Magyarország megint a végén! – A nők szerepe a társadalmi aktivitásban

Hetvennél több országból gyűjtötte össze a tapasztalatokat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD, hogy megnézze, milyen a nemek aránya a politikában. Munkatársai azt vizsgálták, hogy hány képviselőnő ül a törvényhozásban, illetve hány női tagja van a kormánynak. Az ennek alapján felállított listán Magyarország utolsó előtti, illetve utolsó az OECD-országok közt.

Európában egyre több nőt választanak kormány- vagy államfőnek: Németország, Litvánia, Észt-, Horvátország, Norvégia és az Egyesült Királyság mind ilyen ország.

A 2017-i adatok szerint a francia kormány több mint fele nő (a miniszterek 52,9 százaléka). Hasonlóan magas ez az arány Svédországban (52,2) és Szlovéniában (50 százalék).

Az izlandi parlamentben ül a legtöbb képviselőnő, 30 a 63-ból (47,6 százalék). Svédország itt is második (43,6 százalék), a dobogó harmadik fokán pedig a finnek állnak (42 százalékkal).

Párizsban az OECD-adatgyűjtése idején még csak 25,8 százaléka volt nő a képviselőknek. Ez azonban változott a 2017. júniusi választásokkal: 39,2 százalékra nőtt, ezzel visszatértek a franciák az OECD-átlag alól az élbolyba.

A törököknél a kormánytagok csupán 3,8 százaléka nő, ezzel szemben a magyar kormánynak egyetlen (!) női tagja van.

A parlamenti képviselők arányát tekintve is jobb a helyzet Törökországban: a képviselők 14,9 százaléka nő. Ráadásul növekvő tendencia figyelhető meg: 10 évvel ezelőtt ez az arány még csak 9 százalék volt. Magyarországon mindössze 20 nő (az összes képviselő 10,1 százaléka) ül a parlamentben, és ez az arány a rendszerváltás óta nem változott látványosan. Egyedül Japánban kisebb a nők aránya a parlamentben az OECD-országok közül (9,3), ott viszont vannak nők a kormányban.

Ilyen körülmények között a hazai nők társadalmi szerepvállalása más színtereken történhet, mint például a környező országokban. Itt “Mindenki Ákosa” megmondta: a nőknek nem az a dolga, hogy ugyanannyit keressenek, mint a férfiak, hanem „a női princípiumot beteljesíteni… Hogy mondjuk, valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni. Anyának lenni”. Ezt überelte az országgyűlés házelnöke: „Nem akarjuk Magyarországot férfigyűlölő nők és a nőktől rettegő feminin férfiak, a gyermekekben/családokban csak az önmegvalósítás akadályát látó jövőtlenség társadalmává tenni. Azt szeretnénk, ha fiaink nemcsak tanulhatnák, hanem értenék is Petőfinek «Ha férfi vagy, légy férfi» című versét, ha lányaink pedig az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, hogyha unokákat szülhetnének nekünk” – mondta Kövér László. És mindezek fényében az Európai Bizottság felmérése szerint Magyarországon a megkérdezettek 35 százaléka gondolta úgy, hogy elérték a nemek közti egyenlőséget a politikában. A munkában ugyanerre a kérdésre 47 százalék válaszolt igennel. Ugyane felmérés szerint a magyarok 87 százaléka véli úgy, hogy a nők nagyobb eséllyel hoznak döntést érzelmi alapon, mint a férfiak. (Svédországban a válaszadók kevesebb, mint fele, 47 százaléka látja így.) A válaszadók 78 százaléka szerint a nők legfontosabb feladata, hogy gondoskodjanak a családjukról és az otthonukról. (Svédországban ezt a válaszadók 11 százaléka gondolta így.) Nos, itt tartunk e kies vidéken, innen kellene elindulni valamerre.

A Transparency International (TI) Magyarország és a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség „Női princípium” – A nők szerepe a társadalmi aktivizmusban címmel szervezett rendezvényt a CEU-n szeptember 27-én. 

A magyar TI alapítvány és a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek) együttműködésben a társadalmi nemek és a korrupció összefüggéseit vizsgálja több vetületben egy közös kezdeményezés alapján. Ennek részeként a mostani klubesemény fő témája a nők részvétele és szerepe a civil társadalomban volt. Keresték a válaszokat, hogy mi a mozgatórugójuk és hogyan ítélik meg munkájuk lehetőségeit, eredményességét azok a nők, akik különféle ügyek megoldásának céljával az aktivizmusban, a civil társadalomban vállalnak szerepet?

