A szerző nem tagadja: a rajongásig tiszteli és nagyra tartja Angela Merkelt, s ezt a kötet 200 oldalán keresztül okadatolja. Való igaz: 2005-ben választották meg Németország első emberének a lelkészcsaládban született, az egykori NDK-ban felnőtt CDU-politikust, s azóta sikeresen kormányozza hazáját, az Európai Unió vezető hatalmát. Pietsch Lajos azért ruházta fel az „első” jelzővel, mert ő Németország első női kancellárja, elsőként sikerült keletnémetként ilyen magasra emelkednie a politikai ranglétrán, ráadásul ilyen fiatalon, amire nincs példa hazája történelmében.
Hamburgban született, ám mózeskosárban, alig pár hónaposan vitték át szülei az akkori munkás-paraszt német államba, mert édesapját, Horst Kasnert oda hívták, egy vidéki egyházközség élére. A nagyapa még a Kazmierczak vezetéknevet viselte, tehát apai ágon az 1954-ben született Angela Dorothea Kasner lengyel származású. A „vérvonal”, a kötődés később a lengyel–német kapcsolat alakításában kap majd szerepet a kancellár asszony politikai pályafutásában.
Gyerekkora annyiban tért el az átlagostól, hogy a hatvanas-hetvenes években olyan könyveket is kézbe vehetett az otthoni könyvtárnak köszönhetően, amelyek ritkaságszámba mentek. Ugyanakkor azonban a család alkalmazkodott a Walter Ulbricht és Erich Honecker diktálta feltételekhez. A lelkész Kasner papa nem tartozott az ellenállók közé, és lánya sem lógott ki a sorból: belépett a keletnémet ifjúsági szervezetbe (FDJ), és orosz tanulmányi versenyen jeleskedett. Így jutott el – jutalomként – a Szovjetunióba, és vásárolta meg Moszkvában első saját hanglemezét, egy Beatles-albumot. Bár igazán a nyelvek, a kultúra területei vonzották, mégsem a bölcsészkarra iratkozott be, hanem fizikát hallgatott az egyetem, s még lipcsei tanulmányai alatt férjhez ment. Ulrich Merkeltől azonban öt évvel később elvált, az első férj nevét viszont azóta is viseli.
Pietsch Lajos életrajza bővelkedik az ilyen aprólékos háttér-információkban, és a kronologikus eligazodást a könyv függeléke is segíti. Az olvasó megtudhatja, hogy friss diplomásként Angela Merkel a berlini tudományos akadémia kutatóintézetének tudományos munkatársa lett, és 1986-ban doktori címet szerzett. A politika olyannyira nem érdekelte, hogy amikor 1989 novemberében ledőlt a berlini fal, éppen barátnőivel szaunázott. Ám az év decemberében már a Demokratikus Ébredés mozgalom tagja, fél évvel később viszont az NDK első, szabadon választott kormányának helyettes szóvivője. Attól kezdődően meredeken ível felfelé a majdani kancellár pályája. Még egy éve sem tagja a német Kereszténydemokrata Uniónak, a CDU-nak, amikor mandátumot szerez az össznémet képviselőházban, a szövetségi gyűlésben. Néhány hónappal később, 1991-ben a CDU elnökhelyettesének választották, és ugyancsak abban az évben már nő- és ifjúsági, a következő Kohl-kormányban pedig környezet- és természetvédelmi miniszter.
Mivel magyarázható a gyors karrier? A nagy tekintélyű Helmut Kohl pártfogásának? Aki éles szemmel vette észre, hogy a szerény külsejű, „szürke egérnek” becézett keletnémet „kislány” vérbeli politikai tehetség? Nyilván a protektornak is szerepe lehetett a felemelkedésben, ám elsősorban Merkel tulajdonságai, munkabírása voltak az elsődlegesek. A „kislányt” meggyőződése, politikai elvei vezérelték, amikor később szembefordult atyai mentorával, Kohllal, aki a kilencvenes évek végén belekeveredett a pártfinanszírozási botrányba. A keletnémet lelkészlány 2000 áprilisától már a CDU elnöke, majd 2002-től frakcióvezető a Bundestagban.
Angela Merkel abban is „az első”, ahogyan politikai ellenfeleivel bánik. Példaszerű a pragmatizmusa: nem az a lényeges a számára, hogy „ki mondta”, hanem hogy mit mondott a másik ember. Amikor Kohl utódja, a szociáldemokrata Gerhard Schröder kancellár meghirdette a gazdasági konszolidáció programját, az ellenzéki Merkel és az általa vezetett CDU/CSU mellé állt a parlamentben. Az ésszerűség, hazája távlatos érdekei vezérelték és vezérlik mindmáig. A rugalmasság és elvszerűség volt az iránytűje a pártja átformálásában is, ami lehetővé tette a nyitottságot az első nagykoalíció megalakítására 2005-ben. Tavaly óta pedig, minthogy a szabaddemokraták 2013 szeptemberében be sem jutottak a parlamentbe, ismét fekete–piros, azaz konzervatív–szociáldemokrata nagykoalíció alakult.
A kancellár asszony rugalmasságára jó példa az atomenergiával kapcsolatos pálfordulása. Fizikusként az atomerőművek híve volt, ám a fukusimai baleset óta merőben megváltozott a német társadalom beállítottsága. Angela Merkel most már maga is a megújuló energia és az atomerőművek bezárásának híve.
A könyv több fejezete is foglalkozik Németország nemzetközi szerepével, Európa-politikájával. A gazdasági világválság éveiben, ami alaposan megrengette az unió közös fizetőeszközét is, Merkel arra az álláspontra helyezkedett, hogy az euró esetleges kudarca a földrész bukásával lenne egyenlő. Ezért is állt ki Görögország megmentése mellett, noha ez súlyos terheket rótt Németországra.
Mint Pietsch Lajos írja: kivételes képességeiből kivételes történelmi helyzetekben profitálhatott. Miközben megmaradt egyszerű embernek, és nem tagadta meg ifjúkorát, azt a 16 millió keletnémetet, akivel együtt élt 35 éves koráig az NDK-ban. Számára a hatalom nem mákony, nem annak eszköze, hogy mások fölé kerekedhessünk, magunk alá gyűrjük őket. Azt vallja, hogy az igazi demokráciában „a hatalmat csak egy időre kapja az ember, és annak gyakorlása világos szabályokhoz kötött.”
Az MTI volt berlini tudósítójának fotókkal illusztrált kötetében rokonszenves politikussal ismerkedhetünk meg, aki az Európai Unió első számú államának, Németországnak az első embere. A szerző nem mondja ki, de fejtegetéseiből egyértelmű: a földrész érdeke, hogy a kancellár még sokáig betölthesse tisztségét.
A könyv a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg a napokban.