Donovaly: síparadicsom a szomszédban – szívesen fogadják a magyarokat

SSoňa Jelínková. (Kép: M2)Erről győzött meg az Alacsony-Tátra sajtónapján Soňa Jelínková, a magyarországi egyszemélyes Szlovák Idegenforgalmi Hivatal vezetője, aki érveihez – persze, csak kóstolóképpen – felhasználta a Demenovkát, a legalább tizenkétféle gyógynövényből, titkos recept alapján készült likőrt…

Húshegyi Gábor, a budapesti Szlovák Intézet új igazgatója először a település – Donovaly (magyarul: Dóval) község Szlovákiában, a besztercebányai kerületben, a besztercebányai járásban – múltjáról beszélt. Háromszáz esztendeje Donovaly még a szénégetők központja volt. Fényes Elek, az első magyar statisztikus szerint természeti kincsei miatt már 1796-ban számon tartották a falu nevét. Az 1910-ben ezer lakosú települést mára a szlovákiai idegenforgalom sikertörténete egyik helyszíneként emlegetik.

Boris Kollár.Boris Kollár (48) huszonhárom évvel ezelőtt, az első, nagy privatizációs hullám idején vásárolta meg az akkor már kialakulóban volt síközpontot. Állítja, hogy a magyarok a legszívesebben fogadott vendégek – és nemcsak itt, hanem egész Szlovákiában, hiszen testvérnemzetek vagyunk. A szlovákok és a magyarok tengere Horvátországban, a hegyei pedig szlovák területen vannak. Donovalyn keresztül visz az út az ország többi részébe, ezért sokan megfordulnak itt, miután elhagyták az ötmilliós ország fővárosát, Pozsonyt, ahol egykor magyar királyokat koronáztak.

Petra Pondeliková, az Infocentrum iroda vezetője szlovákiai körképében hazája gyöngyszemei között említette Kassát, ez évben Európa kulturális fővárosát, ahol Európa legkeletibb gótikus dómja épült. Altemplomában nyugszik II. Rákóczi Ferenc rodostói kísérőivel. Kassa Márai Sándor városa is, és megfordult utcáin Beethoven, Schubert, Bartók és Liszt, továbbá Kafka.

Említsük még a liptószentmiklósi születésű, 101 esztendős korában (éppen évtizeddel ezelőtt) elhunyt Koloman Sokol amerikai festőt, a Beckón született Mednyánszky László magyar festőt, továbbá a pop-art leghíresebb képviselőjét, Andy Warholt. Warholnak Mezőlaborcon (Medzilaborce) nagyobb kiállítása van, mint a New Yorkban; nem véletlenül: édesanyja, a ruszin Júlia Varcholová a közeli Miková faluban született.

A legnagyobb építészek között tartják számon a Besztercebányáról elszármazott magyar–szlovák Hugyecz Lászlót, a sanghaji felhőkarcolóként emlegetett 22 emeletes Park Hotel építőjét. A szomolány-jánostelki születésű Štefan Banič a jövőre 100 esztendős ejtőernyő feltalálója és  szabadalmaztatója volt.

Szlovák barátaink büszkék a Lőcsén született és Budapesten elhunyt neves fotósra, Ladislav Bielikre (1939–84), Eduard Sacherre (szülőhelye Želiezovce/Zselíz, a lévai járásban), a nevét viselő patinás bécsi szálloda építtetőjére, a Sacher-torta feltalálójának, Franznak az apjára. Pozsonyban készült – és fejlesztik továbbra is – az ESET NOD 32-es vírusvédelmi, internet-biztonsági programot, és három autógyár is megtelepedett a város peremén. Látványos a pozsonyi egypilléres híd, tetején a világ legmagasabb galériájával és kávézóval, az UFO vendéglővel. Az Unesco világörökségi helyszíneit is felsorolta Petra Pondeliková: az Aragonit-, a jégbarlangot, a besztercebányai Denevér-barlangot, Csallóköz 1400 forrását. Bejelentette: jövőre felújítva várja látogatóit a tavaly márciusban részben leégett Krasznahorka vára.

Hasznos tudnivaló: ha több napra látogatunk Szlovákiába, az Európai Utazási Biztosító Zrt. (EUB) síelőknek az üzleti szempontból a legkockázatosabb télisport-biztosítási csomagot kínálja; benne van a sífelszerelés-, a poggyász-biztosítás, sőt helikopteres mentés is, meghökkentően olcsón csupán napi 600 forinttól.

Miroslav Dobrota, a Park Snow Donovaly marketing-igazgatója felhívta az újságírók figyelmét arra, hogy náluk főzik a legjobb sztrapacskát, a közeli Pöstyénben pedig Európa egyik kiváló fürdője, gyógyiszapja és termálvize található. A környéket benépesítik a szlovák népi építészet kincsei a két nagy nemzeti park közepén. A nem síelőknek élmény a lovas szán és a szánkózás a husky kutyákkal.