Két előadó alapozta meg a későbbi beszélgetést: Julie Bindel, brit feminista aktivista és kutató, a Guardian publicistája, aki a prostitúciós célú ember-kereskedelemről írt könyve kapcsán beszélt szerfölött izgalmas és tanulságos, a nagyvilágban összegyűjtött tapasztalatiról, következtetéseiről, valamint Wirth Judit magyar nőjogi aktivista (NANE), aki a Magyarországon a rendszerváltás óta eltelt évtizedek tapasztalatait foglalta össze a női jogok érvényesítésének nemzetközi és hazai helyzetét illetően. Julie Bindel hamarosan megjelenő könyve (A prostitúció felfuttatása – A szabad döntés mítosza) a magyar olvasóknak is elérhetővé teszi gondolatait, amelyek vélhetően port kavarnak majd, hiszen alapkövetkeztetéseiben szembe megy számos trenddel.

Ezt követően neves női civil aktivisták beszélgetése kezdődött munkájuk indíttatásáról, a nőjogi, emberi jogi és környezetvédelmi témák megítéléséről, a szűkülő civil tér állította kihívásokról. Antonia Burrows (feminista aktivista, Közkincs Könyvtár), Móra Veronika (igazgató, Ökotárs Alapítvány), Pardavi Márta (társelnök, Magyar Helsinki Bizottság), Kóczé Angéla (szociológus, emberi jogi szakértő, a CEU oktatója), valamennyien a saját területükről szóltak, egy dolog azonban összekötötte az elmondottakat: a női társadalmi aktivitás fontos színterei a civil szervezetekben jönnek létre. Az viszont, miként a civil szervezetek helyzete változott hazánkban a közeli múltban, aggodalomra ad okot. Bár a világtendenciák sem sok jót vetítenek előre az erősödő nacionalista erők autoriter törekvéseikkel, amelyet populizmusukkal egyre szélesebb körben tudnak érvényesíteni, nálunk igazán speciális a helyzet. Mára mindazok a szervezetek és közösségek, amelyek kritikus hangot ütnek meg, vagy erősebb érdekérvényesítést próbálnak megvalósítani az egyre több leszakadó, kirekesztett, sőt, olykor kriminalizált rétegek számára, azok elutasítottak, ellenségesnek, idegen érdekeket szolgálónak minősülnek a regnáló hatalom részéről. Így a propaganda lassan a közgondolkodásban is taccsvonalra teszi a demokratikus értékeket, a civil szerepvállalás fontosságát és erejét. Fogy a támogató háttér, és mégis vannak eredmények, mert a kis és a részeredmények is eredmények.

Az elszántak dolgoznak, és szerencsére mindenütt akad követő, segítő, tenni akaró.  Jó hallani, hogy helyi közösség szervezőket verbuválva, az egész országból rengeteg jelentkező akadt, és zömmel nők, mi több végül minden régióban nő lett a motorja az Ökotárs egyik projektjének. A Magyar Helsinki Bizottság is számos sikernek tud örülni, miközben Stasbourgig kell kísérnie egy hölgyet, hogy az ötven éve használt nevét használhassa tovább a férje halála után özvegyeként is. Vagy a „szültél-e már ma?”-országban ilyen helyzetekben kell érdeket képviselnie: „Ismétlődő szülés veszélye” miatt nem hosszabbítottak szerződést és utasították el álláspályázatát egy kismamának az egyik országos állami szervnél. Hiába dolgozott főnökei szerint jól, hiába voltak munkatapasztalatai, nem alkalmazták tovább. Mint kiderült, nem ő volt az egyetlen női munkavállaló, aki jogviszonya alatt „elment szülni” és nem foglalkoztatták tovább.

És akkor még gondolnunk kell a bántalmazott, hajléktalan, roma, kistelepüléseken élő, és felsorolni sem lehet milyen élethelyzetekben segítségre szoruló nőkre, akik nagyjából csak a civil szervezetekre számíthatnak. Sokan vannak a társadalmunk jobbításáért szerepet vállalók. Találtunk egy összegzést, ami akár bizonyíthatja is, hogy ott, ahol sok a tennivaló, akad jószándék és állhatatosság is, hogy egyszer élhetőbb világban létezhessünk.