Egyéves előkészítő munka után a Magyar Tudományos Akadémia és a Fiatal Kutatók Akadémiája több mint 40 ezer magyarországi vagy Magyarországhoz kötődő kutatónak küldte meg azt a kérdőívet, amivel a kutatók körülményeit, elégedettségét és problémáit szeretné felmérni. Freund Tamás, az MTA elnöke felkérő levelében ezt írta: a kérdésekre nincsenek jó vagy rossz válaszok, az őszinte véleményekre kíváncsi az Akadémia. (A nyitó kép forrása: Fotolia.)
A Magyar Tudományos Akadémia és a Fiatal Kutatók Akadémiája (FKA) – csaknem egyéves előkészítést követően – közös kutatást kezdeményezett, aminek célja, hogy feltárja a magyarországi és az országhoz kötődő kutatók helyzetét és véleményét a többi között az Akadémia iránti elvárásaikról, munkahelyükről, elégedettségük mértékéről, problémáikról, tudományos és pályázati lehetőségeikről és teljesítményükről, valamint nemzetközi együttműködéseikről és külföldi munkavégzéssel kapcsolatos terveikről.
Freund Tamás felkérő levelét több mint 40 ezer kutató kapta meg, az MTA 19 ezer fős köztestületének tagjain kívül azok a kutatók is, akiknek a Magyar Tudományos Művek Tárában összesen legalább 10 publikációjuk van, és/vagy legalább egy publikációjuk volt az elmúlt két évben. E két csoporton túl olyan magyar kutatók is megkapták a felkérést, akik jelenleg külföldön dolgoznak. Ezzel a magyarországi és az országhoz kötődő kutatók nagy részét eléri az Akadémia.
A válaszadás teljes mértékben névtelen, a kérdőív kitöltésekor közölt információkat kizárólag a kutatást végző csoport tagjai számára teszik hozzáférhetővé, személyes adatok nélkül. A válaszok feldolgozását követően a kutatás eredményeit a nyilvánosság elé tárja az Akadémia és az FKA.
A kutatás vezetője Koltai Júlia, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatóprofesszora, az ELTE Társadalomtudományi Kar docense és a Fiatal Kutatók Akadémiájának tagja. Az előkészítő munkát Kollár László, az MTA főtitkára és Erdei Anna, az MTA főtitkár-helyettese irányította.
Méltánytalanul alacsony jövedelmek, a kutatási források hiánya és nem tervezhető szakmai karrier
A kutatás előzményeként a Fiatal Kutatók Akadémiájának tagjai 2021-ben (és a megalapítást megelőzően 2018-ban) kérdőíves felmérést készítettek a 45 éves vagy fiatalabb, PhD-fokozattal rendelkező hazai kutatók és egyetemi oktatók körében. A kutatások célja az volt, hogy felmérjék az akadémiai pálya elején lévő kutatók munkavégzéssel és karrierépítéssel kapcsolatos körülményeit.
Az első kérdőívet 1779-en töltötték ki, a másodikat 1135-en. Utóbbi adatok különlegessége az volt, hogy egyrészt részletesen tartalmazta a jövedelmek mértékét és összetételét, másrészt a kitöltők 89%-a hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Tudományos Művek Tárában található publikációs mutatóik anonim módon hozzákapcsolhatók legyenek a válaszaikhoz.
A felmérések eredményei azon kívül, hogy betekintést nyújtottak a magyarországi fiatal kutatók munkakörülményeibe, karrierkilátásaiba és jövedelmi viszonyaiba, feltárták a rendszerben tapasztalható legfontosabb egyenlőtlenségeket is.
Mindkét kutatás rávilágított, hogy a fiatalok tudományos pályán való megmaradását elsősorban a méltánytalanul alacsony jövedelmek, a kutatási források hiánya és a nem kiszámítható, nem tervezhető szakmai karrier nehezítik meg.
Mindezek mellett az egyre növekvő, ámde nem értékelt oktatási és adminisztrációs terhek, valamint a nőket és a kisgyermekes kutatókat sújtó egyenlőtlen lehetőségek azok, amik hozzájárulnak a kiégéshez, a pályaelhagyáshoz, valamint az utánpótlás hiányához.
Az első felmérés eredményeként, a válaszadók javaslatai alapján alakult meg 2019-ben az FKA, amely a fiatalok hangjaként azon dolgozik, hogy enyhítse a tudományos pályán érzékelhető egyenlőtlenségeket, segítse a fiatal kutatók szakmai fejlődését, felkeltse és fenntartsa a tudományos pálya iránti érdeklődést, valamint erősítse a kutatók és a társadalom közötti kapcsolatot.
Az FKA tagjai mindkét felmérés után javaslatokat fogalmaztak meg a döntéshozók számára a fiatal kutatók életpálya-kilátásainak javítására, amelyek elsősorban a béremelés szükségességére, a pályázati rendszer javítására, az esélyegyenlőség biztosítására és a stabil életpályamodell kialakítására vonatkoztak.