A tervezett új hulladékkezelési szabályozás alapján 100 milliárd forint büntetést készül beszedni az állam a gyártóktól, függetlenül attól, hogy a csomagolóanyagokkal általuk okozott környezetszennyezés ártalmatlanítása piaci alapon eddig a felébe sem, 45 milliárdba került. Mányi István, az Öko-Ferr Hulladékkezelést Koordináló Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint a tárca a saját koncepciója helyességének bizonyítására rendszeresen valótlan számokra hivatkozik, holott a valós adatok is a rendelkezésére állnak. Ha a minisztérium a hulladékkezelés költségvetésének 55 milliárdos növelését tényleg a gyártóktól hajtja be, akkor például az élelmiszerpiacon – csupán a termékdíj elszabadulása miatt – akár 10 százalékot meghaladó drágulás is lehetséges jövőre – véli a szakember.

A jelenleg érvényes szabályozásban a termelő vállalatok lehetőséget kaptak arra, hogy az általuk gyártott hulladék begyűjtésével, újra hasznosításával vagy ártalmatlanításával csökkentsék az államnak fizetendő környezetvédelmi díjaikat. A rendszer sok ponton átalakításra szorulna, de a felszámolása és az ágazat államosítása a legrosszabb megoldás. Az új szabályozás megszünteti a termelői érdekeltséget a szemét lakossági visszagyűjtésében. Eddig a termékdíjat csak a vissza nem gyűjtött termékekre, illetve csomagolóanyagokra kellett megfizetni, a jövőben nem lesz mentesség, a gyártók az adójellegű kötelezettséget minden egyes termék után az államkasszába utalják majd. Ez az összeg azonban már nem a hulladékkezelés tényleges költségétől, hanem a mindenkori adó mértékétől függ majd.

Mányi István szerint a tervezett államosítás hatására sem a lakossági hulladék visszagyűjtése, sem az újra hasznosítás nem lesz eredményesebb, sőt, a szakember az eddigi teljesítmény romlásával számol. Meggyőződése: a megalakítására váró Országos Hulladékkezelési Ügynökség a keletkező hulladék mennyiségét, összetételét és visszagyűjtésének költségeit képtelen lesz egy évre előre modellezni, így az új, pályázaton alapuló, központi elosztó rendszer egyszerre lesz rosszul finanszírozott és pazarló. A koordináló társaságok egytől egyig valódi piaci szereplők voltak, több lábon álltak, tehát költség-átcsoportosításokkal ki tudták védeni a visszagyűjtés áringadozásait.

Mivel terve szerint a szaktárca felszámolja az ágazatban a piaci viszonyokat, az új szereplők csak állami pénzre számíthatnak, így ha az ügynökség alulbecsüli a visszagyűjtés árát, a szolgáltatásban működési zavarok keletkeznek. A megrendült költségvetésű önkormányzatok esetleges szerepvállalása a folyamatokban tovább növeli a kockázatokat. A központi, bürokratikus és a vártnál minden bizonnyal kisebb hatékonysággal működő rendszer többletköltségeit az állam a gyártókra hárítja, akik beépítik azt az áraikba, így a hiábavaló kísérletet a végfelhasználók, a fogyasztók fizetik.