A születésszám januári kismértékű emelkedését követően februárban 6,6 százalékkal több újszülött jött világra, mint egy évvel azelőtt. Összességében az év első két hónapjában született 14 679 gyermek 466-tal, 3,3 százalékkal több, 2011. januárban.
A szökőnaphatástól megtisztított születésszám-emelkedés ennél kisebb mértékű, 1,6 százalékos volt. A halálozások száma az év mindkét hónapjában kevesebb volt, mint 2011 azonos időszakában és összességében 3,1 százalékkal csökkent, ami az előző évhez képest a 728-cal kevesebb halálozásból adódott. A szökőnaphatást is figyelembe véve a halálozások számának csökkenése 4,8 százalék volt.
A házasságkötések számának hosszabb időszak óta tartó visszaesése a múlt évben megállt, 2011 utolsó két hónapjában átlagosan 7,4 százalékkal több házasságkötés történt, mint egy évvel előtte. Az emelkedő irányzat az idei első két hónapban nem folytatódott, mivel az ez idő alatt kötött 2255 házasság 132-vel, azaz 5,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Ezer lakosra 9 élveszületés és 13,9 halálozás jutott. Az előbbi 0,2 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel előtte. A házasságkötési arányszám 1,4 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal maradt el az előző évitől. A természetes fogyás mértéke a 2011. január-februári
5,7 ezrelékről 4,9 ezrelékre mérséklődött. 2012 első két hónapjában ezer élveszületésre 4,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,5 ezrelékpontos csökkenés az egy évvel azelőttihez képest.
A születésszám emelkedése és a halálozások csökkenése következtében a természetes fogyás üteme mérséklődött, és a 2011. január–februári 9129-cel szemben 2012 első két hónapjában 7935 volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 5 ezer fővel csökkent. Eszerint a becsült lélekszám az időszak végén 9 millió 957 ezer volt.

