(Szerző: Iván Gizella) Én írok néked levelet, nagyvezírem, drága szultánom, hogy Allah növessze nagyra szakálladat, hogy a pasák, bégek, bejek, agák hajlongjanak előtted, édes úr! (A nyitó képen Halász Géza: Zaporozsjei kozákok levelet írnak a szultánnak.)

Most, hogy tudom, te vagy a világ ura, Törökország szultánja, a frankok császára és a németek vezére, újra meghajlok nagyságod előtt. Tudom, nem akarod, hogy bárki ellenálljon néked, megadjuk magunkat, hiszen te vagy a bölcs vezér. A népben él újra és testesül meg minden jóslatod. Minden szó, mely drága ajkad elhagyja, lépesméz, édes álom nekünk. Szeretünk! Hányszor mondjam el?

Csak, azt nem értem, jó uram, miért a hamis ámerikaiaktól kell mindezt megtudnunk. Onnan is egy fura szerzettől, kinek bizony patája van és szarva. De álcaként fehér haját lányszőkére festi, ne ijedjenek meg tőle az emberek. Pedig ő maga a gonosz, hidd el nekem. S néked ez a patás a barátod?

Mondtad volna, hiszen epedve várjuk minden szavad, hogy magad alá gyűrted már az egész világot, s te vagy, aki IV. Mehmed képében újjászülettél, nagy örömünkre.

A patás segített hatalomra? Mert akkor hálát adunk néki is. Ne is tagadd, jó uram, te vagy életünk öröme, a világ megmentője. Ne szerénykedj, légy hatalmas, harcos, ezt várjuk tőled!

De nézd csak, uram, megtaláltam egy leveled az újjászületésed előtti időből, mégpedig 1675-ből. Remélem, nem veszed zokon, ha ezt felemlítem. Mert e levélben már akkor is pont úgy viselkedtél, mint a világ urához illik.

„IV. Mehmed tugrája

Én, a Szultán, a Tündöklő Porta ura, Muhammed fia, a Nap és a Hold fivére, Isten unokája és földi helytartója, a Makedón, Babilóniai, Jeruzsálemi királyságok, Nagy és Kis Egyiptom ura, a királyok felett király, uralkodó az uralkodók felett, példátlan lovag, senki által sem legyőzött harcos, az élet fájának birtokosa, Jézus Krisztus sírjának megingathatatlan őre, magának Istennek bizalmasa, a muzulmánok reménysége és vígasza, a keresztények megfélemlítője és nagy védelmezője, megparancsolom nektek, zaporozsjei kozákok, hogy önként adjátok meg magatokat nékem, mindenfajta ellenállás nélkül, és engem a ti támadásaitokkal sem merjetek nyugtalanítani. Törökország Szultánja, IV. Mehmed.”

Persze a válasz is itt van rá… Ne haragudj meg érte, ha azt mondom, mintha ma írták volna.

„A zaporozsjei kozákok a török szultánnak!

Te – török sátán, az átkozott ördög testvére és rablótársa, magának Lucifernek titkára! Az ördögbe is, hát milyen lovag vagy te, ha csupasz seggel még egy sünt sem bírsz agyoncsapni? Az ördög kiszarja, a sereged meg felzabálja. Nem vagy te jó arra, hogy keresztény fiak éljenek alattad, a seregedtől nem félünk, földön és vízen megütközünk veled. Te babilóniai szakács, makedóniai kerékbetörő, jeruzsálemi serfőző, alekszandriai kecskebaszó, a Nagy és Kis Egyiptom disznópásztora, örmény disznó, tatár tegez, kamenyecki hóhér, podolszkiji gonosztevő, a világ és alvilág bohóca, magának a viperának unokája, és a faszunk görbülete. Te disznópofa, te kancasegg, te hentes kutyája, te kereszteletlen tökfej, hogy baszom az anyádat. No, imígyen szóltak hozzád a zaporozsjeiek, te takony. Még a keresztények disznajait sem fogod te terelgetni. Most befejezzük, mivel a dátumot nem tudjuk, kalendáriumunk nincs, a Hold az égen (szójáték, mert hónapot is jelent a „meszjac”), az év az évkönyvben, a nap meg ugyanaz, mint nálatok. Ezért seggbe is csókolhatsz minket.

Aláírók: Iván Szirko ezredatamán és az egész zaporozsjei sereg.”

Most mondd meg szultánom, te világ ura! Micsoda népség élt abban az időben! Csak a te fényed világítja be a borús eget. A szolgák, férgek, idegenek, nem homályosítják el drága arcod fényét. Na de ezek már nem is születtek újra…Vagy mégis?