Markus Frank Zusak (*1975) Ausztráliában született író, szülei Németországból és Ausztriából vándoroltak ki az 1950-es évek végén. Eddig öt könyvet írt, a legismertebbek A hírnök (The Messenger – 2002), illetve A könyvtolvaj (2005); az utóbbit az Ulpius Ház könyvkiadó 2010-ben magyarul is megjelentette.
A könyvtolvaj azzal indul, hogy a halál elkezd arról beszélni, hogy mind meg fogtok halni, aztán 1938 Németországára kezdi fókuszálni a történetet. Egy vonaton menekül az anya két gyermekével, a kisfiú meghal, és szinte a sínek mellett temetik el. A (könyvben) kilencéves Liesel Meminger (Sophie Nélisse) megtalálja a sírásó elveszített könyvét, és bár még olvasni sem tud, öccséhez fűződő emlékként elviszi magával még akkor is, amikor kiderül, hogy anyját üldözik, őt pedig nevelőszülőkhöz adják egy kisvárosba. Nevelőszülei az aranyszívű Hans Hubermann (Geoffrey Rush) cégtáblafestő és rideg felesége, Rosa (Emily Watson), aki mosásból próbál pár márkát szerezni, és dohog, amiért csak egy gyereket hoztak, holott kettőt ígértek, és ezzel együtt dupla fizetséget. Ettől kezdve a fasiszta Németország mindennapjait látjuk az ott lakó egyszerű, kisvárosi emberek szemével, akik számára a gond elsősorban nem az egyre vadabb horogkeresztes terror, a zsidók elleni atrocitások, vagy maga a háború, hanem a fokozódó szegénység és éhezés. De azért cseppben a tenger, ebben a kis közösségben is ott van minden, ami a náci Németországot jellemezte.
Megismerjük Liesel osztálytársait, köztük a citrom-szőke Rudy Steinert (Nico Liersch), aki kiváló sportoló és példaképe – pechjére – a fekete bőrű Jesse Owens, ő bele is szeret a kislányba, valamint Franz Deutschert is (Levin Liam), aki igazi kis Hitlerjugend-palánta, besúgó, és kéjjel áll a csúfolódók élére, amikor kiderül, hogy a kislány még a nevét sem tudja leírni. Liesel Hans papával kezd el olvasni tanulni, mégpedig a hozzá került Sírásók kézikönyvéből. A jó eszű kislányra ragadnak a szavak, a fogalmak és különös vonzalmat érez a könyvek iránt. Így, amikor egy nagy, nyilvános náci könyvégetést rendeznek, ő ellopja a máglyáról H. G Wells: A láthatatlan ember regényét, és ezzel folytatja az olvasást. Amikor a polgármester felesége (Barbara Auer) felfigyel a kislány érdeklődésére, meghívja olvasni eltűnt fiának könyvtárába, de ezt a férje nem nézi jó szemmel, és még a mosatást is lemondja, hogy ne kelljen Lieselt a házukba beengedni, attól fogva a kislány az ablakon bemászva „kölcsönöz” olvasnivalót magának.
Egy nap egy menekülő zsidó fiatalember, Max Wandenburg (Ben Schnetzer) kér bebocsáttatást, akinek az apja egykor megmentette Hans Hubermannt. A papának alkalma nyílik most viszonozni a szolgálatot: előbb a kislány szobájában, majd a pincében bújtatják a fiút. Max és Liesel között testvéri szeretet és barátság születik, és a nyomor ellenére szinte boldog családként élnek, közben ugyanis Rosa mamáról is kiderül, hogy zordsága védekező álarc, valójában tisztességes ember, érző szívvel. A külvilág viszont egyre fenyegetőbb. A nácik vadásznak a zsidókra, akiknek a védelmében csak kevesek mernek szólni. Egy pinceellenőrzés alkalmával Hubermannék is majdnem lebuknak. Max, hogy ne sodorja bajba a családot, önként elmegy. A front közeledtével egyre idősebbeket köteleznek bevonulásra, elviszik Hans papát is, aki később csak sebesülten tér haza. Az óvóhelyen, ahol egykor az öreg harmonikaszóval bátorította az embereket, most Liesel kezd mesélni a sötétben, akinek egyre költőibb gondolatai támadnak. Aztán egy nap egy elnézett bombázási helyszín miatt a légitámadás lerombolja a Mennyország utcát és környékét és szinte valamennyi lakó a romok alatt leli halálát. Kivéve az egykori könyvtolvajt, akire újabb árvaságában is hosszú és boldog élet vár még.
