A budapesti amerikai nagykövetség közleményben mutatott rá, hogy senki sem áll a törvény felett, az Egyesült Államok osztja Magyarország nézetét arról, hogy semmiféle elnézés nem megengedett a vesztegetések gyakorlatával szemben. A korrupció kezelése megköveteli továbbá a fékek, ellensúlyok és átláthatóság egészséges rendszerét.

Az USA korábban bírálta a magyar politikát, miután Orbán követendő példaként említette a többi közt Törökországot és Szingapúrt. A State Department (az USA külügyminisztéruma) most az hangsúlyozza, hogy a magyar fél minden külső nyomástól mentesen végzi munkáját. A nagykövetség ehhez hozzátette, hogy a kitiltás nem kizárólag Magyarországra vonatkozik, hanem része annak a fokozott harcnak, amit az Egyesült Államok a korrupció ellen folytat, mert az a jó kormányzás, az átláthatóság és demokratikus értékek megvalósulásának fő akadálya.

Fokozza a feszültséget a magyar kormánnyal, hogy az Egyesült Államok megtagadta a beutazást mintegy tíz hivatalos magyar személytől, illetve másoktól, akiket korrupcióval gyanúsítanak – írja a Bloomberg. A budapesti amerikai ügyvivő részleteket nem árult el, de megjegyezte, hogy a cégek Magyarországon nem korrupciómentes környezetben működnek. A két ország között sűrűbbé váltak az összecsapások, amióta Orbán Viktor négy éve hatalomra került….

Szíjjártó Péter támogatja, hogy Magyarország illiberális állam legyen, példaképnek tekinti Kínát, ellenben a Moszkva elleni szankciókat értelmetlennek, a földtörvényt viszont EU-konformnak tartja – derül ki abból az interjúból, amelyet a Die Presse munkatársa, Christian Ultsch folytatott a magyar külügyminiszterrel. A magyar politikus Orbán Viktor tusványosi beszédének védelmére azt hozta fel, hogy a világ gyorsan és alapvetően változik, és ebben a környezetben csak az lehet sikeres, aki jóléti állam helyett munka alapú rendszert épít. Utóbbi alatt azt érti, hogy az emberek nem különjogok, hanem a munkában szerzett érdemeik alapján jutnak előre. Éppen ezért módosult a magyar adórendszer a többet dolgozók javára, ezért növelték meg radikálisan a technikusok ösztöndíját, ezért vezették be a duális képzést. Hozzátette: Európának ismét keresztényibbnek kell lennie, hogy visszanyerje versenyképességét. A keleti államoktól szerinte éppen a munka tiszteletét lehet eltanulni. Az európai keresztényi értékek között viszont Szijjártó hiányolja a család fokozott tiszteletét és azt is problémásnak nevezte, hogy ha a hazafias gazdaságpolitikát, kapásból nacionalistaként bélyegzik meg. A miniszter szerint igaz ugyan, hogy az Oroszország elleni intézkedésekkel Európa saját magát lőtte lábon, de a döntést csakis közösen lehet visszavonni, jóllehet a megtorló intézkedések különösen hátrányosan érintik Magyarországot és nem visznek közelebb a megoldáshoz…
Szijjártó igyekezett jelentéktelennek beállítani a civil szervezetek elleni fellépést, visszautasítva, hogy a háttérben politikai megfontolások húzódnának meg. És félrevezették Obamát mindazok, akik ebben az ügyben tájékoztatták. Egyébiránt úgy értékelte, hogy az ország egymás után öt választáson is egyértelmű felhatalmazást adott Orbán Viktornak az ország átalakításához.
A mai teljes külföldi lapszemle itt olvasható, tessék kattintani!

