Beleillik az európai összképbe a kelet-németországi tartományi választások kimenetele, hiszen a szélsőjobb sok uniós országban hosszú ideje részese a hatalomnak – hangsúlyozza a Deutsche Welle német közszolgálati portál elemzése, Bernd Riegert brüsszeli tudósító tollából, aki ezt kérdezi: Lehetséges-e, hogy Türingia és Szászország csak előhírnök Németországon belül?

A szerző megemlíti, hogy az olasz La Repubblica Németországon végigsöprő neonáci hullámról ír, a francia Le Monde nyugtalanítónak nevezi a választási eredményt Németország nemzetiszocialista múltja és az ország mostani, Európán belüli súlya miatt, a spanyol El País pedig arra figyelmeztet, hogy Németország politikai értelemben Európa beteg emberévé válhat. Nagy tehát az aggodalom, holott ebben a három nagy európai országban, Olasz-, Francia- és Spanyolországban, de nem csak ott, régóta intézményesültek a szélsőjobboldali és populista tendenciák – írja Riegert. Elismeri, hogy a szélsőjobboldali AfD/Alternatíva Németországért felemelkedése nem feltétlenül korlátozódik a tartományi választásokra, hiszen a párt jövőre szövetségi szinten is triumfálhat. A mostani felmérések a 31-34 százalék között mozgó keresztény uniópártok mögött a második helyre teszik az Alternatívát: 16-19 százalékkal.

A Deutsche Welle áttekintése megemlíti, hogy Itáliában soha nem létezett tűzfal a Liga elszigetelésére, 2022-ben pedig a szélsőjobboldali Olasz Fivérek elnevezésű párt került az élre, és most annak vezetője, Giorgia Meloni a Ligával, valamint a kereszténydemokratákkal együtt kormányoz.

Ausztriában sincs tűzfal, éppen ellenkezőleg: már nem egyszer részese volt a kormánykoalíciónak a Karintiából indult szélsőjobboldali Szabadságpárt. A botrányok ellenére most, a szeptember végi választások közeledtével országosan 27-31 százalékkal az első helyen mérik, és párt vezetőjének, Herbert Kicklnek jó esélye van arra, hogy kancellárrá váljék.  

Franciaországban még fennáll a tűzfal, Emmanuel Macron sem a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörüléssel, sem a magukat Engedetlenekként meghatározó szélsőbaloldaliakkal nem hajlandó együttműködni. Így azonban a júliusi előrehozott választások nyomán senkinek nincs kormánytöbbsége.

Spanyolországban kitart a szociáldemokraták kisebbségi kormánya, annak révén, hogy a baloldali szeparatista pártok eltűrik. A szélsőjobboldali Vox országos szinten a harmadik legnagyobb erő. Tűzfalról szó sem volt soha, és júliusban Santiago Abascal, a Vox vezetője látványosan szakított ugyan a kereszténydemokrata szövetséggel, mert az hozzájárult a Kanári-szigetekre érkezett migránsoknak az áthozatalához a spanyol szárazföldre, de az még nem látható, tartós lesz-e ez a színpadias mennydörgés – írja a Deutsche Welle.

A szerző megemlíti, hogy Hollandiában, Svéd- és Finnországban is képviseltetik magukat a kormányban a szélsőjobboldaliak, Magyarországon pedig – idézem –

„a jobboldali nacionalista, szélsőjobboldali Fidesz 14 éve megszakítás nélkül adja a miniszterelnököt. Orbán Viktor hosszú hivatali ideje alatt radikalizálta a pártot és Magyarországot, és az Európai Unióval való összetűzésbe kormányozta. Ma Európában Magyarország az az állam, amelynek a legszilárdabb a jobboldali populista kormánya”.

Bernd Riegert, visszatérve Németországra, felhívja a figyelmet arra, hogy az AfD nemcsak a keleti tartományokban, hanem Bajorországban és Hessenben is erős. A türingiai és szászországi eredmény tehát nem különleges eset, hanem – idézve a Deutschlandfunk egyik kommentátorának a kifejezését – tektonikus eltolódás jele.

A londoni The Guardian hasábjain Jennifer Rankin brüsszeli tudósító az Európai Unióra gyakorolt hatás szempontjából vizsgálja a két német tartományi választás eredményét. Azt hangsúlyozza, hogy a Francia- és Németországnak – az európai integrációs folyamat két hajtómotorjának – a gyengesége gondot okoz az európai projekt megvalósítása szempontjából, hiszen ennek a kompromisszumokon, a jogállamiság és az intézmények tiszteletén kellene nyugodnia. Az EU széttöredezettsége – miközben a radikális jobboldal van feljövőben – hatással lesz minden fontos politikai döntésre. Veszélybe kerül Ukrajna támogatása ás a zöld átállás ügye, és nagyobb nyomás nehezedik majd a kormányokra, hogy fékezzék meg a migrációt, mert ez az ügy egyesíti leginkább a radikális és szélsőséges jobboldalt.

A The Guardian itt külön kitér Magyarországra, amely elvetette az idén elfogadott, 2026-tól alkalmazandó rendezési csomagot, ami egyfelől felgyorsítaná a menekültstátusra nem jogosultak visszaküldését, másfelől rendelkeznék a terhek megosztásáról. Ha Magyarország ragaszkodik az – úgymond – kötelező szolidaritás elutasításához, akkor más kormányok is követhetik, és ez megbontaná a még ki sem próbált uniós együttműködés szövetét – írja a lap.

A szerző összeveti Giorgia Meloni és Orbán Viktor magatartását, és arra jut: míg az olasz miniszterelnököt a közös döntéshozatal asztalánál rá lehet venni a gyakorlatias, konfrontációt kerülő magatartásra, a magyar kormányfőnél nem működik az ideológiai terhektől való megszabadítás szocializációs hatása. Jennifer Rankin szavaival:

Orbán az EU-döntéshozatal sorozatos rombolója, még akkor is, ha rendszerint – bár nem mindig – meghátrál.

Ehhez még egy adalék, a Bloomberg hírügynökség értesülése. Eszerint az Európai Bizottság javaslatot készít elő arra, hogy az Egyesült Államokkal együtt 50 000 millió dolláros hitelt nyújtsanak Ukrajnának a lefoglalt orosz javak felhasználásával. De Washington úgymond nyitott végű szankciós rezsimet akar, és ez csaknem lehetetlen elvárás a magyar ellenkezés miatt.