Megalakult a Magyar Rockzenészek Egyesülete

A MaRock céljai még: az élőzene támogatása; a közszolgálati médiában történő arányos megjelenés, és objektív zenei szerkesztés; a magyar és a külföldi zenei sugárzások arányainak megváltoztatása, az általános európai gyakorlat alapján. Az egyesület kezdeményezi a támogatások kiszélesítését, a műfajt támogatók adókedvezményeinek bővítését, a fiatal tehetségek felkarolását és gondozását az egyesület lehetőségei által és még sok egyéb, fontos ügyben is föl kíván lépni.

Az egyesület elnöke Németh Gábor dobos, zenekarvezető, aki saját együttesén kívül játszott vagy játszik a Dinamit, a Bikini, a Beatrice, a Skorpió, a P-Mobil, a lengyel SBB-együttesben és más zenekarokban. Elnökhelyettes Vörös István, a Prognózis együttes frontembere. Az elnökség tagja Török Ádám (Mini), Hajnal Gábor programszervező, újságíró, Jankai Béla billentyűs, zeneszerző, Kalapács József énekes, László Viktor és Jung Norbert (mindkettő gitáros).