(Kárpáti Iván jegyzete) A rendőrminiszter az rendőrminiszter. Nem olyan bonyolult ez. A rendőrségen mindenről van utasítás, mindenki jelent felfelé. Túl sok innováció nincs benne, nem is kell.
Ha mindezt az oktatásra vagy éppen az egészségügyre akarják alkalmazni, akkor jönnek az abszurd szituációk. Én lennék a legboldogabb, ha pusztán parancsra érkeznének meg a magyar iskolák és kórházak a XXI. századba. De azok valahol a XX. század közepén ragadtak, szomorú skanzenek, ahova naponta járunk. Fontos vitákat lehet folytatni a gyerekek digitális szokásairól, az eszközök korlátozásáról. Nem ördögtől való adott esetben korlátozni, persze figyelembe véve a realitásokat. A belügy természetesen nem oldotta meg a problémát, egy gumiszabályt alkotott, amit arra használ, amire akar.
Az eddigi „sikeren” felbuzdulva, már azt is parancsba adták, hogy a tanárok mikor és mire használhatják a saját telefonjukat. Tanórán például csak az oktatáshoz kapcsolódóan. Igen, a pedagógus órán ne tinderezzen, de szerintem ezt nem kell utasításba adni, meggyőződésem, hogy 100 tanárból 99 nem ezt teszi, annak az egynek meg rossz napja van, hagyjuk békén. Tehát sorra születnek valódi problémákra még papíron sem működő ukázok, azokból jelentések, amikből aztán statisztikák készülnek, mint általában a rendőrségen. Ezekkel pedig Pintér Sándor besétál a kormányülésre és közli a főnökével, hogy minden kontroll alatt.
Lázár János nyilván szintén ebben a szellemben referál a vasút állapotáról, úgyhogy a Várból nézve minden patent. A valóság megélése marad a mi kiváltságunk.
