A Bajor Gizi Színészmúzeum előző nagy kiállítása, amely a „Díva, Színész, Nő” címen Lukács Margit, Mészáros Ági és Tolnay Klári 100. születésnapja előtt tisztelgett nemrég, olyan nagy sikerrel zárult, hogy vándorkiállításként máris megnyílt a Jászai Mari Színház, Népház kiállítóterében, így a tatabányaiak és az oda ellátogatók is megtekinthetik. De máris itt vannak az új kiállítások.
„…tűz és láng minden körülöttem…”
Ez az időszaki kiállítás Bajor Gizi levelezésein alapszik, melyeket első férjével, Vajda Ödönnel és néhány ismerősével folytatott 1916-tól. Maga a cím is egy olyan levélből való, amit Vajda Ödön küldött haza a frontról. Vajda Miklós magángyűjteményéből, a múzeum anyagaiból és az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményéből állították össze az anyagot a kurátorok. Az 1914-ben diplomázott, és azonnal a Nemzeti Színházhoz szerződtetett fiatal művésznő ez idő szerint első színházi sikereit aratja a hátországban, olyan színdarabokban, mint Móricz Zsigmond: Pacsirtaszó, Bródy Sándor: A dada, Molnár Ferenc: Úri divat. Érdekes, hogy a Nagy Háború (azaz az I. világháború) idején rengeteg új operett és színdarab született, talán mert így pótolták a hazai alkotók a korábbi külföldi színműveket. Az alkalmi, háborús darabok után Molnár Ferenc, Herczeg Ferenc, Gábor Andor, Móricz Zsigmond, Bródy Sándor színjátékait, Kálmán Imre és Szirmai Albert operettjeit sosem látott, hisztérikus siker kíséretében játszották Budapesten és szerte az országban.
Bajor tehetségét elsősorban a Nemzeti Színház akkori igazgatója, Ambrus Zoltán fedezte fel, valamint Hatvany Lajos, aki, mint sokan, szerelmes is volt belé. A vőlegénye, Vajda Ödön, kritikusa, Sztrakoniczky Károly, és testvére, Bayer Rudolf is frontszolgálatot teljesített ekkoriban. A családfenntartó egyre inkább Bajor Gizi lett, mivel édesapja csődbe ment, kávéházát elárverezték, ám a háború lényegében felőrölte a Vajdával való kapcsolatot is. Bár összeházasodtak, a frigy nem lett hosszú életű Vajdával, noha a kapcsolat megmaradt, sőt Bajor lett a keresztanyja Ödön fiának, Vajda Miklósnak, aki a róla szóló, a kiállításon kapható „Mert szeretet nélkül meghalok” című könyvet írta. (Csak az érdekesség kedvéért: Bajor másodszor is férjhez ment Paupera Ferenc bankigazgatóhoz, akinek a bankja tönkrement, harmadik férje, Germán Tibor orvos viszont kettős öngyilkossággal vetett véget az életüknek.)
Színészkatonák és fogolyprimadonnák
A másik, kéttermes kiállítás az első világháborúban, Szibériában működött front- és hadifogoly-színházaknak állít emléket, ugyancsak felhasználva a Hadtörténeti Múzeumtól kölcsönbe kapott fronttárgyakkal, sőt korabeli híradók vetítésével is. Az I. és II. világháborúban működött hadifogolytáborok alig hasonlíthatók össze, itt még nem voltak kerítésekkel elválasztott, dolgoztatott foglyok (hová is szökhettek volna?), akik tiszti és legénységi táboraikból akár a közeli településre is bejárhattak, volt, aki tanítóként dolgozott, és valamennyi pénzt is kaptak. Mások hogy agyonüssék az időt, nyelvtanulással, szabadegyetemek tartásával, sportversenyek szervezésével, illetve frontszínházi előadások szervezésével foglalatoskodtak.
Az első teremben azonban még a frontszínházzal ismerkedhetünk. A háború elején az Operát és jó néhány színházat bezártak, mondván, hogy nem ildomos itthon sem szórakozni, míg a katonák véreznek a fronton, de aztán az élet ezt is felülírta. Az Országos Színészegyesületek – felismerve, hogy a katonák hangulatát javíthatják a műsorok –, szervezték a hátországi színházak hivatásos színészeiből az Első Magyar Tábori Színházat, amely Komjáthy János vezette 15 fős társulatként indult Lembergből. (A vezetést később Pázmán Ferenc, majd Iványi Dezső vállalta.) A színészek katonának számítottak, meg volt szabva, hogy miről beszélhetnek, miről nem, de fellépéseikről pl. a Színházi Élet tudósított. Külön programot állítottak össze a tiszteknek és mást a bakáknak, és volt kabaré is. Eközben a katonák, főleg ott, ahol besorozott színészek is szolgáltak (pl. Beregi Oszkár a főhadnagyságig vitte), maguk is szerveztek amatőr frontszínházat. Azt is feljegyezték, hogy az első hősi halott a hivatásos színész Csapó Jenő volt. Eközben a hátországi színházakban folyt a háborús propaganda, még a gyermekelőadásokban is, legtovább pedig a kabarékban.
