Jeruzsálem a világ egyik legősibb városa, három vallás szent helye, a műemlékek kimeríthetetlen tárháza, ahol magyar vonatkozású nevezetességből is meglepően sok található.

Ezek egyike a Cion-hegyen, az óváros falán kívül álló Dormition (Mária Elszenderülése) templom. 

Altemplomának közepén az elalvó Mária szobra látható, amelyet körbevesznek az egyes nemzetek kápolnái, köztük Magyarországé is. 

Itt, a márványoltáron „Magyarország kegyeletes hódolata” felirat, alatta a „Boldogasszony anyánk” könyörgő ének szövege olvasható. 

A fali mozaikképek pedig Szent Imrét, Szent Istvánt, Szent Lászlót és Szent Erzsébetet ábrázolják, közöttük Szűz Máriával és a kisded Jézussal. 

Köszönöm az izraeli magyar nagykövetség, személy szerint Lányi Eszter volt kulturális attasé segítségét.