Ha Orbánt választáson váltják le, már a kiírás előtt meg fog bukni

Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke szerint a „nemzeti konzultációk” alkotmányellenesek, a kormány pedig szándékosan okoz kárt az országnak. Az alkotmányjogász a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának vendégeként beszélt a választások tétjéről, Putyin és a CEU kapcsolatáról, és a kormányzati izgatásról.

A CEU és a zsarnokok „A magyar kormány megint szórakozik a CEU-val” – mondta az egyetem melletti kiállásból kitűzőt viselő Majtényi László. Az alkotmányjogász szerint az egyetem teljesítette a feltételeket, erre meghosszabbították a határidőket egy évvel, ez pedig bizonytalanságot okoz, a diákok dönthetnek úgy, hogy a CEU helyett egy hasonló színvonalú, de biztosabb lábakon álló intézményt keresnek.

Az Eötvös Károly Intézet elnöke úgy látja, Magyarország számára óriási előny, hogy a CEU itt van, adóbevételeket hoz az államnak, rangos képzéseket és komoly kutatásokat finanszíroz, így a magyar egyetemi szférának és Budapestnek is előnyös a jelenléte, mégis el akarják üldözni.

„Úgy néz ki, hogy a magyar kormány szándékosan okoz kárt az országnak” – mondta Majtényi, aki szerint egy olyan attitűd látszik e mögött, ami azt jelzi, hogy Magyarországon nincs szükség a képzett emberfőkre. Pedig éppen egyre képzettebb munkaerőre lenne szükség – tette hozzá a szakember.

„Vlagyimir Putyinnak komoly gondjai vannak a CEU-val, sokan tanulnak az orosz térségből az egyetemen, akik mind a független gondolkodást, az autonómiára törekvést tanulják meg, ez pedig egy autoriter, zsarnoki rendszer számára komoly fenyegetés, a CEU üldözését Orbán Viktor Putyinnak tett gesztusaként is értelmezhetjük” – magyarázta az Eötvös Károly Intézet elnöke.

Van-e a választásoknak tétje? „Megbénult a hatalommegosztás gépezete Magyarországon, nem működnek a hatalom ellenőrzésére hivatott intézmények” – mondta Majtényi László.

Szerinte a jogállam maradványai sokáig megmaradnak, de elveszett a független alkotmánybíróság, a független számvevőszék, a médiahatóság helyére egy értékelhetetlen minőségű állintézmény lépett.

Majtényi szerint alapkérdés, hogy egy autoriter rendszerben mi az igazi tétje az általános választásoknak.

„Sokan mondják, hogy a rendszer kiépült, a kormánynak szüksége van az ellenzékre, és pontosan olyan ellenzéke van, amit magának megálmodott, amelyik részt vesz a választásokon, de nem képes őket győzni. Ez is egy lehetséges értelmezése a helyzetben” – véli az alkotmányjogász.

„Az autoriter rendszerben más a választások tétje, mint egy demokráciában. Van, aki úgy látja, hogy a politikai rendszerünk egy olyan szisztéma felé halad, ahol vannak ellenzéki pártok, de a pálya olyan mértékben egyenlőtlen, ami kétségessé teszi a választások tisztaságát” – fogalmazott Majtényi László.

„Nem gondolom, hogy aki részt vesz a választáson az kollaboráns, a Nemzeti Együttműködés Rendszere szerintem meg tud bukni választáson, bár 2018-ban ez most nem látszik valószínűnek, a jövő még nyitott” – mondta Majtényi László, majd hozzátette, a társadalmat a NER-nél sokkal jobban uraló kommunista rendszer is a választáson bukott meg, de a szívekben már sokkal előbb.

„Ha Orbán Viktort végül választáson fogják leváltani, már azelőtt meg fog bukni, hogy a választást kiírnák” – tette hozzá az alkotmányjogász.

Mit szabad a kormánynak és mit nem? „Teljesen egyértelmű, hogy a kormánynak egy alkotmányos államban nincs joga olyan kampányokat csinálni, amiket évek óta látunk. Nekik közügyekről kell tájékoztatni az embereket, az újraválasztásért nem a kormánynak, hanem a pártoknak kell kampányolniuk” – véli Majtényi László.

Szerinte az, hogy az emberi méltóságot naponta a sárba tiporja és emberi csoportok ellen izgasson a kormány, alkotmányosan elképzelhetetlen.

„A nemzeti konzultációk alaptörvény- és alkotmányellenesek, mindegyik horrorisztikus volt, de arra, hogy konkrét személyek és szervezetek ellen uszítsanak benne, korábban nem volt példa, most a konzultációs íveken terjesztenek hazugságokat a civilekről” – mondta Majtényi majd hozzátette, az, hogy Orbán Viktor jogosnak tartotta, hogy az őcsényiek megfenyegették a menekülteket befogadó panzióst, elfogadhatatlan, ilyen nem lehet csinálni, ez nem miniszterelnöki magatartás.