Magyar Ropszódiák vallon lélekkel – kiállítás Félicien Rops műveiből a Galériában

Rops előtt nem voltak tabuk.„Mily kedves ez a bolondos Monsieur Rops / Római nagydíjra nem esélyes, / Ám tehetsége oly terebélyes, / Akár piramisod, Kheopsz” (Charles Baudelaire)

Félicien Rops (1833–98), a belga szimbolizmus különleges alakja Belgiumban született, Párizsban élt és választott hazája Magyarország volt. Rops, Baudelaire barátja, szimbolista és dekadens írók illusztrátora, erotikus művek provokatív alkotója, Zichy Mihállyal is barátságot ápolt, és két ízben járt Magyarországon. 

Noha magyar származásúnak is vallotta magát, ezt semmiféle dokumentum sem bizonyítja, de azért a magára vállalt zabolátlan szerepjátékba belefér. „Én a Sztyeppe fia vagyok [.], és a Puszta lovainak tág orrlukaival születtem, ahogy a síkságon száguldanak a széllel, ott, a Tisza mentén” – írta 1879-ben, magyarországi utazásának élményeit összegezve. Ropsot a tíznapos utazás alatt elbűvölte Magyarország, helyesebben az a kép, amelyet Magyarországról alkotott magának: a legnagyobb hatást a puszta végtelen tágassága és a cigányok zenéje gyakorolta rá, mert ez felelt meg leginkább kötöttségek nélküli lelkületének. Rops élményeit egy sajátos írott-rajzolt „útikönyvben”, a Magyar Ropszódiák albumában akarta megjelentetni. Az album végül nem készült el, két illusztrált lap és néhány vázlatokkal díszített levél született csupán tervéből, de ezek megtalálhatók a kiállítás harmadik termének közepén.

Ez a szenvedélyes, különc lélek, Zichy Mihály barátja azonban nem az utazás hatására talált Magyarországban választott hazájára. Már 1863 körül magyar ősöket kreált magának, így magyarázva vad, korlátozást nem tűrő, szinte öntörvényű életét és művészetét, amely a kor polgári társadalmának szemében megbotránkozást keltett. Ő maga valójában belga ősöktől született Namurben, édesapja tehetős textilkereskedő volt. Brüsszelben folytatott jogi tanulmányai alatt kezdett karikatúrákat készíteni egyetemi kiadványok számára. Nagyméretű litográfiákon és rajzokon fogalmazta meg a politikai és a társadalmi élet visszásságait (Waterloo-érem 1858, Halálbüntetés 1859, A rend uralkodik Varsóban 1863 körül). Karikatúráiban Daumier keserű-gyilkos humora is megjelenik és ezt a frivol humort, gúnyt későbbi lapjain is tetten érni hol fő témaként, hol a kép mellékesnek tűnő alakjaiban és tárgyaiban. 

Művészetére az első nagy hatást Gustave Courbet realizmusa gyakorolta. Művészi hitvallását ekkor így foglalta össze: „Egészen egyszerűen azt akarom visszaadni, amit az idegeimmel érzek és a szememmel látok.” Legismertebb műve e korszakának a Vallon temetés (1863). 

1864-ben Brüsszelben ismerkedett meg Charles Baudelaire-rel, és szoros barátság alakult ki közöttük. Együttműködésük gyümölcse Rops egyik első könyvcímlapja, Baudelaire-nek Franciaországban a cenzúra által betiltott kötete, A romlás virágai brüsszeli kiadása (Hajóroncsok 1866) számára. 

A Baudelaire-rel való találkozás döntő hatással volt Rops művészetére: új témák kezdték foglalkoztatni. „A nő, a halál és az őrület irányítja a világot” – vallja, és ez a filozófia élete végéig elkíséri. Művein csontvázak, ördögök, a halál különböző alakjai, a Sátán, illetve bűnös, erkölcstelen nők tűntek fel (A Halál a bálon 1895, Mors syphilitica, Hideg ördögök 1860 körül).

Rops 1874-től Párizsban élt, ahol a Le Figaro alkalmi munkatársa, szimbolista és dekadens írók barátja, irodalmi szalonok ünnepelt vendége volt, ennek köszönhette hírnevét is, és rövidesen Párizs legjobban fizetett illusztrátorává vált. Témáját a párizsi alvilág, a társadalom perifériájára szorultak szolgáltatták (A részeg piperkőc 1882, Pénzszűke 1882). Magánélete még a szabadabb szellemű Párizsban is megbotránkozást keltett, mert feleségét otthagyva, nyíltan együtt élt és hált két leánytestvérrel, az egyiktől még gyermekei is születtek.

