Kontinenseken át – Gilbert Varga a Müpában

Földrészeken kalauzol át február 23-án a Pannon Filharmonikusok hangversenye, amely a művek mellett az esten közreműködő világhírű művészeknek is köszönhető. Az E.ON-koncertsorozat következő állomásán a legismertebb hangversenytermek rendszeres fellépője, napjaink egyik legkeresettebb hegedűművésze, Baráti Kristóf és a glóbuszt már többször átszelő neves dirigens, Gilbert Varga várja a Müpa közönségét.

Képzeletbeli utazásra invitálja a hallgatóságot a Pannon Filharmonikusok koncertje, amelyen a zene segítségével nemcsak a kontinensek között, hanem az időben is útra kellhet a közönség. Az amerikai John Adams alig húsz évvel ezelőtt bemutatott, a BBC Proms-on is hatalmas sikert aratott rövid darabja, a Short Ride in a Fast Machine nyitja az estet. Amerikában maradva: folytatódik az időutazás a múltba Samuel Barber Hegedűversenyével. A zeneszerző egy másik remek alkotását, az Adagiót a közeli múltban az együttes novemberi koncertjén hallgathatta meg a pécsi közönség, most a műfaj legizgalmasabb múlt századi darabjai közé tartozó művet Baráti Kristóf Pécs után Budapesten is előadja. A szólista a következőképpen jellemzi a darabot:

„Barber hegedűversenye méltatlanul ritkán hallható, nemcsak a magyar, hanem a külföldi pódiumokon is. Számomra a mű líraisága, természetes légzése, de nem utolsósorban az amerikai szerzőkre valamelyest tetten érhető hatásossága adja a mű alaphangulatát. A harmadik tétel ritmikussága, virtuozitása nagyon hatásos végszava a koncertnek. Mindig a legnagyobb örömmel fogadom, ha ezt a versenyművet játszhatom.”

Samuel Barber: Adagio for Strings (tessék kattintani!)

Az est dirigense, Gilbert Varga a legendás hegedűművész-karmester, a győri születésű Varga Tibor fia, aki szintén hegedűsként kezdte, egy baleset azonban kettétörte az ígéretes szólistapályát. Így került a karmesteri pulpitusra, hogy aztán az egyik legváltozatosabb karriert fussa be a nagy amerikai zenekaroktól a Philharmonia Hungaricán át egészen Tajvanig, ahol most is zeneigazgató. Gilbert Varga neve minden bizonnyal ismerősen cseng azoknak is, akik rendszeresen járnak a pécsi együttes koncertjeire, hiszen a tavalyi évadban is dirigálta a zenekart. A közös munka sikere a vastaps mellett abban is mérhető, hogy a karmester a jövő évadban ismét visszatér a Pannon Filharmonikusokhoz.

A koncert zárásaként elhangzó Prokofjev-mű másik kontinensre és ezzel együtt más világba visz. A Rómeó és Júlia két szvitje nem véletlenül talán az orosz zeneszerző legnépszerűbb alkotása: egy időtlen történet karakteres és egyéni hangú újramesélése.

A Pannon Filharmonikusok jelenlegi évadának központi témája a koncerttermekben átélhető flow-élmény.

Baráti Kristóf (a képen) így összegezte erről tapasztalatait: „A flow-élmény talán a legfontosabb érzés, ami egy zenemű előadása közben keletkezhet, mind az előadóban, mind a hallgatóságban. Nagyon nehéz definiálni, de talán a legfontosabb összetevője a zenei tartalmat meghatározó érzelmi, karakterbeli és intellektuális tartalom, amely ideális esetben teljesen átformálja a tudatot előadás közben. Ideális esetben, a szerző személyes átélt vagy elképzelt gondolatait, érzéseit élhetjük meg a zene által. Azt hiszem, egyetlen művészeti műfaj sem tud ennyire közvetlenül kapcsolatot teremteni emberek között, és talán ezért képes ennyire mágikus hatást gyakorolni az emberre.”