Tudom, az Infovilág nem eredményjelző, mégis leírom a vasárnapi számsorokat. Fehérek–Kékek 6–1, 6–1, és 3–4. Kispesten, a Bolyai Általános Iskolában évek óta focizunk, barátok, ismerősök, egykori diákok volt tanáraikkal, a közelben lakók a messziről érkezőkkel, a mesteremberek a kétbalkezes, semmihez sem értőkkel…
Színes a kép, olykor vibráló a hangulat, vannak közöttünk megmondó emberek, és vannak beletörődők, a mi világunk leszűkül a két kapu közötti térre, ott kiderül ki, hogy milyen minőségű a bennünk lévő anyag. Nálunk a meccs mindig a választással kezdődik, a mi választásunk, sosem demokratikus: Peti bá’ az elosztó, magának mindig gyenge csapatot választ, mert szerinte, nem kunszt, ha a nagyok megverik a kicsiket, ezért ő mindig az esélytelenekkel tart.
A mérkőzéseken sok furcsa dolgot csinálunk, olykor passzolunk, néha gólt is lövünk, de a legfontosabb, hogy vigyázunk egymásra. A nagydarab, csupa izom gladiátorok, még véletlenül sem ütköznek náluk gyengébbekkel, eszükbe sem jutna a visszaélni az erejükkel, az elesetteket felsegítik, a győztesek nem gúnyolódnak a veszteseken, normálisan viselkednek, és ez a normalitás a belépő, akiből hiányzik, az nem lehet a klubunk tagja.
Visszatérve a vasárnapi eredményekhez, Peti bá’ elszámolta magát, masiniszta hasonlattal, a saját vágányára rendelte a tehervagonokat, az ellenfélhez az expressz járatokat, gyorsan ki is kaptak, kétszer egymás után. A harmadik meccsre a tutira nyerő fehérek, felforgatták a csapatukat, a védők mentek előre, a támadók hátra, mindenki a számára idegen posztra került, és láss csodát, a kékek behúzták a harmadikat, mindenki jó érzéssel mehetett haza.
Mindez Kispesten történt, messze Kvandzsutól, a női vízilabda-világbajnokság helyszínétől. Ott, Dél-Koreában vasárnap hajnalban, Magyarország válogatottja rekord eredménnyel 64–0-ra legyőzte a házigazdák együttesét. Dél-Koreában eddig a nők nem ismerték ezt a sportágat, a világversenyre toboroztak egy alkalmi csapatot: háziasszonyok, diákok, éppen munkanélküliek álltak össze, mentve a nemzet becsületét, megsiratták a Budapesten elhunyt honfitársaikat, aztán vízbe szálltak a világ egyik legjobb csapata ellen. Kegyelmet nem remélhettek, a sport nem ismeri ezt a kifejezést, de tiszteletet, empátiát, talán igen. Aztán a medencében hamar kiderült, hogy a vendégek honnan is érkeztek. Az ő világukban, nincs irgalom, az erős fölénye a gyengébb megalázása. Az ő világukban fékezés nélkül gyorsulnak, a tömbnek nincs ellensúlya, és az ellenfél, még akkor sem dobhat gólt, ha annak nincs jelentősége.
Igazából több mondanivalóm nincs erről a vasárnapról, a feleségem rétest sütött, este magam elé tettem egy tányérral, úgy néztem a dunai baleset magyar áldozatairól készült megemlékezést. Szépen, méltósággal gyászoltunk…