Donovaly a magyarok számára könnyen és gyorsan elérhető téli üdülőhely. Tizenegy sílift modern kabinokkal szállítja az utasokat a felső pályákhoz. Az internetre kapcsolt webkamerával folyamatosan figyelhető Záhradištén akár éjszaka is hódolhatnak hobbijuknak a szenvedélyes síelők és snowboardosok a jól kivilágított pályákon. A Riders Park Záhradište a szlovák snowboard- és az akrobatikus síelőválogatott felkészítési helye az idei télen. A Park Snow Donovaly egyéb szolgáltatásai: ingyenes korcsolyapálya, téli ejtőernyőzés, kutyaszánozás, nyáron tobogános bobpálya. Ot készítik fel a szocsi téli olimpia résztvevőit.

Az újonnan épített Fun Park a már létező Patty Ski Funpark Donovaly bővítésekor alakult át – ideális hely a síoktatásra a Nová Hoľa és Zahradište pályarendszerek között. A gyerekek számára 12 500 négyzetméteres területet alakítottak ki varázsszőnyeggel, azaz gumiszalagos sífelvonóval, motoros körhintával. Minden délben kezdődik a „Show on Snow” előadás mesefigurákkal, a végén szánvonatozással. A síóvodában minden gyerek ajándékot kap. Szakképzett óvónők várják a kicsiket. A főszezon december 22-től január 7-ig tart, olyankor a belépés egy órára 4, kettőre 6, egész napra napra 8 euró. Szezon előtt és után egy-egy euróval kevesebb a díja.

Nagy élmény az éjszakai sízés a Donovalyn.

Donovaly két hatalmas síközpontja egyetlen síbérlettel igénybe vehető. Az ott váltott jegyek Rózsahegy/Ružomberok lesiklópályáin is érvényesek. Érdemes megvenni a Slovakia Super Skipas bérletet, amely éjszakai síelésre is használható. Az említetteken túl még két sífutópálya is rendelkezésre áll. A Park Snow Card vendégkártya minimum kétnapos szállás után a partner szállodákban jelképes összegért, 2,30 €-ért kiváltható, amivel 20%-os kedvezmény jár a három- és hatnapos síbérletekre, a snowboard-felszerelések kölcsönzésére és sok másra – akár 100 € megtakarítható vele. A kártya a szállásadóknál előre megrendelhető. A Slovakia Super Skipas ára december 21-ig 10 napra 260, december 22-től 320 euró. A helyi idegenforgalmárok büszkék arra, hogy a síelés náluk 42%-kal olcsóbb, mint Ausztriában. Bevásárlásra érdemes átruccanni Besztercebányára.

Donovaly összesen ötezer ágyat és ingyenes parkolást kínál a vendégeinek. A legtöbben persze szlovákok érkeznek, utánuk a sorban a magyarok, a csehek és a FÁK országai következnek. Újabban szívesen jönnek ide a britek és a németek is. Két év óta mobiltelefon-alkalmazás segíti az okostelefon-használókat  ingyen és mindig friss információkkal a Park Snow-ról.

A nagyszabású szlovák idegenforgalmi tájékoztató Fehér Gyula, a Honda-kupa versenyigazgatója elmondta: éppen húsz évvel ezelőtt az első amatőr síversenyt az ausztriai Semmeringen rendezték. Öt év óta a Honda támogatja, tavaly 5200-an rajtoltak. Jövő február 8-án Donovaly lesz a Honda-kupa helyszíne, és ott rendezik meg a XII. országos amatőr gyermek-síbajnokságot is. Kell a reklám, mert hazánkban tízszer kevesebben síelnek, mint Szlovákiában, ahol a lakosság fele hódol ennek a szép és izgalmas téli sportnak.

A sokak által magasztalt Koliba Goral kívülről...

...és belülről.A vendéglátásra a donovaly-i Koliba Goral vendéglő teszi fel a koronát. A hangulatos, kívül-belül faépületbem a Nagy-Fátra és az Alacsony-Tátra legjobb fogásait kínálják, péntekenként élő zenével. Helyiségeiben üzletek, hegyi sajtárusok, emléktárgyboltok is helyet kaptak. Alkalmas rendezvények megtartására.

Takács István, a 2006-ban alakult Boci Trans ügyvezetője is hivatalos volt a sajtóeseményre; elmondta: a 66-os úton 203 km-re van Donovaly. A Zólyom–Besztercebánya közötti szakasz matricaköteles. Ez évtől már naponta indít buszokat a Boci Trans, melynek munkatársai kulturális körutazásokat, síoktatás, szállást ajánlanak, gondoskodnak a biztosításról. nyugdíjasoknak és gyerekeknek kedvezmény jár. Nagyon jó kapcsolatot ápolnak a Szlovák Idegenforgalmi Hivatallal, sőt, a konkurenciával is, a 18 éve létező Lupus Travellel, ami egyedülállónak és követendőnek számít a magyar utazási piacon.