A válság előtt, főleg 2004–06 táján nagy számban vásároltak ingatlant nyugat-európaiak, köztük szép számban, például, az írek hazánkban – mondja Rutai Gábor, a Duna House elemzési vezetője. Jó befektetésnek tetsző budapesti, VII. kerületi, 80 négyzetméteres polgári lakás átlagos ára akkor 21,5 millió forint volt, és akár ki lehetett adni cégnek, irodának. A válságot követően azonban a többség próbálta kimenekíteni vagyonát, ám a 2009-i drasztikus áresés következtében a tulajdonosok többsége 15-20%-os veszteséggel tehette csak.
A példaként említett lakás akkor már csak 18,5 millió Ft-ot ért, és külföldi vevők hiányában magyar vásárlóké lett. A két ár közötti különbség az országban maradt, vagyis mondhatjuk, hogy hazánk profitált a külföldi vásárlókból (legalábbis reálértéken).
Mérsékeltebb áresés volt megfigyelhető 2009-től napjainkig, ekként a VII. kerületi lakás ára 18 millió forint lehet – véli a Duna House elemzője. Ezen a – befektetési szempontból kedvező – árszinten jelent meg egy újabb külföldi vásárlói hullám. Mint ahogy a közigazgatási tárca által publikált dokumentumból is kiderült, 2012-ben a legnagyobb számban (445-en) orosz állampolgárok szereztek magyarországi ingatlant, őket követik a kínaiak (150) és az ukránok (128).
Az adatok valóban emelkedést mutatnak az előző évihez képest, ám ez nem azt jelenti, hogy ezzel együtt nőtt volna a külföldiek által tulajdonolt ingatlanok száma. Ha ezt vesszük alapul, akkor szinte bizonyos, hogy a válságot követően inkább drasztikusan csökkent, és bár az ingatlanszerzés lassú növekedést mutat, a külföldiek ingatlantulajdona messze nem éri el a válság előtti szinteket.

