Bogányi Tibor.A tavaly novemberi bérletindító koncert után 2013-ban a sorozat A zongora négy arca címmel jeles magyar és nemzetközi hírű zongoraművészeket állít a középpontba. Az első koncertet január 18-án tartják a Művészetek Palotájában. 

A pécsiekkel tavaly már több alkalommal lépett fel együtt a testvérpár: Bogányi Tibor vezető karmester és Bogányi Gergely zongoraművész. Nekik az idén többször is tapsolhat a közönség. Januárban Ravel és Szkrjabin művei mellett Bartók II. zongoraversenye hangzik el Bogányi Gergely előadásában.

A következő, márciusi koncerten Ránki Dezső Mozart c-moll zongoraversenyét játssza, majd áprilisban Fazil Say Ravel G-dúr, a májusi évadzárón Frankl Péter Schumann a-moll zongoraversenyét adja elő. Az évadzáró koncert különlegessége, hogy a Pannon Filharmonikusok állandó karmestere, Vass András írta át nagyzenekarra Schubert vonósnégyesét.

 

 

Bogányi Gergely.A ZONGORA ARCA: BOGÁNYI GERGELY
Január 18-án, pénteken, 19,30-tól
Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Ravel: Alborada del gracioso
Bartók Béla: II. zongoraverseny
Szkrjabin: III. szimfónia „Isteni költemény”

Közreműködik: Bogányi Gergely – zongora
Vezényel: Bogányi Tibor

A koncert műsorán három olyan zeneszerző alkotásai kaptak helyet, akik zongoristaként is koruk ünnepelt művészeinek számítottak, és kompozícióik megszületésében meghatározó szerepet játszott a zongora. A három alkotó egyazon generáció szülötte, de eltérő stílusok képviselője. A koncert különlegessége az is, hogy megszólal a méltatlanul kevéssé játszott, de rendkívül izgalmas zenei világokat létrehozó Alekszandr Szkrjabin 1904-ben befejezett III. szimfóniája. A pécsi zenekar vezető karmesterének, Bogányi Tibornak elsődleges művészi elve az egyediségre és sokszínűségre törekvés. Noha a Finnországban már szép karriert befutott dirigens és gordonkaművész még csak a második évadját tölti az együttesnél, máris elmondható, hogy új irányt szabott a több mint kétszáz éves zenekarnak. Testvérével, Bogányi Gergellyel mindketten a magyar zenei élet aktív szereplői.