…politikailag erősen integrált Európai Unió nem érdeke. Mindezek előzményeivel, a menekültválság 2015-i magyarországi tapasztalataival, a migrációs folyamatokat illetően Magyarország sajátos pozíciójával foglalkozik a Political Capital most megjelent tanulmánya.
A Political Capital angol nyelven megjelent Focus on Hungary: Refugees, Asylum and Migration című tanulmánya összefoglalja és értékeli a 2015. év migrációs adatait, elemzi a párt- és a szakpolitikai környezetet, valamint regionális kitekintést ad a visegrádi országokról. Tavaly az Orbán-kormány menekültválságban elfoglalt politikai pozícióját a migrációs folyamatok sajátosságai tették lehetővé.
A menekültválságban ugyanis Magyarország úgy vált „frontországgá”, hogy közben nem lett célország, azaz a menedékkérők közül valójában senki sem akart Magyarországon maradni. Magyarország migrációs nyomásnak való kitettsége valóban Görögországéhoz, Olaszországéhoz volt mérhető 2015 egyes hónapjaiban, csakhogy eközben minden más migrációs mutató a menekülthullámban alig érintett kelet-európai tagállamokéhoz maradt hasonló. Ebből a sajátos, köztes helyzetből több fontos következmény is adódott.
1. A menekülthullám nem illeszkedett azokhoz a migrációs folyamatokhoz, amelyeket a magyar társadalom korábban megtapasztalhatott. A menekültválság kapcsán keletkezett politikai hisztéria, a szándékos félelemkeltésre játszó kormányzati kampányok vártnál nagyobb hatása és valóságértelmező ereje erre vezethető vissza.
2. A globális migrációs rendszeren belül az egyes európai országok különböző, történetileg kialakult migrációs alrendszerekhez kapcsolódnak. Ezeken belül a valódi célországokban léteznek olyan migrációs hálózatok, amelyekhez a menekülthullámmal érkezők kapcsolódni tudnak. Hol a gyarmattartó múlt (pl. Franciaország), hol a korábbi vendégmunkásrendszer (pl. Németország), hol a szárazföldinél bejáratottabb tengeri menekültútvonalak képezik ezeknek a hálózatoknak az alapját. Magyarország esetében azonban ilyenről nem beszélhetünk, ezért az Orbán-kormány eredményes eszközként mutathatott fel olyan intézkedéseket (pl. határzár), amelyek máshol kevésbé működőképesek.
3. Magyarország sajátos helyzete miatt nemzetközi szinten is fontossá vált az Orbán-kormány menekültügyi álláspontja. A magyar kormány jogosan hívta fel a figyelmet arra, hogy az EU illetékesei sokáig csak a tengeri útvonalakon át érkező migránsokat fogadó Olasz- és Görögországra figyeltek, nem foglalkozva azzal, hogy Magyarország is számottevő migrációs nyomásnak van kitéve a szárazföldön. Ezt az EU és a nagy tagállamok vezetői el is ismerték, így az Európai Bizottság módosított, tavaly szeptember végi javaslata alapján Olasz- és Görögország mellett Magyarország is kedvezményezett lett: senkit nem kellett volna átvenni, sőt, innen vettek volna át a tagállamok 54 ezer menekülőt.
Az ország jelentőségét ez felértékelte, a magyar kormány azonban visszautasította, és kedvezményezettként is elutasította a kvótát. Hiszen ahol a menekültügyi eljárások 98%-a megszűnik, mert elhagyja az országot a kérvényező, ott nincs tartós érdekeltség a kvótarendszer általi tehermentesítés iránt. Ha politikai szempontok nélkül csak a migrációs folyamatokat vesszük figyelembe, akkor erre vezethető vissza, hogy a többi, a menekülthullám által súlyosan nem érintett kelet-európai országgal együtt a magyar kormány is elutasíthatta a kvótarendszert, és ehhez az álláspontjához – főként a népszavazási kezdeményezés után – ragaszkodni fog a következő időszakban is.
