A Foreign Affairs című amerikai külpolitikai folyóirat honlapján a minap jelent meg Adam S. Posen terjedelmes elemzése arról, hogy leáldozott a kínai gazdasági csodának, és hogy Peking nehézségei lehetőségeket nyitnak Washington előtt. Talán véletlen, talán inkább mégsem az, a Politico című amerikai hírportál európai kiadásának weboldalán tegnap sokáig az a cikk volt a vezető anyag, amely szerint Kína nem is annyira erős, mint azt a Nyugat gondolhatja, és hogy miközben Hszi Csin-ping gazdaságpolitikája egyre kevésbé meggyőző a nyugati vállalatok szemében, lassan a politikusok is kezdenek felébredni.
Az amerikai médiában a jelek szerint tehát olyan irányzat bontakozik ki, hogy megpróbálnak mintegy lelket verni az eddig megállíthatatlannak látszó globális kínai nyomulás miatt aggódó közvéleménybe, illetve döntés-előkészítőkbe.
A Foreign Affairs szerint a gondok az idei második negyedév végén jelentkeztek: Kínában lefelé tartó pályára került a növekedés üteme. A gondok súlyát jelzi, hogy a korábbi szint töredékére csökkent mind a tartós fogyasztási cikkek vásárlása, mind a magánszektor befektetési rátája, miközben szárnyalni kezdett a háztartások megtakarítási szintje. Mindezek azt tükrözik, hogy növekszik az aggodalom a javakhoz való hozzájutás megnehezülése okán, és előtérbe kerül a rövid távú likviditás szempontja a befektetések rovására. Az Egyesült Államokban és másutt az említett mutatók a covid-világjárvány után visszaálltak a korábbi szintre, Kínában azonban nem.
Az autoriter rezsimekben a gazdasági fejlődés előre kiszámítható minta szerint alakul – olvasható az eszmefuttatásban. A növekedési szakaszban a rendszer engedi, hogy a politikához alkalmazkodó vállalkozások virágozzanak, és ezt bőkezű közadományokból fedezik. De amint a rezsim biztosította támogatottságát, egyre önkényesebb módon kezd beavatkozni a gazdaságba. A bizonytalanságból fakadó félelem miatt a háztartások és a kisvállalkozások előnyben részesítik a pénzbeli megtakarításokat a befektetésekkel szemben, ennek következtében pedig a gazdasági növekedés hanyatlásnak indul.
Teng Hsziao-ping a hetvenes évek végén indította el a reform és nyitás gazdaságpolitikáját, és attól fogva a Kínai Kommunista Párt vezetése tudatosan tartózkodott a magánszektorba való beavatkozástól. Hszi Csin-ping alatt azonban – különösképpen a világjárvány kezdetét követően – a párt autoriter módszerekre tért át – magyarázza a változásokat a Foreign Affairs.
A Politico hasonló gazdasági indikátorokra hivatkozik, kiegészítve például azzal, hogy Kínában kockázatos szintre emelkedett a munkanélküliségi ráta a fiatalok körében, ami értelemszerűen szintén a perspektívahiány egyik fokmérője.
A portál azt emeli ki Hszi Csin-ping gazdaságpolitikájának – új szóleleménnyel a Xi-conomicsnak – az elemei közül, hogy erősen preferálja az állami szektort, és a magánszférán belül a technológiai óriás vállalatokkal szemben lépett fel a legradikálisabb módon, holott általános vélekedés szerint éppen ezen a területen a legjobbak Kína versenyesélyei.
A cikk nagy figyelmet szentel annak a kérdésnek, hogy milyen hatással lehetnek a kínai gazdasági gondok a világ többi részére. Kiemeli, hogy Európának jórészt sikerült ugyan megszabadulnia az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függéstől, ám továbbra is ráutalt Kínára olyan létfontosságú nyersanyagok beszerzését illetően, amik a zöld átálláshoz nélkülözhetetlen akkumulátorok előállításához szükségesek.
A Politico megjegyzi, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, illetve Joe Biden amerikai elnök mostanában újra és újra hangsúlyozza a Kínával kapcsolatos gazdasági kockázatmentesítés – divatossá vált angol szóval: derisking – fontosságát. A kínai gazdaságtól való túlságosan erős függés réme immár Olaf Scholz német kancellárt is kísérti, holott őt tartják Európában a leginkább galambtermészetűnek a Pekinggel szemben követett politikai irányvonal szempontjából. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök éppen arra készül, hogy kivonja országát a kínai Selyemút infrastruktúra-projektből. Az elmúlt hetekben Emmanuel Macron francia elnök kormányzata is kritikusabb hangot kezdett megütni Kínával szemben.
Látva mindezt, a pekingi kormányzat újabban igyekszik kevéssé fagyos magatartást tanúsítani a Nyugat iránt, és ez vonatkozik az ősrivális Washingtonhoz való viszonyulásra is. Az elmúlt hónapokban több amerikai tisztségviselő – köztük Antony Blinken külügy- és Janet Yellen pénzügyminiszter járt Kínában, valamint (egy név nélkül idézett diplomata szerint) EU–kínai csúcstalálkozót is tervbe vettek.
Végezetül nézzük, miként látja a Bloomberg a kérdést, hogy miért nem képes megállítani Svédország és Dánia a Korán-égetéseket. Az erről szóló elemzés, amit a The Washington Post is átvett, megírja, hogy a svéd bűnüldöző szervek megpróbálták ugyanelejét venni az ilyen akcióknak, mondván, növelik a terrorveszélyt, ezt az érvelést azonban a bíróságok lesöpörték, arra hivatkozva, hogy minden tiltakozó akció megengedett mindaddig, amíg nem veszélyezteti közvetlenül és azonnali jelleggel a közbiztonságot. A dán rendőrséget hasonló módon azok a jogi előírások tartják vissza, amik csak az erőszak közvetlen veszélye esetén engednék a beavatkozást.
Más országokban ezt a jogi szempontot ellensúlyozza a vallási gyűlölet szításának tilalma – például Angliában és Walesben –, illetve a vallási jelképek meggyalázásának a tilalma – egyebek közt Német-, Olasz-, Lengyel- vagy éppen Finnországban
