Madridban már több a halott, mint Kínában!

Megállíthatatlanul robog keresztül-kasul Spanyolországon a koronavírus. Madridban ma 14 597 beteget regisztráltak, ebből 1150-et intenzív osztályon kezelnek. A halottak száma 2850. (A nyitó képen a kora esti spanyol vírusstatisztika.)

Az elhunytak jó kétötöde 80 évesnél idősebb. Spanyolországban összesen 47 610 teszttel bizonyított esetből 3434 páciens hunyt el, ami arányait tekintve több, mint Kínában. Halvány derűlátásra ad okot, hogy emelkedett a gyógyultak száma: 5767-en vannak. Erről az egészségügyi miniszter számolt be.

A tárcavezető is elmondta, hogy 432 millió euróért vásárolt az ország kínai cégektől egészségügyi felszereléseket, orvosi eszközöket, közte 550 millió maszkot, 955 lélegeztetőgépet, és 5,5 millió gyorstesztet, amely áprilistól júniusig, továbbá 11 millió kesztyűt, amely viszont folyamatosan, négy hét érkezik meg.

Az El Confidencial napilap szerint a helyzet egyre súlyosabb, a legfrissebb adatok szerint egyre nő a vírusfertőzésektől szenvedő és meghalt áldozatok száma, ezzel Madrid a világon az első lett. Mivel a spanyol fővárosban már nem bírják az ütemet a temetkezési vállalatok, a madridi műjégpályát ideiglenes halottasházzá nyilvánították.

Ma szolidaritásból kórházi orvosokkal, ápolókkal együtt az elhunytakra emlékező, szirénázó rendőrkonvoj érkezett Madrid egyik kórházához, hogy ezzel is kifejezze együttérzését a lelki és fizikai erejük végén járó, agyonhajszolt és kizsigerelt dolgozókkal, az elhunyt szeretteiket sirató hozzátartozókkal.

A halálozási arány folyton nő, de még ez sem tudja visszatartani a karantént megszegő renitenseket: hétfő óta 80 embert vettek őrizetbe,100 ezer eurónál is több büntetést szabtak ki rájuk, ám még ez sem riasztja vissza őket. Hihetetlen, de már a kórházból is szökdösnek a páciensek. Az Euronews tévé arról is beszámolt, hogy a hadsereg emberei olyan idősotthont találtak, ahonnan elmenekültek az ápolók, és az idősek közül ellátás híján sokan meghaltak. Az esetről számos lap is beszámolt..

Madrid La Vega városrészében lakó Esmeralda néni sem tud mit kezdeni a hirtelen bezártsággal, 89 éves férjét félti a legjobban.

Elmondta, naponta többször órákig beszélnek a gyermekeikkel, akikkel április végéig biztosan nem találkozhatnak. Egy bevásárló hölgy védőöltözékként esőköpenyt vett magára, úgy ment vásárolni, mondván, abban bízik, hogy ekként nem fog megfertőződni.

Bár a vírus tetőpontját a kormányfő, Pedro Sánchez és kabinetje, élén az egészségügyi miniszterrel a hét végére várja, a kijárási tilalom akár június végéig is meghosszabbodhat.

A halálos versenyfutás és a halálos játszma most nem filmvásznon pereg, hanem a spanyol valóságban.

E sorok írója, aki a Madridban élő lányához és unokájához utazott látogatóba, belekényszerült a 10. napja tartó  karanténba. Facebook-profilján esténként élőben beszámol tapasztalatairól.