A kárszakértők előzetesen 8 millió euróra becsülik a károkat (ebből 7 millió az épületkár és 1 millió az ingóságokban keletkezett kár). A krasznahorkai vár ingó- és ingatlanvagyonát legnagyobb részesedésben biztosító Generali Slovako a napokban már át is utalt kétmillió eurót a szlovák kulturális minisztérium számára avégett, hogy minél hamarabb megkezdődhessen a szlovák és a magyar történelmi hagyományok szempontjából is kiemelkedő jelentőségű kulturális érték mielőbbi rekonstrukciója. A minisztériumhoz tartozó többi műemlékkel együtt a biztosítás évi 11,6 millió euró értékig fedezi az ingatlanokban keletkezett károkat, az ingóságokban (műtárgyak, kiállítási tárgyak, könyvek, szobrok, stb.) bekövetkezett károkat 3,3 millió euró értékhatárig téríti meg.
A szlovák kulturális miniszter a felújítással kapcsolatban kijelentette: a vár akár már szeptemberben részlegesen látogatható lehet, a felújítás pedig nem fog évekig elhúzódni, néhány hónapon belül újra fogadhatnak látogatókat. További jó hír, hogy a várban lévő műtárgyak mintegy 90 százaléka átvészelte a tűzvészt. A Generali Slovako a következő hetekben – szoros együttműködésben a szlovákiai szervekkel – mindent megtesz azért, hogy minél előbb visszakapja eredeti pompáját a nagy múltú, turisztikai és történelmi szempontból is kiemelkedő közép-európai épületegyüttes.

