A szupermodelleket bemutató Baróthy Gábor, az LG Magyarország IT-értékesítési vezetője elmondta, hogy a szupervékony LG-monitorok „zászlóshajója”, az E90 (teljes nevén: LG E2290V) két héten belül megjelenik a hazai kínálatban, igaz, nem lesz olcsó, hisz’ miként minden számítástechnikai újdonság, kezdetben ez is presztízskészülék, és mintegy 90 ezer forintért kínálják majd. Amellett, hogy elképesztően vékony, mindössze 7,2 milliméter (!) vastag, a maga kategóriájában a világ legkeskenyebb és legkönnyebb monitorának számít. Elhangzott a többi között, hogy a csillogó fémházas (titán/ezüst) megjelenítő kontrasztaránya 10 000 000–1, képfrissítési ideje 2 ezredmásodperc, miáltal valósághű a képe, színei élethűek, a nagyfelbontású Blu-ray filmeket is tökéletesen képes megjeleníteni. 

LED-diódák ezrei hátulról világítják meg a képernyőt; a LED-ek fényereje pixelenként képes változni, ez a hihetetlenül nagy kontrasztarány (a természetes képvisszaadás) titka. Fekete képek esetén a LED-diódák kikapcsolnak, így a fekete színek igazán mélyfeketék lehetnek. Az LG az Image Booster szoftvert adja az újdonsághoz; a program arra hivatott, hogy korrigálja az elmosódott online-tartalmat, miáltal jól élvezhető képet varázsol még a kis felbontású YouTube-videóból is. 

A készülék tápegységét és a monitorkábel bemeneti csatlakozóját a megjelenítő talpában rejtették el, ezáltal még esztétikusabb a termék. Az E90 szupertulajdonságai között említendő az energiatakarékossága (jó harmadával kevesebb áramot fogyaszt, mint a ma forgalomban lévő, hagyományos CCFL-háttérvilágítású LCD-monitorok. A többi jó tulajdonsága mellett ezért is tüntették ki innovációs díjjal nemrég a Las Vegas-i szórakoztató-elektronikai kiállításon, a CES-en.

Bemutatta a magyar LG ma délután az E60-monitorcsaládot is; tagjainak legfőbb erénye, hogy szemkímélők, tehát hossszú mnkára, játékhoz különösen ajánlottak. Ők is keskenyek, bár nem annyira karcsúak, mint a 22 hüvelyk képátlójú E90-esek. Műszaki tulajdonságaik viszont csaknem megegyeznek a „szupersztáréval”. Megjelenésük kecses, áttetsző, állítható talpon állnak.

Az E81 monitorcsaládot így jellemezte Baróthy Gábor: az a képminőség, amit az LG E81 LED-monitor produkál, mások számára ma még elérhetetlen. Hála a saját fejlesztésű Super+ képjavító technikának, elbúcsúzhatunk a 
kevésbé markáns, elmosódott körvonalú képektől. Az E81-es monitor ugyanis az eredetileg nem HD-tartalmakból is 
csaknem nagy felbontású képminőséget „csihol”, az eleve HD-tartalmat pedig pengeéles képek formájában jeleníti meg. Kontrasztaránya kivételesen magas. a képfrisítés ez esetben is két ezredmásodperc. A Super LED-technológiának, a krómozott tartónyakon keresztül a titántalpba rejtett csatlakozóknak köszönhetően az E81 is örökölte a termékcsaládra jellemző kivételes karcsúságot (11,9 mm) és eleganciát. Az Infovilág tudósítójának kérdésére elhangzott, hogy az E81 monitorcsalád még az első félévben megjelenik a hazai kínálatban; a 23 hüvelykes változat javasolt ára nyolcvanezer forint.

Kiállították ma az LG IPS1 jelű monitorjait is. Munkához, profi használatra készítették őket, szemhez igazítható a 
magasságuk, emellett dönthetők és forgathatók is. Beépített hangszórók vannak bennük, ekként a többi között 
internetes videó-telefonálásra is használhatók. A természetes színhűség, a gyors képfrissítés, egyenletes fényerő, 
csaknem 180 fokos kép-betekinthetőség is ideális eszközzé lépteti elő grafikai, videószerkesztési munkákhoz. Jó 
tudni, hogy az IPS-panellel ellátott megjelenítők kímélik a szemet, tehát tartós munkára vagy éppen játékhoz 
egyaránt ajánlhatók.

Felvételeinken az LG E90-es monitorja különféle nézetekből látható.