Lovász László, a tudós tanár – kijár neki a hazai ünneplés is

Az igazi alma materek kora az utóbbi időben mintha leáldozóban lenne: pedig sokan  álmodoztunk azokról az időkről, amikor műhelyek, jó tanár–diák-kapcsolatok éltek, és reméltük, nekünk is megadatik… Nos, az ELTE TTK-n a matekos diákoknak ez megadatott, s  ezt egy jó hangulatú összejövetellel ki is fejezték. Tanáruk, Lovász László tiszteletére rövid, ámde érdekes ünnepséget szerveztek.

Az épületen felirat hívta fel arra a figyelmet, hogy Lovász Lászlót a Gömbaulában köszöntik, és várják a „szimpatizánsokat”. A diákok, amúgy, élik izgalmas decemberi napjaikat: asztaloknál olvasnak, interneteznek, folyóson ülnek vizsgára várva, rohannak órára, telefonálnak… és gyülekeznek a Gömbaulában. Ez egy nagy, kétszintes, kör alakú, agoraszerű tér, felső karzatán büfékkel. Innen nézem a készülődést: tanáruk vezetésével a flash mob résztvevői próbálnak. De mi is ez a flash mob?

A flash mob (vagy villámcsődület) nem más, mint egy, általában utcán vagy más nyilvános helyen (pl. könyvtárban, metrón, áruházban) rögtönzött esemény, mellyel a résztvevők valamire fel akarják hívni a figyelmet. Az első külföldi villámcsődület 2003 májusában volt New York városában, az első hazai pedig már ugyanazon év augusztusában a pesti Deák téren, ahol esernyőt nyitottak ki a harang szavára, de volt azóta szappanbuborék-fújás a „Moszkván”, ami a sok, főleg kimerevített mozdulatra épülő flash mob között szerintem a legszellemesebb. Az első internetes magyar flash mob is megvolt már 2010-ben: Pécsett, az Európa Kulturális Fővárosa rendezvény alkalmával, ahol a filmfesztivál jelképét, a balkáni gerlét utánozták mozgással-hanggal az Uránia mozi környékén fiatalok, a zebrán átugrálva-turbékolva, galambmódra.

Ezek után mondhatnánk: „Naná, hogy flash mob…” az, amit az ELTÉ-n is kigondoltak, s valóban szellemes, eredeti és az alkalomhoz tökéletesen illő ez a villámcsődület. A diákok kezdetben „rendezetlen gráf”-ot alkotnak csak (ezt mellettem egy tanár jegyzi meg, szerencsére, mert így legalább tudom…), aztán egyszerre csak Amadinda-zenére kígyóvonalban áthaladnak a hét „híd” alatt (mint kisgyerekek a tavaszi kapusjátékokban), majd formálni kezdik a kivetítőn is látható gráfok képét. Először az Euler-gráf, majd a Kneser-gráf (Petersen-gráf) képét alakítják ki: képzeletbeli csúcspontjaira állnak, majd szalaggal kezükben e pontokat összekötik. Mindenkin fehér póló: I love (a love szó helyett kis piros szív, ahogy illik) ELTE felirattal. A látvány forgatókönyv alapján születik, mely szerint 5-5 résztvevő elhelyezkedik a gráf külső, majd belső csúcspontjain, és szükség esetén a rendező kiegyenlíti a számosságot… Én ezt, persze, csak nézném, nem látnám, de a hallgatók és tanáraik értik: nem hiába, matematikusok… Ahogy a kis, 11 fős énekkar tagjai is, akik rövid, kedves dalos műsorral köszöntik tanárukat.

Lovász László kedvtelve nézi-hallgatja diákjai villámcsődületét, mely neki szól: a legutóbb Kiotó-díjjal elismert matematikusnak.  S ha már az alma materről álmodoztunk, idézzük Lovász László iskolája névadójának, Fazekas Mihálynak gondolatát, aki bizonyára szintén kedvtelve nézegetné a mai fiatalokat, szellemi örököseit:

„Mert nem igaz az, hogy az esméret gyönyörűségének csak a haszon volna a rugója. Gyönyörködik a kertész számtalan plántáiban és virágaiban, melyeknek semmi hasznát nem tudja; gyönyörködik a mezei ember, ha az égre tekintvén egynehány csillagokat néven nevezhet; gyönyörködik a tanult ember a tudományban, amelyben jártas; bár annak orvosi és gazdasági hasznáról nem számolhat is. Maga az esméret terjedése és szélesedése az ember okos lelkében a legtisztább és nemesebb gyönyörűség-érzésnek kútfeje. Aki abból magából is gyönyörűséget érezni nem tud: tegye félre a természet vizsgálását; sőt a tudománynak minden névvel nevezendő nemét tegye félre; nem néki való.”

Az Infovilágon már olvashattak a kitüntetettről és a kitüntetésről.

This entry was posted in Egyéb kategória. Bookmark the permalink.