Ezúttal az alsóörsi Európa-kempingben egész napos LGT-fesztivál csúcspontjaként háromórás koncerttel örvendeztetik meg a minden bizonnyal népes közönséget.
Nyilván az LGT legnagyobb slágerei sem férnek bele ennyi időbe. Ráadásul a zenészek egy hónappal ezelőtt beharangozó sajtóértekezletükön is hangsúlyozták: nincs két egyforma Loksi-koncert, semmiképpen sem akarnak ismételni. A kötelező slágereik mellett fölcsendülnek olyan dalok, amelyek nem hangzottak el a télen az Arénában, vagy más lesz a hangszerelés. Márr csak azért sem lesz ugyanaz a koncert, mert külföldi szerződése miatt hiányzik Kovács Péter Kovax énekes billentyűs-énekes, helyette Jamie Winchester énekes és gitáros szerepel – már ezért is szükség lesz több dal átdolgozására, áthangszerelése.
A vasárnapi egész napos családi rendezvény a Nagyon Balaton ünnepi program része. Utcazenészek (HaSzüNa, Kardos Csaba és zenekara, Petruska András, TükeZoo, Villon, Yellow Spots) szórakoztatják a nagyérdeműt. A kempingben dj-k (Radnai Péter és Szabó László), valamint az Artistaképző növendékei szerepelnek három helyszínen: közvetlenül a Balaton partján, a nagy csúszdánál és a stégnél, valamint a koncerthelyszín közelében. Az artisták a műsorszámokon kívül eszközbemutatóval is készülnek, a vállalkozó kedvű gyerekek és felnőttek is kipróbálhatják: hol tartanak a zsonglőrködésben.
Már reggel 10 órától a kemping minden pontján az LGT-daloké lesz a főszerep, délután 4-kor pedig mindenki, aki „kiszorul” a vízből, belefülelhet az LGT-hangpróbájába.
Maga a koncert a terv szerint este nyolckor kezdődik. Ha netán a meteorológiai szolgálat késő estére vihart jósolna, elképzelhető, hogy egy órával előbb, már hétkor kezdenek.
Az LGT az alsóörsi koncerten is engedi a kép- és hangfelvételek készítését. Cserében arra bíztatja a videózni szerető vállalkozó kedvű nézőket, hogy legyenek a koncertről készülő dokumentumfilm operatőrei. Telefonos videóikból készül majd a mozi, a nézőtéri operatőröknek csak annyi a dolga, hogy az együttes weboldalán névvel, telefonszámmal, e-mailcímmel regisztráljanak, majd a koncert után ugyanott az LGT-koncert menüpont alatt feltöltsék alkotásaikat. Az operatőri „munka” önkéntes. A felhasznált anyag nem válik a zenekar kizárólagos tulajdonává, ám a zenekar korlátlanul és térítés nélkül felhasználhatja. Az operatőr neve, ha hozzájárul, szerepel az elkészült
koncert-dokumentumfilm alkotói között. Kizárólag telefonos felvételeket vár a zenekar.
Ami a helyszín megközelítését illeti: a szervezők arra figyelmeztetnek, hogy a 71-es út mindkét irányban 1-1 sávban járható, ezért forgalmi dugókra kell számítani.
A Zenevonat vasárnap 11,55-kor indul a budapesti Nyugati pályaudvarról. Jegyek még kaphatók a MÁV Nosztalgia Kft. 10-es vágány mellett lévő jegyirodájában és az interneten is. oldalon. Az alsóörsi vasútállomásról buszok szállítják az utasokat a kemping bejáratához, majd a koncert után vissza, az állomásra.
Lesz Zenehajó is Siófokról Alsóörsre 9,30, 16,00 és 17,45 órakor; a hajó 23,30-kor indul vissza. Akinek koncertjegye van, annak strandbelépőre nem kell költenie; 12 éves korig (felnőtt kíséretében) a gyerekek ingyen mehetnek be a helyszínre.