A magyar kultúra ünnepe a nemzet könyvtárában

Az Országos Széchényi Könyvtárban az érdeklődők azzal is megismerkedhetnek, hogy hogyan kapcsolódik az intézmény a kultúra más területeihez. Január 21-én a munkatársak tudományos tevékenységébe nyerhetünk bepillantást: a tudományos ülésszak alkalmából nyilvános előadásokon vehetünk részt. Másnap a zene és a képzőművészet kap kiemelt figyelmet: akkor a jelenlevők Cseh Tamásra emlékeznek, 23-án pedig irodalmi-kultúrtörténeti program zárja az eseménysorozatot.

PROGRAM

Január 21. Az OSZK tudományos ülésszaka Esemény és narratíva címmel. A plenáris előadást Gyáni Gábor történész, egyetemi tanár tartja.

Január 22. Cseh Tamás arcai – Keresztül az életen. Egynapos kiállítás és programok a művész születésének hetvenedik évfordulója alkalmából.

Az Országos Széchényi Könyvtár Mozgóképkincs Alapítványa együttműködésben teljességre törekvően gyűjti és rendszerezi a Cseh Tamás-archívum anyagát. Felkutatja a zenész pályájának tanúit, szereplőit, interjúkat készít Cseh Tamás életének cselekvő részeseivel.

Január 22-én egy napra bepillanthatunk Cseh Tamás titkos indiánéletébe, és barátainak köszönhetően megtekinthetőek a legfontosabb indiáneszközök. A tárlat része az általa készített csaknem száz metszet, fellépéseinek színházi, stúdióbeli rekvizitumai, plakátok, lemezeinek eredeti kiadása, kéziratok, kották, kedvelt használati tárgyai.

A program 11 órakor megnyitóval kezdődik: Bereményi Géza a dalszerző, Jankovics Marcell pedig a képzőművész Cseh Tamást mutatja be, majd délben hangversenyt tartanak barátai: Novák János, Márta István, Kecskeméti Gábor. Este hat órától Másik János élő koncertet ad a kö

Január 22-én, délután háromkor könyvbemutató kezdődik, hiszen megjelentek a Nemzeti legújabb kötetei. E napon valamennyi program és kiállítás ingyen látogatható.

Január 23-án az irodalmi-kultúrtörténeti programsorozat, a KönyvTÁRlat első születésnapjához érkezik. Ez alkalommal a klasszicizmus, felvilágosodás kora elevenedik meg a Felfedezett töredékek című esten.
További információkat a programsorozatról ITT olvashatunk.