A programot a Grimm-mesék megjelenésének 200. évfordulójára rendezett események első állomásaként mutatja be a Goethe Intézet. A Jacob és Wilhelm Grimm által összegyűjtött, Ludwig Emil Grimm által illusztrált gyűjtemény első kötete 1812 decemberében jelent meg. A 200. évfordulót a budapesti Goethe Intézet számos programmal, elsőként egy gyerekeknek és kiskamaszoknak szóló nemzetközi, interaktív kiállítással ünnepli.
A kiállításra elsősorban nyolc–tizenöt év közöttieket várnak a szervezők. A tárlatot filmvetítések, felolvasások és mesefoglalkozások kísérik. A belépés valamennyi rendezvényre ingyenes. „Újabb csoportokat az eddig bejelentkezett 2500 diákon túl sajnos már nem tudunk fogadni a kiállításon. Egyéni érdeklődők azonban továbbra is látogathatják előzetes bejelentkezés után a kiállítást.” – jellemzi a nagy érdeklődést Nagy Márta, a Goethe Intézet munkatársa.
A neves német mesemondó, Suse Weisse január 15–17. között két célcsoportnak is kínál programot a kiállításon. Gyerekeknek német nyelven ad elő régi és új meséket, tanároknak pedig – ugyancsak németül – foglalkozást tart arról, miként lehet úgy mesét mondani, hogy a közönség lelkesen figyeljen, ráadásul az előadással még az alacsonyabb szintű nyelvtudással rendelkező fiatalokat is meg tudják szólítani.
A pszichológus és színházpedagógus Suse Weisse Potsdamban és Berlinben él. Egyebek mellett rendezőként, mesemondóként és tanárként dolgozik, 1996 óta ad elő meséket felnőtteknek és gyerekeknek – egyéni előadásban vagy másokkal közösen. Teljesítményét 2005-ben Türingia tartomány neves mese- és mondadíjával ismerték el.
Suse Weisse programja: Német nyelvű felolvasások gyerekeknek: január 15-én , 16-án. és 17-én 11.30-tól 12.30-ig. Német nyelvű foglalkozás tanároknak: január 17. (csütörtök) 14–15,30. Suse Weisse tevékenységéről a honlapján találnak információkat.

