Lélekmentés: országos kampány az emberéletért, a fagyhalál ellen

„Az élet a legfőbb érték. Védelmezése erkölcsi parancsolat. Humanista értékrend nem békélhet meg azzal a sokasodó pusztulással, amelyet a fagyhalál okoz Magyarországon évről-évre. Az ősz óta máris negyvenre tehető azoknak az embertársainknak a száma, akik a szabad ég alatt és fűtetlen otthonukban fagytak meg, vagy kórházba szállításuk után hunytak el, mert már nem tudtak rajtuk segíteni. Tavaly 330-an, előtte pedig több mint négyszázan váltak a fagy áldozataivá. Hazánkban egymillió-négyszázezer lakásban nincs fűtés” – derül ki a nyilatkozatból.

A lélekmentés odafigyeléssel és törődéssel kezdődik: forró teával, töpörtyűvel, hagymával, C-vitaminnal. Segíteni kell a magányos, beteg, idős embereknek, hogy eljussanak fűtött helyre, kapjanak egy tál meleg ételt, jó szót! Vigyél magaddal egy szendviccsel többet, hogy odaadhasd rászoruló embertársadnak! – üzenik. Segíteni kell a vészhelyzetbe sodródott embereknek, biztonságba kell helyezni őket! – áll a felhívásban.

A kormánytól azt kérik, hogy bocsásson a hajléktalanok rendelkezésére melegedőhelyeket, nyisson meg előttük olyan középületeket, amelyekben fűtés van, és rendelkezésre áll a szükséges infrastruktúra, nyissa meg éjszakára előttük a vasúti pályaudvarok fűtött várótermeit, állítson be fűtött vagonokat és konténereket. Gondoskodjék a nincstelenek ellátásáról meleg étellel.

A lélekmentők a társadalmi erők, a pártok, a szakszervezetek és a helyi közösségek élet iránti felelősségére apellálnak. Felszólítják őket: bizonyítsák be, hogy képesek a nemes célét félre tenni ellentéteiket, és összefogni a legfőbb érték, az emberélet védelmében. Mozgósítsák szervezeteiket, szimpatizánsaikat, minden lehetséges módon vegyék ki részüket a humanitárius akcióból.

A lélekmentő kampányhoz önkéntesek jelentkezését, és felajánlását várják az alábbi címre: branyo.jani@gmail.com