Lengyelország is: előre az orbáni úton

Hozzátette, hogy a számítottnál gyengébb rajt miatt alighanem kénytelenek lesznek mérsékelni az egész éves előrejelzéseket. Jelezte egyúttal, hogy ezek után valószínűleg igencsak laza pénzpolitika jön, az alapkamaton többször is vághatnak. Jackson azonban a régió egészét tekintve nem aggódik az éves növekedést tekintve, de ez nem érvényes Magyarországra. 

A hírügynökség szerint a visszaesés megmutatja az Orbán Viktor által hirdetett politika gyengeségét. A kormányfő folyton az európai növekedés motorjaként reklámozta országát és a térséget, egyben megkérdőjelezte a módszert, amit a nyugati szomszédok alkalmaztak a pangás elkerülésére. Egyébként a régióban a közberuházások mögött szinte mindenütt kizárólag az uniós támogatások álltak. A gyenge növekedési adat nyilvánosságra kerülése után a forint négyhónapos mélypontjára esett az euróhoz képest. A BNP Paribas egyik szakértője úgy értékeli a helyzetet, hogy Magyarországon várhatóan ezután is alacsony marad a beruházások szintje, viszont a háztartások költekezése tisztesnek ígérkezik.

Az illiberalizmus gyökeret ver Európa termékeny középső részén és az unió számára kevés égetőbb kérdés van annál, minthogy képes lesz-e feltartóztatni az irányzatot – írja a Financial Times. A következő dominóként valószínűleg Ausztria dől el.

A politikai modell jellemzője, hogy megveti a pluralizmust, a jogállamot és a polgári szabadságjogokat. Bőven táplálkozik a bevándorlás-ellenességből és iszlámgyűlöletből, de társadalmi alapjai ennél jóval szélesebbek. Először Magyarországon bukkant fel, majd jöttek a lengyelek. Mindkét kormánypárt azzal erősíti meg uralmát, hogy felszámolja az igazságszolgáltatás, a média és a szabad társadalom más pilléreinek függetlenségét.

Az osztrákoknál bármi lesz is a jövő vasárnapi elnökválasztás eredménye, az nyilvánvaló, hogy megnyílt az út a szélsőjobb számára.

Akárcsak a Fidesz, illetve a Jog és Igazságosság, a Szabadságpárt is magához vonná a csalódott baloldali, valamint a mérsékelt jobboldali szavazókat. Az FPÖ is keményen veri a nacionalista tamtamot, de a nemzet etnikai kivételességét illetően nem annyira megszállott, mint a magyar párt és a katolikus értékek is csak kevéssé érdeklik, szemben a PiS-szel. Viszont minden adott, hogy Ausztriában hamarosan szélsőjobbos legyen az államfő, valamint a kormánytöbbség is. Ilyesmi nem fordult elő egy európai demokráciában a nácik legyőzése óta.

Az okokat illetően Magyarországon és Lengyelországban az átalakulásnak voltak vesztesei is. Orbán és Kaczynski azzal aratott, hogy magát a szociális igazságosság felkent bajnokának állította be, miközben elterelte a figyelmet arról, hogy mindketten támadják a liberális alkotmányos rendet. Az unió kezei a jelek szerint meg vannak kötve. Orbán megvétózná a lengyelek elleni vétót és Kaczynski is ugyanígy járna el a magyarok ellen tervezett szankciók esetén. Magyarország az Európai Néppártnak köszönhetően már el tudta kerülni a hivatalos vizsgálatot. Úgy tűnik föl, mintha az EU liberális erényei tennék lehetővé, hogy Közép-Európa zavartalanul az illiberalizmus terepe legyen.

Nagy figyelmet érdemel a német Die Zeit elemzése, amely azzal indít, hogy mindenütt nyomulóban vannak a tekintélyelvű politikusok, Ausztriában, Török-, Orosz-, Magyarországon, Kínában és az USA-ban. Sőt, a magyaroknál és a lengyeleknél már hatalomra is jutottak. Erős nyelvet használnak, elvették a baloldaltól a lázadás hangját. Alternatíváról beszélnek és a Nyugat még nem értette meg, hogy ez az igazi kihívás, nem az iszlám. Az autoriter kísértés megmutatkozik szinte minden kelet-európai államban.

Orbán Viktor Magyarországa egészen támadóan fejlődik az illiberális demokrácia felé, megtöri a hatalmi ágak megosztását, aláássa a jogállamot és ellenőrzése alá vonja a sajtó nagy részét. Előszeretettel lép fel a nemzeti szuverenitás elvesztésével szemben, amit a középréteg a globalizálódással és Brüsszellel kapcsol össze.

Egy dolog mindenütt azonos a tekintélyelvűségben, az ugyanis, hogy másfajta politikai rendet ígér, a közvetlen demokrácia új formáját, a kormány és a nép egységét. Azt hangoztatja, hogy megérti a tömegek fájdalmát, megvédi őket, ezért kell szétverni és hatalmától megfosztani az emberektől elszakadt elitet, a pártokkal, médiával, alkotmánybírósággal, Washingtonnal és Brüsszellel egyetemben.

Persze látni kell, hogy napjainkban egy sor konfliktust nem lehet csak államok fölötti szinten megoldani, emiatt viszont folyamatosan árnyék vetül a nemzetállami hatáskörre. Ebbe a résbe ugranak be a tekintélyelvű erők. És a paradoxon itt az, hogy minél tisztességesebben beszél a politika a kérdések összetettségéről, illetve saját korlátairól, annál támadhatóbbá teszi saját magát. Egyelőre nem látszik, hogy megtörne az ilyen mozgalmak fellendülése.

Csakhogy minden rendszer ugyanazokkal a feladatokkal áll szemben és ily módon igencsak kockázatos lehet az autoriter versenyfutás, ahol az új rend hívei azzal csábítanak, hogy zárt nemzetállami keretekben, fölülről jobban meg lehet oldani a gondokat, mint nemzetközi szinten, szüntelen tárgyalások és egyeztetések útján.