Megfordult a fejemben, hogy talán akkor mondhatnám a legvonzóbbat a könyvről, ha csupán idézeteket sorjáztatnék belőle, hiszen Woody Allent mindenekelőtt sajátos humora révén ismerik és szeretik. A könyv azoknak sem fog csalódást okozni, akik mást nem is várnak tőle, mert tele van poénokkal, váratlan sziporkákkal és az általa keltett hosszan tartó nevetés sem ritka. De nem csak erről szól.
Apropó nélkül ugyan, de a szövegben kissé rejtetten előfordul a 84-es szám: ennyi évet megélvén leltárt, számvetést csinál egy ember, akit a filmjei tettek világhírűvé, de már gyerekkorában ingyen küldött vicceket újságoknak, majd napi 50 (ötven!) viccet írt heti 40 dollárért, aztán 18 évesen ezzel többet keresett, mint a szülei együttvéve. Volt stand-upos és (mostanáig) jazz zenész, író, színész, nem politikai, hanem magánéleti koncepciós perek áldozata, a különféle kulturális ágakban legjelesebb kortársak tisztelt barátja. Együtt menetelt Washingtonban Martin Luther Kinggel, pénzt akart adományozni Hillary Clinton választási kampányához, de visszautasították, Oscar-díjat kapott, de nem ment el átvenni. Kivétel nélkül mindig, minden iskolában megbukott, de autodidakta módon hatalmas műveltségre tett szert. Egészen idős korában beiratkozott egy főzőiskolába, abban nem bukott meg, igaz, abban nem is lehetett. Rendezett a házában szilveszteri bulit, ahol megjelent a „tout New York”, és meghurcolta az őt évtizedeken át többnyire csak imádó média, noha az ártatlansága folyamatosan bebizonyosodott.
Alsó középosztálybeli zsidó család szeretetteljes légkörében nőtt fel. New York, ezen belül Manhattan a földgolyónak az a darabkája, amelyről még kimozdulni is inkább csak akkor volt hajlandó, amikor a filmforgatások külföldre kényszerítették. Nem akarok széles körben (vagy alig) ismert életrajzi adatokat sorolni, csak azt jelzem, hogy nagyon sokrétű, sok elágazást és a fantasztikus sikerek mellett sok kudarcot is tartalmazott az élete, amelynek a főmotívuma – és megtartó ereje! – az eszméletlen mennyiségű munka volt és maradt.
A hosszú és joggal gazdagnak minősíthető életről szóló, szórakoztatónak is szánt önéletrajzi könyvek azért nehezen megszerkeszthetők, mert a sok elmesélni valóról is sok az elmesélni való. Woody Allen ezt a jellegzetes írói problémát úgy oldja meg, hogy „direktben” is tartja a kapcsolatot az olvasóval. „És most megállok egy pillanatra” – írja, vagy: „…engedjék, hogy egy csendes kitérővel kanyarodjak…”, vagy: „ne haragudjanak ezért a mondatért”, vagy: „remélem, nem csak ezért vették meg ezt a könyvet”, vagy: „igyekszem nem elijeszteni az olvasót”.
Az időrend a könyv szerkezetének a váza, tehát a történetmesélés a gyerekkorral kezdődik és napjainkkal végződik. Ezt a hagyományos és önmagában akár unalmassá is válható megoldást úgy lazítja fel, hogy folyton „előreszalad”, aztán amikor egy-egy esemény, életállomás következményeit is elmondta, visszakanyarodik. Ettől (is) válik az elbeszélésmód ritmusossá, elevenné, ezért is tudja gyakran megteremteni a személyes találkozás hangulatát.
A Szerelem és halál című filmjét Budapesten is forgatta, a helyszínről mindössze ennyit ír: „Egzotikus város. Akkoriban még orosz katonákkal volt tele. A Vörös Hadsereg rengeteg emberét használtam. Az ország el volt foglalva. Egész nap vígan masíroztak és gyakorlatoztak, nem vágytak másra, mint hogy végre oldja valami az elfoglalás unalmát és kapjanak egy karton cigarettát.”
Az időrend miatt a könyv nagyjából kétharmadában – bármiről szól is – töretlen a filozofikus humor, az (ön)irónia, a poentírozó képesség, de aztán elérkezik a Mia Farrow színésznővel folytatott együttélésének történetéhez, s azonnal addig ismeretlen hangját hallatja. Ez a színésznő olyan sátáni alapossággal és sikerrel tett meg mindent a szerző tönkretételéért, hogy három elhagyott asszony bosszúvágya is kitelt volna belőle. A könyvnek körülbelül 30 oldala erről a vesszőfutásról, megaláztatásról, ártatlanul keresztre feszíttetésről szól, s itt nincs benne humor, emelkedettség, szellemes irónia. Csak fájdalom, méltatlankodás, értetlenség, keserűség van és ilyesfajta következtetések: „…akit egyszer bemocskoltak, az mindig sebezhető marad.”
Aztán elmúlik ez is, az életben meg a könyvben is, és a könyv utolsó néhány tucat oldalán visszakapjuk a filmművészetnek ezt az eredeti tehetségű klasszikusát, aki olyan sokat tud és mondott a világunkról, önmagunkról – és mindig szórakoztatóan!
A magyar olvasó, de még az amerikai kultúrában jártasabb számára is nehézséget okozhat a rengeteg idegen név: az inkább csak felsorolásokban megjelenőket nyugodtan át lehet ugorni, aligha éri veszteség.
Valahol ezt írja: „Nem szeretek a múltban élni.” Hát ne is! Mr. Allen, egy-két filmmel még megajándékozhatná a híveit. Maradjunk ennyiben.
Fordította: Dési András György. Jaffa Kiadó, Budapest, 2020. ISBN 978 963 475 3575