Kurkuma: nem gyógyít az étrend-kiegészítő

A GVH megállapította, hogy a TVBrands Kft. 2011 novembere és 2013. június 30. között a kurkuma-port tartalmazó termékének gyógyhatást tulajdonított, valamint olyan egészségre, emberi szervezet állapotára vonatkozó hatásokkal népszerűsítette a terméket, amelyet a vonatkozó ágazati szabályok alapján kellett volna igazolnia. Egyes reklámeszközein továbbá a jogszabályi tilalom ellenére az egészségre vonatkozó olyan állításokat alkalmazott, amelyek egy orvos ajánlásaira hivatkoztak. A vonatkozó szabályozás értelmében azonban élelmiszernek, így étrend-kiegészítőnek nem tulajdonítható gyógyító hatás, valamint nem lehet – a fogyasztói bizalmat alaptalanul megnövelve – orvosi ajánlásra hivatkozni az egyes állítások kapcsán.

A vállalkozás továbbá nem tudta igazolni, hogy az egyes, nem gyógyító, de egészséggel kapcsolatos hatásokra vonatkozó állításokat jogszerűen használta-e.

A GVH megítélése szerint a jogsértő tájékoztatások közül a legnagyobb hatása a vásárlási műsorablakban megjelenő televíziós reklámfilmeknek lehetett. Ezen reklámeszköz különösen alkalmas lehet a fogyasztói döntések befolyásolására egyrészt a műsorablakok szerkezetének, tartalmának együttes hatása, másrészt az érintett műsorsávok nézőinek jellemzői miatt.

Az eljárás alá vont vállalkozásra kiszabott 14 000 000 Ft összegű bírság meghatározásakor a GVH több enyhítő és súlyosító körülményt is mérlegelt. Súlyosító körülményként vette figyelembe többi között azt, hogy bizalmi termékről van szó és a gyógyhatás állításokra az egészségi problémákkal küzdő fogyasztók különösen érzékenyek. Enyhítő körülményként vette figyelembe azonban azt, hogy a vállalkozás a jogsértést elismerte és kommunikációs gyakorlatát igazolt módon módosította.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-19/2013.

Hallgattassék meg a másik fél is!

A forgalmazó a fogyasztók elnézését kéri

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) bírsággal sújtotta a TVBrands Kft.-t, ugyanis a hivatal döntése szerint a cég megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát, mert Medosan Kurkuma Plus nevű terméke kommunikációjával megtévesztő információkat tett közzé.

A svájci termékcsalád kizárólagos magyar forgalmazója a fogyasztók elnézését kéri, egyúttal közölte: reklámjait az eljárás megindításának pillanatától már jogászok nézik át, hogy elkerüljék a hasonló eseteket.

A GVH 2013. február 21-én indított versenyfelügyeleti eljárást a svájci Medosan Kurkuma Plus nevű, kurkuma tartalmú étrend-kiegészítőt forgalmazó TVBrands Kft. ellen, a termék több reklámját bírálva. A szervezet december 6-i határozatában bírságot szabott ki a cégre, amelyet a forgalmazó a megadott határidőig befizet.

A forgalmazó sajnálkozását fejezte ki az ügy miatt, s közölte: az étrend-kiegészítők reklámozására vonatkozó, folyamatosan változó, összetett jogszabály-rendszernek igen nehéz megfelelni, „persze ez a cég számára nem mentesítő körülmény”. Az eljárás megindításától kezdve valamennyi reklámot jogászok néznek át, a hirdetések így már minden szabályozásnak megfelelnek.

A Versenyhivatal enyhítő körülményként vette figyelembe a többi között, hogy a forgalmazó az egészségre vonatkozó állításokról kikérte az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) szakvéleményét, és ennek megfelelően módosította reklámjait.

„Azt soha nem állítottuk, hogy a termék minden bajra gyógyír, azt viszont most is hisszük, hogy a kurkuma gyógynövény hozzájárul az ízületek és az immunrendszer normál működéséhez, és támogatja az egészséges szívműködést” – írta a szerkesztőségünkhöz ma 18 óra 11 perckor eljuttatott közleményében Bognár Gergely kommunikációs tanácsadó a forgalmazó nevében.