Magyarország legnagyobb beruházásának Mészáros a haszonélvezője

A brooklyni székhelyű The Jewish Voice lap Soros Györgynek az alapítványába töltött 18 milliárd dollár körül keringő konspirációs elméleteit ismertette, magyar forrásból is, de alapvetően a rasszista hangvételtől sem távol álló Breitbart News alapján.

Hollik Istán parlamenti felszólalására alapozva a Breitbart News ugyanis megírta, feltehetően azért öntött ennyi pénzt most Soros az Open Society alapítványba, hogy megdöntse Orbán Viktor hatalmát. A cikk ismerteti, hogy 1980 óta 24 millió dollárt költött el az alapítvány, a mostani pénz tehát valóban hatalmas összeg. Azonban idézi a CNN-t is, amely szerint évek óta felhalmozódott összegről van szó, illetve arról, hogy a 89 éves Soros vagyonának/örökségének nagy részét az alapítványaira kívánja hagyni.

Mészáros Lőrinc nem egy hétköznapi polgármester. Nemcsak egy faluja van, hanem médiabirodalma, több szállodája, atomenergetikai vállalkozása és bankja is. Sokat vásárol, és úgy tudják róla, hogy a bevásárló listáját Orbán Viktor írja – kezdi cinikus felütéssel a Deutsche Welle. Majd a felcsúti polgármester gazdagodásának történetéről megírja, hogy annak forrása a központi költségvetés – a közbeszerzési pályázatok sorozatos elnyerésével. Felfigyelt a szerző például arra is, hogy az Opimus-részvények ára a nyolcszorosára emelkedett, amikor kiderült, hogy a cég hivatalos tulajdonosa Mészáros lett. Vagy például arra, hogy a KarlovoPolska Ria atomerőmű mérnöki vállalkozásának többségi tulajdonosa lett, s ezzel egy időben a Rosszatom partnere is, azé a Rosszatomé, amelyik a Paks II-t építi. Azaz – vonja meg a mérleget – Magyarország legnagyobb beruházásnak Mészáros lett a haszonélvezője.

Orbán húz hasznot a Soros-kampányból címmel közölt cikket a Die Presse. Arról a Závecz Research által végzett közvélemény-kutatásról ír, amely szerint februártól októberig 11%-kal nőtt a Soros ellen felsorakozók tábora a Fidesz-szavazók körében. Ellenben a képhez az is hozzátartozik, hogy ezzel egy időben az ellenzéki oldalon viszont megnőtt a Soros mellett szimpatizálók tábora. Ám összességében mégiscsak csökkent Soros népszerűsége, 36%-ról 30-ra.

Az osztrák Kronen Zeitung beszámol arról a sikeres közös osztrák–magyar akcióról, amelyben elkapták a 70 gyilkossággal gyanúsított pakisztáni férfit, aki Pakisztán mészárosaként vonult be a köztudatba. A nemzetközi körözés alatt állt gyilkos a szokásos balkáni útvonalon emberkereskedők segítségével kívánt Ausztriába vagy Németországba szökni, s a bécsi kollégák értesítették a magyar hatóságokat, hogy az M60-ason tart ott a határ felé. Végül szomszédunknál kattant karján a bilincs.

 

A Süddeutsche Zeitung Passauban keltezett beszámolója szerint Orbán Viktor tudja, mit akar a magyar nép, s a demokrácia lényege, hogy ő azt meg is valósítja. Márpedig a magyarok migránsmentes övezetet akarnak – fogalmazott a magyar miniszterelnök az Európai szkepticizmus – azaz „Miért van szükségünk Európára?” címmel rendezett pódiumbeszélgetésen. Az ARD német közszolgálati csatorna volt főszerkesztője, Thomas Baumann vezette a beszélgetést, és vendégek köz ott volt Horst Seehofer, bajor miniszterelnök is. Idézi Orbántól a cikk azt a mondatot, amely szerint a segítséget oda kell vinni, ahol baj van, és nem a bajbajutottakat kell idehozni. Baumann nem titkolta kétségeit, ezek után felvetődik, hogy nem tartja magát az európai értékrendhez az EU, ha egy tagországa is így vélekedik. Helmut Kohl kancellár egykori külügyi tanácsadója is elmondta véleményét: „Magyarország szolidaritásból megbukott”. Orbán a szolidaritás kapcsán csak annyit mondott, több milliárd eurót költött Magyarország a kerítésre és az odavezényelt rendőrségi szolgálatra. „Márpedig a menekültek nem Magyarországra, hanem hozzátok, németekhez akarnak jönni, hát akkor nem Németországot védtük meg a kerítéssel?” A cikk végül leszögezi, hogy Orbán a nép akaratára ad ugyan, de azt maga csűri-csavarja, irányítja, hogy az megfeleljen neki.

A Donaukurier is ismerteti a mintegy 500 nézővel rendezett pódiumbeszélgetést, s szerepelnek benne ilyen megjegyzések: az európai fülnek idegen mondatok hangoztak el. Mint hogy „a világ csaknem minden pontján elutasítják a menekülteket, lásd Amerikát, Ausztráliát, Oroszországot, Kínát – mindenki védi a határait, egyedül Európa nem”. Ugyanakkor a beszámoló megjegyzi, Orbán segíteni akar a menekülteken, de csak a saját hazájukban. Hatvanmillió afrikai menekültről beszélt. A beszélgetőtárs, Kohl volt külügyi tanácsadója azonban megjegyzi, hogy az a közhangulat, amiről Orbán beszél, és ami a gyűlöletet táplálja, az ő tudomása szerint egyáltalán nem tükrözi a magyarok többségének a véleményét. Mert ők nem menekültellenesek. Szerinte jobban kellene Magyarország reputációjára figyelnie a magyar kormányfőnek, mert bizony ez a negatív kép elterjedt rólunk Európában.