A magánéletnek van egy alapvető szintje, amit mi tudunk szabályozni az alapján, hogy milyen adatokat osztunk meg a családunkkal, a hitvesünkkel, a barátainkkal vagy éppen a kollégáinkkal.
Ezt többféle módon tudjuk ellenőrizhetjük: például azzal, hogy jelszavakat használunk a webes fiókjainkhoz, számítógépünkhöz és mobil eszközeinkhez, a Facebookon és egyéb közösségi oldalakon adatvédelmi beállításokat használunk.
Magánélet a szolgáltatók előtt
De ki is tud a legtöbbet rólunk? Mi, a hitvesünk vagy a Facebook? Valószínű, hogy az általunk használt szolgáltatók rendelkeznek a rólunk a legátfogóbb profillal. Legalábbis, ha a rendezett, könnyen kereshető adatbázisban tárolt adatokra gondolunk.
Ez a profil valószínűleg sokkal átfogóbb annál, mint amit mi magunk osztottunk meg a különböző oldalakon. A Google tudja például, hogy mire keresünk rá, nyomon követi a webszörfözési szokásainkat és ezeket az adatokat mind beépíti a profilunkba.
Mit csinálnak ezekkel az adatokkal? Ahogy mondani szokták, ha nem fizetünk egy termékért, akkor mi magunk vagyunk a termék. Az ingyenes szolgáltatások üzleti modelljük alapján az általuk összegyűjtött adatokat elsősorban marketingcélokra használják fel vagy eladják más partnercégeknek, hogy a bennünket valószínűleg legjobban érdeklő reklámokat láthassuk.
A legnagyobb probléma pedig az, hogy nincsen megfelelő eszközünk az adatgyűjtés elleni védekezéshez. A szolgáltató szabadon felhasználhatja a rendszerükben tárolt adatokat, és egyáltalán nem számít, hogy mi milyen jelszót használunk. Az egyetlen mód, hogy ezt megfékezzük, ha odafigyelünk a saját online-viselkedésünkre és megpróbáljuk kontrollálni, hogy milyen adatokat szerezhetnek meg rólunk.
Magánélet a hatóságok előtt
A törvényhozás és a bizalom fontosabb szerepet játszik az internet biztonságát illetően, mint például az olyan technikai módszerek, mint a titkosítás. Ugyanakkor arra ne számítsunk, hogy a törvény majd megvéd minket, ha valami bűncselekménybe keveredünk. A hatóságok ugyanis bármikor betörhetnek a magánéletünkbe, ha erre megalapozott indokuk van.
A legnagyobb probléma az, ha a hatóságok működése megváltozik: ha a kiválasztott célpontokról bizonyos adatoknak a bekérése helyett válogatás nélkül minden adatot begyűjtenek a polgárokról, amelyeket korlátlan ideig eltárolnak, és ki tudja, milyen módon használnak fel újra a jövőben. A mostani hírek arra engednek következtetni, hogy az Amerikai Egyesült Államokban már jó ideje pontosan ez történik.
Fontos lenne továbbá, hogy a hatóságok által összegyűjtött adatokat megfelelően tárolják és őrizzék, hogy senki se tudjon velük visszaélni. Ne feledjük, hogy egy egyszerű alvállalkozó, Edward Snowden is több gigabájtnyi titkos adattal tudott kisétálni az NSA-tól.
És mennyi le nem leplezett Snowden lehetett még előtte? Hány olyan ember, aki a megszerzett adatokat inkább luxuséletre cserélte, ahelyett, hogy nyilvánosságra hozta volna?
Átláthatóságnak és kontrollnak kell működnie az adatok kezelésében avégett, hogy megfeleljenek az adatvédelmi szabályoknak és hogy fenntartsák az emberek bizalmát a rendszerben. A hatóságok előtti magánéletünk hiánya talán nem hat közvetlenül a mindennapi életünkre, ugyanakkor a rólunk tárolt adatok hosszú távú hatásait nehéz megjósolni és a felhasználásukra számos negatív forgatókönyv is létezhet.
Az adattárolás hosszú távú hatásai
Képzeljük el, hogy mi történhetett volna akkor, ha a mai internet és számítógépes technika már az 1920-as években is létezett volna. A weimari köztársaság épp virágkorát élte, Európa azonban még nem állt stabil lábakon. A hatóságok emlékezetében még frissen él az első világháború, és meg akarják védeni a polgárokat a külső támadásoktól. Ezért felállítanak egy adatközpontot, ahol minden e-mailt, Facebook-frissítést, fájlt eltárolnak, amelyet jó célra, a bűncselekmények sikeres megoldására használnak fel.
Aztán a harmincas években a náci párt veszi kezébe a hatalmat, és az adatközpont egy újabb módon is bebizonyítja, mennyire hasznos: így ugyanis rögtön kiderül, hogy kik állnak kapcsolatban zsidókkal és kommunistákkal.
Ráadásul számos fontos szervezet székhelye is Németországban található, a külföldi vállalatok és államfők ennek ellenére használják ezeket a szolgáltatásokat, amelyek a róluk összegyűjtött adatokat kiszolgáltatják a Harmadik Birodalomnak.
A mai világ térképe talán teljesen más lenne, ha ez a képzeletbeli forgatókönyv valóban megtörténhetett volna. Még belegondolni is szörnyű!
Ne is álmodozzunk arról, hogy napjainkban nem történhet valami hasonló. Nem tudjuk megjósolni a jövőt, de igen valószínű, hogy az 1920-as években is sokan így vélekedtek. Nem szabad a jelenlegi helyzetet állandónak tekinteni, a világ folyamatosan változik, gyakran a jó, de néha sajnos a rossz irányba.