Hamarosan ismét képeskönyvbe illő mesevilág várja a bécsi városháza előtti téren a bécsieket és a Bécsbe látogatókat: ott rendezik meg ugyanis az osztrák főváros legnagyobb sportrendezvényét, a Bécsi Jégálmot (Wiener Eistraum). „Az idén már nagykorú a Bécsi Jégálom, és nagyon büszke vagyok arra, hogy ami egy 1800 négyzetméteres korcsolyapályával kezdődött, az mára egyike Európa legnagyobb mobil műjégpályáinak, és 18 éves sikertörténetre tekinthet vissza” – magyarázza Christian Oxonitsch városi tanácsnok.
A Christkindlmarkt helyén felállítandó jégparadicsomban két korcsolyapályán és egy 750 méteres Álomösvényen élvezhetik a sportos látogatók az egyedülálló hangulatot, amelyet a fények, színek és ízek tesznek teljessé. Az összesen 7000 négyzetméternyi, különlegesen megvilágított jégfelület mellett ugyanis hat gasztronómiai stand és egy hamisítatlan alpesi kunyhó (hütte) várja a látogatókat többek között biopunccsal, forralt borral, császármorzsával és biorablóhússal.
A jégálom újdonsága, hogy az idén a szolgáltatásra helyezik a hangsúlyt: több mint 1200 pár előmelegített korcsolyacipő, 500 zárható szekrény, több ülőhely és átalakított kasszaterület segíti a látogatók gyors kiszolgálását. A legfiatalabbakat ingyen kétélű korcsolya és bukósisak várja, a kezdők pedig külön pályán gyakorolhatnak, amelyet esténként a curlingezők vesznek birtokba. A pályák interneten lehet foglalhatók, fizetni bankkártyával és mobiltelefonnal is lehet.
Miként Ausztria-szerte, itt is kiemelt figyelmet kap a környezetvédelem. Az idén először a jégálmon is visszaváltható poharakat és bögréket használnak, és a teljes világítást LED-fényforrásokkal oldották meg.
A Bécsi Jégálom január 25–március 10. között várja a korcsolyázás szerelmeseit. Tavaly 570 ezren siklottak a városháza előtti jégpályákon.