A második terem a szibériai hadifoglyok között szerveződő amatőr színházakat mutatja be Mészáros Sándor László színész, és Castiglione László tanár gyűjteményei alapján. A társulatokat amatőrök alkották egy-egy színházi szakember irányításával, és persze a női szerepeket is férfiak alakították. Legnagyobb nehézség az volt, hogy szövegek, zenék alig álltak rendelkezésre, így aztán sokszor emlékezetből rakták össze az előadásokat. A legnépszerűbbek a Csárdáskirálynő, a Tatárjárás, a Leányvásár voltak, de volt, ahol Az ember tragédiájára is vállalkoztak.
Előfordult, hogy német és török szövetséges szereplőket is bevettek, hogy az ő bajtársaik is növeljék a belépti díjat, ehhez persze pl. török szerepet is írtak a Csárdáskirálynőbe. Tudjuk, hogy saját darabokat is írtak, pl. drámapályázatot hirdettek, aminek a zsűrijében Gyóni Géza is helyet foglalt, de ezekből a darabokból semmi sem maradt fenn. A darabok kiállításán fogoly képzőművészek segédkeztek, de mivel a fogva tartóik és családjuk is meghívott volt, előfordult, hogy ezek feleségei saját toalettjeikből adták össze a női ruhákat. Az előadásokkal időnként „vendégjátékra” is mehettek más, közelebbi táborokba. A körülményeiket nagyban befolyásolta, hogy orosz, japán, vagy amerikai felügyelet alatt tevékenykedtek-e. A táborokban helyi „sajtó” is működött: pl. a Napkelet újság, amely színházi cikkekkel is foglalkozott, egyetlen példányban kézírással és rajzokkal kézről-kézre járt; ez is látható a kiállításban. Voltak plakátjaik, szóróanyagaik is. A fogoly „primadonnák” valóságos sztárnak számítottak, és nagy rajongás vette őket körül. Érdekesség, hogy a hátországnak is meg tudták mutatni magukat, mert 1921-ben, a Városi (ma: Erkel) Színházban egy előadás erejéig összeálltak a hazatért amatőr hadifogoly színészek, és bemutattak egy előadást.
Ehhez a kiállításhoz kapcsolódóan is megjelent egy érdekes kötet Csiszár Mirella és Sipőcz Mariann kurátorok tanulmányával, Mészáros Sándor László és Castiglione László leírt visszaemlékezéseivel, és azzal a rádiójátékkal, ami a Krasznojarszki Tiszti Színház egykori foglyai adtak elő a Magyar Rádióban, szükség szerint kiegészülve a Nemzeti Színház művészeivel. A felvétel minősége mindössze két lejátszást bírt el, így erről hangélményünk ma nem lehet. Ennek a kiállításnak is lesz utazó változata, első megjelenésében a Zsámbéki Katonai Bázis egy bunkerében volt látható, és ha itt lebontják, viszik Miskolcra, Dunaújvárosba, és a kurátorok örülnének, ha Nagy-Magyarország területéről is kapnának meghívást, sőt akár Ausztriából, Németországból is.
Bors néni
A harmadik időszakos kiállítás annak kapcsán jött létre, hogy Molnár Piroska, aki azóta már a Nemzet Színésze is lett, 20 éve játssza Bors néni szerepét a Kolibri Színházban, amely az elsők között vezette be a beavató színházi gyerekelőadásokat.
A Nemes Nagy Ágnes verseivel és Novák János zenéjével született előadást 1980-ban Dajka Margit címszereplésével, Kútvölgyi Erzsébet és Verebes István közreműködésével m ég az Egyetemi Színpad mutatta be, és bár később sok színésznő játszotta, Molnár Piroska rekordja azt is jelenti, hogy generációk nőttek fel ezen a darabon, előadáson, amellyel a Kolibri Színház az ország számos pontjára jutott el vendégfellépésein. (Október 16-án és 25-én délelőtt ismét láthatják az érdeklődők a pesti Jókai tér 10. alatt.). A kiállítás főleg fotódokumentumok és szövegek segítségével idézi fel Bors néni színházi életét.
Nos, ennyit a Bajor Gizi Színészmúzeum aktuális látnivalóiról. A kiállítások február 1-jéig, szerdától vasárnapig 14-18 óra között látogathatók. Ha már októberben kiemelt szerephez jutnak a múzeumok, miért ne látogatnának el ide is?
