A Financial Times vezércikke úgy értékeli, hogy ez a hét döntő lesz mind Franciaország, mind Európa számára, de az elnöknek be kell dobnia apait-anyait, mert amit Le Pen akar, az többnyire összeegyeztethetetlen az európai tervvel. Ezért az elnöknek rá kell világítania, hogy milyen következményekkel járna a vetélytárs politikája.

A tét aligha lehetne ennél nagyobb, mivel – ha változik az Élysée-palota gazdája – az olyan földrengés lenne, mint amilyen a Brexit vagy Trump győzelme volt. A szenvedélyes nacionalista és eurószkeptikus politikus megrendítené az egész EU jövőjét. A bevándorlásról és az iszlámról vallott nézetei odahaza veszélyeztetnék a társadalmi stabilitást.

A felmérések szerint jelenleg 45% támogatja, ami azt mutatja, hogy radikalizálódnak a francia polgárok, illetve hogy Le Pen sikerrel mérsékelte a róla kialakult képet. Ám külpolitikája továbbra is szélsőséges, veszélyes, ugyanakkor összelapátolt. Kulcsfontosságúnak ígérkezik a két jelölt holnaputáni tévévitája. Macronnak rá kell mutatnia a másik programjának alapvető hiányosságaira, ellentmondásaira. Így mindenekelőtt az orosz szálat kell ostoroznia, engesztelhetetlenül. Merthogy az a közös ideológián alapszik.

A Nemzeti Tömörülés elnök asszonya a belpolitikában a klasszikus populista receptet alkalmazza, protekcionizmussal és a külföldi munkaerő korlátozásával körítve. Viszont: amikor a hazai jog elsőbbségét hangsúlyozza, akkor ez gyakorlatilag továbbra is az általa szorgalmazott frexit, a kiválás az Európai Unióból, csak nem nevezi néven.

The Guardian Le Pen győzelme katasztrofális lenne Franciaország és egész Európa szemszögéből – állapítja meg a vezércikk, aminek írója azonban azt reméli, hogy az erőpróba úgy végződik, mint a férfiaknál általában a kapuzárási pánik: elég volt az egész addigi életből, hogy mindig ugyanaz megy. Csakhogy a nagy többség visszariad a végleges szakítástól, marad a megszokott és biztonságos mellett. Vagyis Macron népszerűtlen, de a folyamatosságot jelképezi, Le Pennel viszont a zűrzavar kora köszöntene be.  

Amit ő akar, az a rombolás, nem az építkezés. Tudja, hogy mi nem tetszik neki, viszont azt nemigen árulja el, mi lenne ahelyett, amit lerombolna. Egyik fő célpontja az EU, de céljai gyakorlatilag kivinnék az országok a közösségből, ám ezt nem vallja be. Ez pedig létválságba sodorná az uniót. Leállna a francia–német motor is.

Fura egyensúlymutatványt lenne a részéről, hogy „stratégiai enyhülésre” törekednék Oroszországgal, amint véget ér a háború. Viszont eltávolodnék az USA-tól, ha a franciák faképnél hagynák a NATO egyesített katonai parancsnokságát. De megkérdőjeleződnék a demokratikus többség a Biztonsági Tanácsban is. Ugyanakkor felbátorodnék a jobboldali, nemzeti-populista magyar, lengyel és olasz vezetés, mármint hogy folytassa megosztó, idegengyűlölő és EU-ellenes irányvonalát.

Felhígulhatna a nyugati értékekért és a szabályokon alapuló nemzetközi rendért folyó küzdelem az orosz és kínai tekintélyelvűséggel szemben. Holtpontra juthatnának az erőfeszítések a klímaváltozás feltartóztatására. Odahaza az intolerancia, a rasszizmus és az intézményes iszlámgyűlölet uralkodnék el, és mindez csupán ízelítő a lehetséges lidércnyomásból.

Jelen állás szerint Macron 8%-kal vezet, de még lehet igen szoros a verseny. Ahogy Wellington mondta egykor Waterloonál: olyan szoros lehet, hogy olyat még nem látott a világ.  

Financial Times Putyin a diktatúra végső fokozatába kapcsol, mivel már csak a félelemre építhet. Már hasztalan próbálja a maga szája ízének megfelelően tálalni a dolgokat, nem tudja elleplezni a gazdaság stagnálását, a korrupciót és saját hanyatló népszerűségét. Nem segítenek immár a hazugságok sem. Ezért kezdett bele a háborúba – írja Szergej Gurijev, az emigrációba kényszerült orosz közgazdász, a párizsi Science Po professzora.  

Vagyis az elnök elővette a krími forgatókönyvet. Csakhogy elszámította magát, mert az ukránok hősiesen védekeznek, a Nyugat pedig gyorsan és határozottan reagált. Ugyanakkor tönkretette az orosz gazdaságot, ami az idén legalább 11%-kal esik vissza. De az ő kormányzati modellje eleve összeegyeztethetetlen a gazdasági növekedéssel. Az ígéretek ellenére elmaradtak a reformok, nincsenek befektetések, a tőke menekül.

