Kiválósági díjat kapott Bojár Gábor a nemzetközi informatikai iskoláért

Az Aquincumi Technológiai Intézetben, mely a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakirányaként működik, hazánk vezető tudósai, vállalkozói, diákjai és a legkiválóbb amerikai egyetemek hallgatói kapnak lehetőséget a közös munkára és tanulásra. Az AIT-Budapest előadója a többi között Falus András immunológus, Csermely Péter hálózatkutató, a Magyar Tudományos Akadémia tagjai, Rubik Ernő feltaláló és a most kitüntetett Bojár Gábor vállalkozó.

Bojár Gábor éppen negyven évvel ezelőtt szerzett fizikus diplomát az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. 1982-ben alapította meg a Graphisoftot, melynek ArchiCAD szoftverét a világ sok százezer építésze használja, és ezzel a Graphisoft az épület-információs modellező (BIM:Building Information Modeling) szoftverek világpiacán vezető helyet foglal el. A magyar műszaki tudományos alkotások üzleti sikerré formálásában elért eredményeiért hazai és nemzetközi kitüntetésekben részesült; megkapta a Magyar Köztársaság Széchenyi-díját, a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét és az Erns&Young „Az év üzletembere” díjat. Jó néhányszor előadónak hívták a Davosi Világgazdasági Fórumra is.

Bojár 1996-ban kezdte meg az Óbudai Gázgyár helyén maradt rozsdaövezet tudományos parkká formálását, mely Graphisoft Park néven ma otthont ad a Graphisoft és több más hazai vállalkozás mellett olyan nemzetközi nagyvállalatok kutató fejlesztő központjainak is, mint a Servier, az SAP, a Microsoft. Az egykori gázgyár védett műemlék épületeinek mintaszerű felújításával jött létre az az egyetemi campus, melyben az Aquincumi Technológiai Intézet is helyet kapott. Az AIT-Budapest, a társadalmi felelősségtudatos vállalkozás kiváló példája.

„Bojár Gábor nemcsak sikeres vállalkozó, de lenyűgöző oktató is – mondtaVajda Ágnes, az IIE Europe igazgatója. – A díjjal azt szeretnénk elismerni és megköszönni neki, amit az oktatásért tett. Elhivatottsága a felsőoktatás iránt, különleges vezetői képessége és vállalkozó szelleme hívta életre a napjaink kihívásainak megfelelő, új típusú intézményt. Az AIT-Budapest megalapításával Bojár Gábor nemcsak új célpontot nyitott a külföldön tanulni vágyó amerikai egyetemistáknak, de egyben hozzájárult Európa és ezen belül Magyarország, mint vonzó felsőoktatási központ amerikai elismertetéséhez is.”