésére.
„A Ryanair elkötelezett az európai így a magyar turizmus fejlesztésében is, és üzleti modelljének köszönhetôen olyan desztinációkról is képes turistákat szállítani, amely más légitársaságok számára nem lehetségesek” – hangsúlyozta közleményében a légitársaság megbízottja, Tamás László.
A Ryanair-döntés előzményéről itt olvashat.