A kegyencek az átlag oroszból élnek, miközben visszazuhant a keresetek vásárlóértéke. Putyin ezért 3 éve a hazugságokhoz folyamodott, valamint ráerősített a cenzúrára. Csak éppen hasztalanul igyekezett meggyőzni főleg a világhálóról tájékozódó fiatalokat, hogy minden más alternatíva sokkal rosszabb volna. Ekkor következett Navalnij megmérgezése, a Memorial betiltása és a független média elleni támadás.

Így jutott el a háborúig, ám ez a sorsa annak, aki bólogató jánosokkal veszi körbe magát. Nem tud jól kijönni belőle, viszont a gazdasági-politikai következmények végzetesek. Ezért immár a nyílt elnyomást alkalmazza. Hitlerhez hasonlóan ő is nemzetárulóknak nevezi a tiltakozókat. Diktatúrája a 20. századot idézi, de ez sajnos várhatóan így is marad, amíg ő gyakorolja a hatalmat.

Bloomberg Az egyik vezető brit újságíró azt jósolja, hogy az új demokratikus szövetség aligha éli túl az ukrán háborút, a repedések már most is látszanak. Max Hastings, aki a jobboldali Daily Telegraph főszerkesztője volt, a fő veszélynek azt tartja, ha Le Pen nyer jövő vasárnap, mert ő nyíltan csodálja Putyint. Orbán Viktor ugyanakkor erősen bírálja Kijevet. Németország viszont még mindig adós a számottevő katonai támogatással Ukrajna javára, ellenben az olaj és gázvásárlásokkal finanszírozza Moszkva számára a háborút.

India lelkesen veszi a kedvezménnyel kapott orosz energiahordozókat, és nem áll be a Nyugat oldalára, pedig állítólag fel akarja tartóztatni Kínát. Peking ugyanakkor nem hajlandó szakítani a Kremllel, viszont továbbra is kitart amellett, hogy szükség esetén erőt alkalmaz a nemzeti érdekek érvényesítésére.

Ebben a helyzetben súlyos tényező, hogy megkérdőjeleződik az USA vezető nemzetközi szerepe. Ugyanakkor a háború kedvező hatásának kell tekinteni, hogy szinte minden európai ország ragaszkodik a NATO-hoz és megerősíti védelmét. Ám nem tudni, mi lesz akkor, ha elhúzódnak a harcok és marad az energiaválság. A Nyugatnak ugyanakkor rá kell döbbennie, hogy a jólét nem születési jog, a vívmányokat meg kell védeni, szükség esetén fegyverrel is.

Kínát és Oroszországot ösztökélni kell arra, hogy jobban igazodjék a nemzetközi normákhoz, bár ez aligha változtat náluk a belső elnyomáson. Viszont nem szabad őket párialétre kárhoztatni, mert mindkettő túl nagy. Fenn kell tartani velük a párbeszédet, még akkor is, ha ez az oroszok esetében meglehetősen kínos – az ukrajnai vérontás kellős közepén. Az meg külön tragédia, hogy az ellentétek gátolják olyan közös gondok megoldását, mint a klímaváltozás.

Foreign Policy Orbán Viktortól eltérően a szerb elnök pirrhuszi győzelmet aratott a két héttel ezelőtti választáson, mert most ütött vissza Vucsics nyugatellenes propagandája – írja Florian Bieber, a Gráci Egyetem Délkelet-Európa-tanszékének vezetője, illetve Srdjan Cvijic, a bécsi Humántudományi Intézet munkatársa.

Az igaz, hogy a hivatalban lévő államfő majdnem 60%-ot szerzett, ám ezzel számára vége is a jó híreknek. Győzelmét elősegítette az ukrán háború, továbbá, hogy fojtófogásban tartja a sajtót és az államgépezetet, de úgy járt, mint a Fidesz vagy Erdogan: elvesztette a koronaékszert, a fővárost. Pedig az fejőstehénként működött a kliensrendszerben.

Az orosz–ukrán viszály neki is segített elterelni a figyelmet a hazai gondokról, emellett rájátszhatott a félelmekre, mármint hogy a harcok átcsaphatnak Szerbiába is. Viszont konfliktusforrás lehet, hogy szövetségese, Dacsics, a szocialisták vezére magának akarhatja a miniszterelnöki tisztséget.

Ám ezt aligha nézi jó szemmel az EU, mert a politikus ellenzi a Moszkva elleni szankciókat. Csakhogy a hazai közvélemény viszont várhatóan mellé áll, hiszen egy évtizede azt hallja az elnöktől, hogy a fő ellenség a Nyugat. Így ezen nem lehet változtatni egyik pillanatról a másikra.