Közös zenélésre hívnak október 1-jén Pécsett és Budapesten

Az ingyenes rendezvényeken eddig sosem látott formációktól elhangzó dalokat hallhat Pécs közterein a közönség. Yehudi Menuhin hegedűművész 1975-ben alapította a zene világnapját azzal a céllal, hogy a városok zenei eseményeket rendezzenek minden év októberének első napján, a zenészek pedig a koncerttermeken kívül is spontán zenéljenek.

A hagyományos helyszínen, a Zeneakadémia parkolóján túl, Budapest több pontján, a Nyugati téri és a Blaha Lujza téri aluljáróban a legkülönfélébb műfajokat képviselő profi zenészek – köztük Szakcsi-Lakatos Béla, Kelemen Barnabás, a Kaláka, a Makám, a Weiner–Szász Kamaraszimfonikusok és az Új Generáció – töltik meg zenével a köztereket. A Deák Ferenc téren a kamaszfesztiválosok tartanak délelőtt kihelyezett énekórákát, délután pedig diákzenekarok játszanak majd. A Liszt Ferenc téren, a központi színpadon – ahol 11-től 19 óráig folyamatosan árad majd a zene – Várdai István gordonkaművész, a zene világnapjának nagykövete is fellép majd és tart virtuóz gordonkabemutatót.

A programhoz kapcsolódva a zene világnapja www.azenevilagnapja.org internetoldalán regisztrálhatnak azok, akik október 1-jén szívesen adnak ad-hoc koncertet egy szokatlan, általuk kiválasztott helyen: az utcán, boltban, vendéglátóhelyen vagy épp a munkahelyükön. Akik a saját „koncertről” készült videót feltöltik az oldalra, értékes ajándékokat nyerhetnek.

Október 1-jén a művészek egymás produkciójába kapcsolódva, a „zenei stafétát” egymásnak adva lépnek színpadra a szünet nélküli 5–6 órás örömzenélés közbe a pécsi Kossuth téren felállított 3 szintes, óriás színpadon. Az Örömzene Örömtánc televíziós tehetségkutató verseny felfedezettjei mellett színpadra lép Ágoston Béla, a Balázs Elemér Group, a Csík Zenekar, Falusi Mariann, Ferenczi György és a Rackajam, Lovasi András, a Mókus és a Fabula Rasa, Nikola Parov, Novák Péter, a Pécsi Szimfonietta, Szalóki Ágnes, a Kaji Jag és az Etnorom-ból Balogh István, Künstler Ágnes, a csikszeredai Role, valamint a Duna Művészegyüttes. 

A pécsi helyszínen világpremierre is sor kerül: a Roots and Routes európai tehetséggondozó program hazai részvevői állították össze azt a műsort, amelyet első alkalommal a pécsi Európai Kulturális Fővárosa program részeként láthat-hallhat a közönség. Ezt követően a mozdulatművészeti szín-játékot angol, belga, olasz és romániai fesztiválokra viszik az előadók. 

A pécsi műsor nyitásaként és zárásaként felcsendül majd «a nap dala», amely a rendezvény szellemének megfelelően egy eredeti népdal többféle stílusú átdolgozása (eredeti népzene, jazz, blues, funky, világzene, roma). A mintegy 15 perces produkcióban az est szinte valamennyi zenésze, énekese, előadóművésze közreműködik. 

«A nap dalára» neves koreográfusok közreműködésével készülnek el «a nap tánca» koreográfiák. Az esemény előtt Novák Péter közreműködésével pécsi iskolákat, munkahelyeket járnak végig, hogy az átlagember tánctudását figyelembevevő, könnyen megtanulható koreográfiát minél több gyermeknek, fiatalnak és felnőttnek megtanítsák. A „civil” táncosok így az eseményen külön-külön csoportonként és együttesen is megmérethetik magukat.

A zene világnapjának budapesti programja itt.