A film nagy erénye, hogy olyan látószögből láttatja a náci birodalmat, ahonnan nem szoktuk látni: a hétköznapi polgár szemszögéből. Persze ők is kiteszik a kötelező zászlókat, részt vesznek a kötelező ünnepségeken, de lelkesedés, támogató közreműködés nélkül. Igaz,a magyarköltő úgy fogalmazott, hogy „vétkesek közt cinkos, aki néma”, de a megfélemlítettség azóta is nem egy rendszerben, így nálunk is bizonyította, hogy a bátorság még kis mértékben is csak kevesekben van meg az ellenállásra. Hansnak is hiába jelzi a pinceszemlész ismerős, hogy be kellett volna lépnie a náci pártba, amire még most sincs késő, és akkor jobb életben lehetne része. Az inkább bevereti a fejét, csak hogy szót emeljen a zsidóként megalázott szomszédjáért. A zsidóság tragédiája jelen esetben része a németség tragédiájának, amellyel Hitler megalomániája önnön népét vitte mészárszékre, vagy tartotta otthon megfélemlítettségben és szegénységben
A film másik erénye a finom kapcsolatrendszerek alakulásának, fejlődésének ábrázolása, ahogyan pl. Rosa és Liesel között teremtődik meg a harmónia. A „fortélyos félelem” – hogy ismét egy költőnket idézzem – korában az ember megpróbáltatik, és van, aki könnyűnek, más nehéznek találtatik. Ezek az apró emberi hozzáállások minősítenek gyereket, felnőttet egyaránt. Itt erősnek kell lenni, ahogy a kis „könyvtolvaj” is hamar megtanulja megvédeni magát, és ha idő előtt is, de felnőtté érik a megpróbáltatásokban.
A film harmadik erénye a színészek hiteles és kiváló játéka. Sophie Nélisse picit idősebb ugyan a könyvbeli modelljénél, de 13–14 évesen is hitelesen játssza el Lieselt. Nem csoda, számos szerep van már a háta mögött, gyakorlott filmes. Tekintete nyílt, élő, minden megnyilvánulása hiteles és őszinte. Geoffrey Rush Oscar- és Golden Globe-díjas ausztrál színész (Ragyogj!, Elisabeth 1-2., A Karib-tenger kalózai, A király beszéde, Peter Sellers élete és halála, München) a tisztaság és jóság maga, minden szavából, mozdulatából a szeretet árad az első perctől kezdve. Emily Watson angol színésznő (Anna Karenina, Hadak útján, Kisvárosi Rock ’n’ Roll, Keresztes hadjárat farmerban, A vörös sárkány Hullámtörés stb.) megformálásában Rosa mama érdekesen alakul a rideg rigorózusság és gyengéd szeretet között. Ez az asszony azzal védi a családját, hogy mást mutat magáról, mint amilyen valójában, így próbál idomulni a kisvárosi környezethez. Ben Schnetzer megformálásában Max Vandenburg nem csupán bujkáló üldözött, hiszen ő ébreszti rá Lieselt arra a tehetségre, hogy egyéni szemmel lássa és írja le a dolgokat, vagyis ő hozza ki a kislány költői énjét cserébe azért, amiért az még öntudatlan állapotában is tartotta benne a lelket. Nagyon szép jelkép, hogy a nála lévő Hitler könyv lapjait fehérre festi, és úgy ajándékozza a kislánynak, hogy az majd írja tele a saját történetével. Ezért is olyan fontos ez az ajándék, amit egyszer Rudy a folyó fenekéről ment vissza kis barátnőjének. Nico Liersch megformálásával ő nagyon jó barát, aki nem él vissza még a titkokkal sem. A hitlerájt ő sem kedveli, pedig őt ki akarják emelni a sporteredményei alapján, és akár kedvezményezettje is lehetne a rendszernek. Apró emberi életek és mozgatók irányítják itt mindenki sorsát, a korban, mikor a halálnak bőséggel volt dolga.
Brian Percival nagyon szép, humanista filmmel ajándékozott meg minket, amely az a fajta „ifjúsági film”, mint a Pál utcai fiúk: bármely korosztály számára élvezetes. A zenét a világhírű John Williams nagyon szép, lírai hangulatokból szőtt eredeti muzsikája adja, amely sosem tolakodó, mégis emlékezetes. Florian Ballhaus kamerája érzékenyen követi a cselekményt akár a tekinteteken, akár a környezetben időzik el. Mindent egybevetve A könyvtolvaj nagyon szép moziélmény, amely értelemre és érzelmekre egyaránt képes hatni.
