Nemzeti hagyomány nálunk a kivételezett helyzet, nyaranta a munkásosztály, a parasztság az értelmiséggel együtt süttette a hasát a Balatonnál, mert mi voltunk a vidám barakk a szocializmus siralomvölgyében. A kivételezettek.
Már akkor tudtuk, hogy Mária országának több napfény jár, mint a „bocskoros románoknak” vagy a „sehonnai tótoknak”. Nincs tehát semmi rendkívüli a napjainkban testre szabott kinevezésekben, törvényekben, korengedményekben. Megszoktuk, ha nem lenne, hiányozna.
Állatkertünkben a mi kutyánk kölykét etetik, a többi dögölhet éhen. Nálunk nemcsak kaszinós, gázszerelő vagy vő lehet kivételezett helyzetben, hanem kommunista, offshore-lovag, sőt, nemzeti bankár is. Ha a mi zászlónkat lengeti, a mi szövegünket nyomja, a mi ellenségünket utálja, akkor a mienk. A helyzete, anyagilag is, kivételezett.
Luxemburgi bürokrata, német politikus, skandináv kisember nem értheti ezt, a magyar lélek ebben a kivételezett helyzetben teljesedhet ki, mutathatja magát a teljes valóságában. Európának ezért nehéz a magyar étel és a magyar gondolat befogadása.
A csülökpörkölhöz elég a szódabikarbona, de Orbán Viktorhoz, Lázár Jánoshoz, Farkas Flóriánhoz, Habony Árpádhoz, ennél több kell. Pedig annyira egyszerű minden! Még a népszavazás is. Nem a bevándorlókról van szó, amíg letelepedési kötvény létezik, szabályozható a számuk. Az igennel/nemmel is játszadozhatunk, az anyakönyvvezetőnél vagy a bontóperes bíróságokon bármelyiket beszerezhetjük. Nekünk nem ezek a csip-csup apróságok kellenek, hanem a kivételes, a kivételezett státusz.
A papír arról, hogy mik vagyunk. Mások, mint a többiek. Másként gondolkodunk, másként szavazunk, és amikor a pénzt lapátolják hozzánk, a legszívesebben ostorral vernénk a lazsálókat. Nekünk nem kellenek a közös költségek, a közös feladatok, a közösséghez kötő szerződések. Házunk régóta eladó, már szabadon engedett gyilkossal is hirdettük. Aki többet fizet, viheti. Vevőket várunk nem migránsokat.
A népszavazással üzenünk: tessék a jelzálogot eltörölni!