Rops: Pornokrates. Rops életművének jelentős részét képezik erotikus rajzai, rézkarcai, amelyek helyenként pornográfiába hajló nyíltsággal ábrázolják a szexualitást. Amellett, hogy mindenféle polgári álszentség nélkül természetesnek tekintette létezését, az erotika eszköz is volt számára, hogy kifejezze a polgári társadalomról, az egyházról, a nőkről vallott felfogását. Legismertebb műve kétségkívül az 1878-ban készült, és a második terem főképének számító Pornokrates, amely a kurtizánok uralta világot szimbolizálja. A képen egy bekötött szemű majdnem meztelen nőt a léhaság jelképe, egy disznó vezet útján, miközben a művészetek jelképei és a csábítgatni próbáló puttók elkeseredetten veszik tudomásul, hogy nem tudnak rá hatással lenni. 

Rops nőábrázolása és témái a korszakban igen merésznek számítottak, az ő nevéhez kötődik a „modern fél-akt” kidolgozása is: a nő soha nem teljesen meztelen nála, mindig rajta marad nőiessége kellékeiből néhány, így a fátyol, a kesztyű, és a szalagok.

A negyedik teremben többek között irodalmi művek illusztrátoraként ismerkedhetünk meg a kitűnő grafikussal. 

Főként az ötödik terem az, amely a kurátorok szerint indokolja a 18 éven felülieknek szóló piros karikát. Rajzolónk meglehetősen egyházellenes, így bizonyos általuk tisztelt nőalakok vallási elragadtatását ő a kemény szexuális élvezet elragadtatásnak ábrázolja gúnyrajzain. Más képein a természettudományos evolúció elméletben a nemi szervek kialakulásán szórakozik és szórakoztat. „Pornográfiája” persze a mai nézőnél nem „veri ki a biztosítékot”, bár a hívőket bizonyára ma is megbotránkoztatja, de gondoljuk el a 19. század álszent polgári erkölcseit és a szabadossággal kevert bigottságát, amely cselekedni elnézte, de kimondani nem tűrte polgárainak erkölcstelenségeit és devianciáit.

Rops oeuvre-jében jelentős szerepet kapott a sátánizmus is, a francia századvég jellegzetes irányzata, amely a Sátán működését tette felelőssé a világban uralkodó gonoszság létezéséért. A nők személyiségének és viselkedésének orvosi vizsgálata is e korszakban kezdődött, e vizsgálódások eredményeit egyesítette Rops a sátánizmus gondolatkörével a Sátáni képek-sorozaton (1882), amely a kiállítás utolsó szekciójában kapott helyet.
A Magyar Nemzeti Galéria Magyarországon elsőként szentel életmű-kiállítást a belga szimbolizmus e különleges alakjának. A tárlat, amely a namuri Musée provincial Félicien Rops gyűjteményéből, valamint magángyűjtők műveiből válogat, igyekszik átfogó képet adni e virtuóz és öntörvényű művészről, aki sokatmondó jelmondatában összegezte életét és művészetét, egyben megfelelve kritikusainak is: „Rops vagyok, más lenni sohse vágytam”.

A kiállítás a belga-magyar-spanyol hármas EU-elnökség alkalmából, a Wallonie-Bruxelles International, Namur tartomány, a namuri musée provincial Félicien Rops és a Magyar Nemzeti Galéria közös programja, amely a vallon-magyar együttműködési egyezmény keretében jött létre. Kurátorok: Véronique Carpiaux, a Musée provincial Félicien Rops igazgatója és Földi Eszter, a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Gyűjteményének vezetője. 

A kiállításhoz kapcsolódó rendezvények minden alkalommal 18 órai kezdéssel, (előtte 17 órától tárlatvezetés Földi Eszter kurátorral): október 7-én Földi Eszter: „Rops vagyok, más lenni sohse vágytam” címmel a művész élete és pályája. 21-én Lackfi János: „Hogyan barkácsoljunk nemzeti irodalmat?” – hagyományos és rendhagyó a belga szimbolista költészetben. November 11-én Földes Györgyi: Dandyk, dekadensek, sátánisták a francia irodalomban. 25-én Gellér Katalin: Pesszimizmus és hedonizmus: Félicien Rops és Zichy Mihály. 

This entry was posted in Egyéb kategória. Bookmark the permalink.