(Hardy Mihály jegyzete) Úgy tűnik föl, hogy lassan-lassan a magyar kormány kitartó erőfeszítéseinek eredményeként többek megértették, hogy miféle játék folyik itt a háttérben. Főleg azok az európai politikusok, akiknek a látását nem lehet elhomályosítani egy-egy megfelelő ütemben leadott katonai megrendeléssel. Akiknek fontosabb a jogállamiság, a szólás- és sajtószabadság ügye, a jogbiztonság, mint a német Rheinmetallnak adott harckocsi- és páncélosbeszerzés.
Ami a héten szemet szúrt a napi hírfolyamban az a Romániával szembeni európai uniós fellépést sürgető magyar bejelentés volt. Ahogy arról a Kossuth Rádió beszámolt, a román ügyészség a gyűlöletbeszéd miatt nem emelt vádat az Úz-völgyi katonai temetőben történt összecsapások ügyében, ahol súlyosan magyarellenes kirohanások hangzottak el és konkrét fizikai erőszakhoz vezettek a felszított indulatok. A román fél szerint azért nem lehet büntetni a magyarellenes skandálást, mert a gyűlöletbeszéd nem büntetőjogi kategória Romániában. A magyar fél viszont úgy látja: akár a 7-es cikkely szerinti eljárást is el lehetne indítani Románia ellen, hiszen, ha ilyenek a román törvények, az nem felel meg a jogállami normáknak. Brüsszelnek, pontosabban az Európai Bizottságnak minden erejét bevetve fel kell lépnie azért, hogy Románia pótolja ezt a jogi mulasztást – vélik Budapesten.
És akkor itt álljunk meg egy szóra és gondoljuk végig! Hogy is van ez a dolog ezzel az Európai Unióval és a magyar kormánnyal? Egyfelől, ha a kormány érdekei úgy diktálják, akkor üti-vágja-szapulja az Európai Uniót és az Európai Bizottságot. Vegyük csak sorra: a héten a magyar miniszterelnök nem volt rest és parlamenti beszédéből most sem hagyta ki, hogy olyan tohonya szervezetnek állítsa be az Európai Bizottságot és az egész Európai Uniót, amely majdhogynem gátolja a vakcinák beszerzését, nem képes szavatolni a járvány által fenyegetett polgárai biztonságát, fölöslegesen akadékoskodik az orosz és a kínai vakcinák befogadásával és így tovább. Itt jegyzem meg, ennek az Európai Uniónak egyébként mi magyarok, úgy egy-másfél százalék erejéig, magunk is tagjai vagyunk.
És akkor mit hallunk: „Bezzeg a magyar kormány! Csakis a magyar emberek érdekeit védi!”. Ugye emlékeznek még a miniszterelnök meséjére? Fürkészek, portyázók, felderítők hada járja a világot, és akár a „teherautóról leesett árut” (ez magyarul ugye lopott terméket jelent) is megszerzi. Ahogy azt tette tavaly tavasszal a 16 ezer lélegeztetőgéppel, amitől jómagam például azóta sem kapok levegőt. És ezek a gépek azóta is el- és továbbadhatatlanul porosodnak valami raktárban, persze újabb pénzeket felemésztve. Más országban ezt a fajta beszerzést hűtlen kezelésnek, a közpénzek elherdálásának hívják, és börtön jár érte.
De térjünk csak vissza az európai kérdésekhez! Vajon mikorra nyílik ki végre az európai vezetők szeme?
Úgy látszik, hogy lassan-lassan a magyar kormány kitartó erőfeszítéseinek eredményeként többek megértették, hogy miféle játék folyik itt a háttérben. Főleg azoknak az európai politikusok, akiknek a látását nem lehet elhomályosítani egy-egy megfelelő ütemben leadott katonai megrendeléssel. Akiknek fontosabb a jogállamiság, a szólás- és sajtószabadság ügye, a jogbiztonság, mint a német Rheinmetallnak adott harckocsi- és páncélosbeszerzés.
A jelek szerint Hágában, Rómában és Helsinkiben más az optikája a magyar virtusnak, mint mondjuk Berlinben. Talán jobban átlátnak a szitán, vagy már megelégelték, hogy egy pöttömnyi ország túlméretes vezetője leckéztesse őket lépten-nyomon. Képzeletbeli Soros-terv ügynökeinek nevezze az európai tisztségviselőket, a fontos kérdésekben vétóval zsaroljon, kikérje magának a jogállami kioktatást, de elkérje a pénzügyi támogatást. És ha kell, az Európai Uniót akár bunkósbotnak is használja, mondjuk, Románia ellen. Ebben a több szinten folytatódó európai játszmában, mintha a magyar kormány annak a bizonyos levesbe pottyant légynek a szerepét vállalta magára.
Csak aprócska ugyan, alig egy százaléknyi része a közös európai tányér tartalmának, mégis elmegy tőle mindenkinek a gusztusa, hiszen a tetején úszkáló léggyel – ehetetlen! Csak ki ne öntsék a végén, a levessel együtt!